Élettársát hibáztatja a miskolci talált kisfiú anyja

2015.10.21. 15:31
Szabadlábon védekezik a 2 és fél éves G. anyja, aki tagadja, hogy ő hagyta volna az utcán a kisfiát. A nő szerint az élettársának kellett volna vigyáznia a gyerekre. A rendőrség a férfit is kihallgatta, ő azt állítja: az anya napokkal ezelőtt eltűnt a gyerekkel együtt.

Előkerítette a rendőrség szerdán a miskolci Stadion utcában sírdogálva talált kisfiú, G. anyját. A megyei rendőr-főkapitányság fél négy előtt nem sokkal közleményt adott ki, melyben megerősítették, hogy elfogták az anyát, a 34 éves V. Renátát. 

A nőt, aki a 2 és fél éves gyerekért magától nem jelentkezett, először telefonon érték el a rendőrök, de akkor a vonal pár másodperc alatt megszakadt. A bejelentett, a Stadion utcától egyébként viszonylag távol lévő lyukóvölgyi lakóhelyén nem találták az asszonyt, nagy erőket vetettek be a keresésébe.

Miután végül megtalálták, előállították a miskolci kapitányságra.

Kihallgatásán egymásnak ellentmondó érvekkel magyarázta tettét

- áll a rendőrségi közleményben, amely azt nem részletezte, mik voltak ezek az ellentmondásos magyarázatok.

Oltásmegtagadás?

A kisfiú nem különösebben sovány, melegebb ruhái is voltak, kivéve a lábán, azon csak egy nyári, gumis strandcipő volt. A rendőrségi személyleírása szerint nincs rajta oltási heg. Magyarországon már volt arra példa, hogy önmagában a kötelező védőoltás beadatásának megtagadása miatt bűnösnek mondott ki bíróság szülőket kiskorú veszélyeztetésében. Igaz, aTASZ összefoglalója szerint a konkrét esetben a Legfelsőbb Bíróság végül azt mondta ki, hogy szabálysértésnél súlyosabb dolog nem állapítható meg. Az oltásmegtagadás fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása nevű szabálysértésnek minősülhet.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást G. ügyében. Ezt az 1-5 év börtönnel fenyegetett bűncselekményt például az a szülő követi el a Btk. szerint, aki "feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti". 

Tagadja, hogy ő hagyta volna az utcán

Janasóczki Attila, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az Indexnek elmondta: a nő tagadta, hogy megvalósította volna ezt a bűncselekményt, állítása szerint ő nem hagyta az utcán a gyerekét. A felelősséget az élettársára hárítja, azt mesélte, hogy ő egy veszekedés után otthagyta a családi házat, ahol együtt éltek, a gyereket ekkor gyakorlatilag rábízta az élettársára, és fogalma sincs, hogy került ezután az utcára.

Arra azonban nem tudott életszerű magyarázatot adni, miért nem jelentkezett G.-ért, amikor már a rendőrség kerestette a szülőket.

A rendőrség kihallgatta V. Renáta élettársát is, aki egyébként nem a vér szerinti apa. A férfi szerint az anya nem mond igazat, valójában napokkal ezelőtt elment a házból a nő a gyerekkel együtt, és neki fogalma sem volt arról, hol vannak.

A rendőrség most azon dolgozik, hogy kiderítse, melyikük mond igazat, például tanúkihallgatásokkal. Az anya szabadlábon védekezik. Hogy kiadják a szülőknek gyereket, az egyelőre szóba sem jöhet.

Örökbe lehet fogadni?

A Miskolcon talált kisfiúra szerdán még a kórházban vigyáztak, az ügyében a gyermekvédelmi hatóság eljárást indít, és vagy intézetbe fog kerülni, vagy - ez a valószínűbb - nevelőszülőhöz. Később örökbe is lehetne fogadni, de ez már bonyolultabb folyamat. 

10209614 79b3000c3de9244a6f618ffd9861476c wm
Fotó: Police.hu

Pont ezt a folyamatot könnyíti meg a törvény egyébként a babamentő inkubátorban hagyott babáknál, akiknél az a szabály, hogy 6 hét kivárás után, ha nem jelentkeznek értük a szüleik, örökbe lehet adni őket. Viszonylag egyszerű még az örökbe adás akkor is, ha a szülő felügyeleti jogát jogerős ítélettel megszüntetik. Azt a gyereket is örökbe lehet adni, akinek a szülei eltűnnek, és hiába próbálják felkutatni őket hat hónapon keresztül. 

Egyébként viszont, ha a szülőnek elvben megvan még a felügyeleti joga, akkor a gyerekét csak akkor lehet örökbe adni, ha egy éven át nem tart rendszeres kapcsolatot vele, vagy fél éven át semmilyen formában nem keresi, életvitelén, körülményein nem változtat.

A Velvetnek a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának vezetője, Battáné dr. Tóth Zita szerda délután azt mondta: a rendőrség már intézkedett G. ügyében, és ideiglenes hatállyal elhelyezte őt a befogadó otthonukba. Ezt a döntést a Miskolci Járási Hivatal Gyámügyi Osztálya vizsgálja majd felül, 35 napon belül dönt arról, hogy a kisfiúval mi történjen, határozhat úgy is, hogy visszaadja a szülőknek. Az osztályvezető szerint az eljárás alatt a szakemberek általában arra törekszenek, hogy a gyerek családtaghoz kerüljön.

És az inkubátoros babák?

Ha egy szülő a gyerekét szándékosan azért teszi ki valahová (az utcára, egy parkba, vagy mondjuk egy kórház lépcsőjére, mindenesetre viszonylag forgalmas helyre), hogy a gyereket lehetőleg megtalálja valaki, tehát ne essen baja, de ő megszabaduljon tőle, az egy másik fajta bűncselekmény, családi jogállás megsértése is lehet.

Erről mindenkinek az elcserélt gyerekek jutnak eszébe, de ezt a bűncselekményt követi el az is, aki valaki másnak "a családi jogállását" megszünteti. A Btk. kommentárja szerint akkor van erről szó, ha az érintett, tipikusan a gyerek, "családhoz tartozás nélkül marad". Ha az elkövető maga a szülő, a büntetés 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés lehet ezért, ugyanúgy, mint kiskorú veszélyeztetésénél.

A családi jogállás megsértése (régebbi nevén családi állás megváltoztatása) nagyon ritka, 2010 óta mindössze 6 ilyen bűncselekményt regisztráltak szerte az országban a Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztálya adatai szerint.

2007 végén családi állás megváltoztatása gyanújával kezdte el keresni a rendőrség azt az anyát, aki dunaújvárosi I-es számú rendelőintézet gyermek ügyeleténél, az ügyelet két ajtaja közötti bejáróban hagyta csecsemőjét egy levéllel, amelyben megírta, lemond róla. Dunaújvárosban ekkoriban még nem volt inkubátor, azóta már van.

A kitett gyerekek általában csecsemők. Találtak már gyereket Magyarországon a debreceni állatkert biciklitárolójánál és a sándorfalvai diszkó előtti teraszon is. Az utóbbi, 2005-ös eset után a rendőrök felkutatták a 37 éves, nyolcgyerekes anyát, aki ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást. Kezdetben, amikor a babamentő inkubátorok megjelentek, még azok sem voltak védett helyek az anya büntetlensége szempontjából, 2005-ig még az is családi állás megváltoztatásának számított, ha az anya ilyen inkubátorra bízta a csecsemőjét.