A holland rendőrség szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fog végezni a határon az Európai Unióba irányuló megnövekedett menekültáradat miatt - jelentette be hétfőn a holland igazságügyi minisztérium. Klaas Dijkhoff menekültügyekben illetékes államtitkár szóvivője útján jelentette be az intézkedést, amelynek végrehajtását várhatóan azonnal megkezdik. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a menekültek elhelyezésére kialakított holland befogadóközpontok még ebben a hónapban teljesen megtelnek. Múlt héten mintegy 3 ezer menedékkérő lépett az ország területére, vagyis kétszer annyi, mint az azt megelőző héten - közölte a menekültügyi hatóság.
A menekültek tagállamok közötti szétosztására vonatkozó - az Európai Bizottság által javasolt - kvótarendszer Hollandia számára 9 ezer menekült befogadását irányozza elő. (MTI)
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.