Döntenek a hadsereg bevetéséről

02
2015.09.21. 06:13
Erősen kezdődik hétfőn a parlament őszi ülésszaka. A képviselők rögtön egy kétharmados módosításról döntenek, amely a menekülthelyzetben lehetővé teszi a hadsereg bevetését. A Fidesz-KDNP-nek az ellenzékre is szüksége van ehhez, a Jobbik valószínűleg segíteni is fog. Emellett lesz új képviselő és új miniszter esküje, két mentelmi ügy, interpellációk, azonnali kérdések órája és tüntetés is a Parlament előtt.

Háromnapos üléssel megkezdődik hétfőn délben a parlament 2015-ös őszi ülésszaka. Politikai uborkaszezonról nem nagyon beszélhettünk eddig sem, és a mostani ülés is jelzi, hogy sűrű napokat élnek a képviselők.

A hétfői legfontosabb döntés a kormány menekültügyi csomagjának kétharmados részei, amelyek lehetővé teszik a hadsereg bevetését a határnál. A képviselők a rendőrségi és a honvédelmi törvény módosításáról szavaznak, amely arról rendelkezik, hogy válsághelyzetben milyen jogosítványokat és feladatokat kaphatnak a katonák a és a rendőrök. Például ilyeneket:

  • A rendőrök járványügyi intézkedések céljából útvonalat elzárhatnak, a forgalmat korlátozhatják, magánlakásba írásos utasítással beléphetnek, területet, épületet lezárhatnak.
  • A katonák közreműködnek az államhatár őrzésében, a konfliktushelyzetek kezelésében, az erőszakos cselekmények elhárításában. 
  • A katonák jogosultak a forgalmat irányítani vagy korlátozni, kényszerítő eszközt is alkalmazhatnak, de csak úgy, mint a rendőrök.
  • A katonák – ha más kényszerítő eszköz nem áll rendelkezésre vagy a használatára nincs lehetőség – bárkivel szemben testi sérülés okozására alkalmas kényszerítő eszközt is használhatnak, azonban annak használata nem irányulhat az emberi élet kioltására. (Nem minősül lőfegyverhasználatnak a gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogó háló.)

A módosításhoz kétharmad kell, ami azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-nek szüksége van egy ellenzéki szavazatra is. A Jobbik a feles módosításokat is megszavazta szeptember elején, így feltehetően most is együttműködik a kormánypártokkal. A baloldali képviselők viszont biztosan elutasítják a módosításokat. 

A DK tüntet is a módosítások ellen, Gyurcsány Ferenc ígérete szerint élőláncot vonnak a Parlament köré este hat órakor.

Nagyon kellenének az ellenzéki szavazatok a Fidesznek

Egy másik törvényjavaslatnál is szüksége van az ellenzékre a Fidesz-KDNP-nek. Tuzson Bence Fidesz-szóvivő pénteket nyújtott be egy menekültügyi módosítást arról, hogy  ne csak a Szegedi Járásbíróság, hanem - dunántúli esetekben, területekre lebontva - a pécsi és a zalaegerszegi is eljárhasson a határzárral kapcsolatos bűncselekményekben. Vagyis ha egy illegális határátlépőt a horvát határnál kapnak el, nem kellene az amúgy is leterhelt szegedi bíróságra vinni az ügyét.

A fideszes Gulyás Gergely azt mondta, az előterjesztést gyorsított eljárásban, házszabálytól eltérve tárgyalnák, ehhez négyötödös többségre van szükség, ezért kérik az ellenzék támogatását. A négyötödhöz a jobbikosok támogatása sem elég, az MSZP-nek vagy az LMP-nek is hozzá kell járulnia a gyorsításhoz. Ez aligha fog megtörténni, a baloldali pártok - mint megírtuk - múltkor is beleköptek a Fidesz menekültügyi levesébe.

Rogán Antal és Németh Szilárd mandátuma

A menekültügyi módosítások mellett is rengeteg napirendi pont vár a képviselőkre. 

  • Az ülés egy új képviselő, a KDNP-s Hollik István mandátumigazolásával kezdődik. Hollik István a fideszes Papcsák Ferencet helyére ülhet be, miután Papcsák a jegybank felügyelőbizottságának elnöke lett.
  • Ezután Simicskó István honvédelmi miniszteri eskütétele következik.  Simicskó Istvánt szeptember 10-i hatállyal nevezték ki a honvédelmi tárca élére, az öt év után lemondással távozó Hende Csaba helyére. 
  • A parlament dönt két fideszes képviselő, Rogán Antal és Németh Szilárd mentelmi jogáról is. Mindkét politikust Szilvásy György volt szocialista titokminiszter jelentette fel rágalmazás miatt. Az Országgyűlés több mint két évtizede alkalmazott gyakorlata az, hogy magánvádas ügyekben nem függeszti a mentelmi jogot. Feltehetően most is így lesz, így Rogánék megússzák a bíróságot.
  • A szavazások után az azonnali kérdések és interpellációk hangzanak el, utóbbiak ezúttal is két órában.
  • Hétfőn így ismét terítékre kerül, kedden reggel pedig már szavaznak is az uniós vezetőknek címzett, migrációs válsággal összefüggő határozati javaslatról, valamint az új közbeszerzési törvényt tartalmazó előterjesztésről.

Kedden a képviselők hét javaslatot tárgyalhatnak. Szó lesz például a kormány legfrissebb tőkepiaci és biztosítási tárgyú változtatási kezdeményezéséről, emellett a lezárt temetőkre vonatkozó különleges szabályok bevezetéséről és a villamos energiáról szóló törvény módosításáról.

Az Országgyűlés kéthetes ülése szeptember 28-án, hétfőn ér véget, amikor az idén márciusban kialakított új munkarend szerint kizárólag kérdések és azonnali kérdések hangzanak majd el.

A kormány a parlament honlapján korábban elérhetővé tette őszi törvényalkotási programját, amely összesen legalább 48 előterjesztés elfogadásával számol decemberig, a következő hónapok ülésterve alapján pedig október végéig új alkotmánybíró megválasztása is várható.