Orbán a Jobbiknak: Hogy ízlik a zsoldoskoszt?
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Orbán beszélt arról, hogy az összes állami föld mintegy 20 százalékát értékesítik, írja az MTI. Megjegyezte, hogy ő egyébként ezt kevesli. Az állami földeket 300 hektáros felső birtokhatárral, 20 éves elidegenítési és terhelési tilalommal, valamint állami visszavásárlási jog bejegyzésével adják el – mondta. Novembertől lehet licitálni az állami földekre, újévre meg már el is kell adni a kijelölt 380 ezer hektár állami földet – az állami földek eladásáról szóló összefoglaló anyagunkat itt olvashatja.
„Megértem, hogy ön továbbra is tsz-ekben és állami gazdaságokban gondolkodik, mi azonban azt gondoljuk, hogy a gazdáknak kell odaadni a földet, az állam ne folytasson államilag irányított mezőgazdasági tevékenységet, bízza azokra, akik ehhez értenek” – mondta.
Tűzbe tenné-e a kezét Andy Vajnáért, Mészáros Lőrincért és Habony Árpádért
Agrártémában kérdezett az LMP-s Sallai R. Benedek is, aki az öt embernél kevesebbet foglalkoztató kisgazdaságok nagy számú megszűnésére hívta fel a figyelmet. Orbán Viktor válaszában azt mondta, a kormány agrárpolitikája szerint a földtulajdon arányának 80-20-nak kell lennie a kis- és középbirtokosok és a nagybirtokosok között.
Vona Gábor Jobbik-elnök „Miért szabotálja a Fidesz a korrupció felszámolását?” című kérdésére Orbán azt mondta,
A korrupciós bűncselekményeket elítéljük, nem fogadjuk el, és üldözni is fogjuk.
Amikor Vona Gábor azt kérdezte Orbántól, hogy tűzbe tenné-e a kezét Andy Vajnáért, Mészáros Lőrincért és Habony Árpádért, a miniszterelnök azt mondta: a Jobbiknak azt kellene tisztáznia, hogy honnan származott az a pénz, amellyel Kovács Béla, a párt EP-képviselője támogatta a Jobbikot. A felcsúti polgármesterről azt mondta, 700 embernek ad munkát, ezért örülnek a sikerének.
Mióta lettek a jobbikosok a nagybirtokosok szószólói?
– kérdezte Orbán, majd azt mondta Magyar Zoltán jobbikos politikusnak: „Önöknek van egy újdonsült nagybirtokos támogatója, úgy látom, meglehetősen befolyásos. Úgyhogy én csak annyit kérdeznék öntől: hogy ízlik a zsoldoskoszt?”