Merényi: Nem hibázott a kórház
A Tényeknek nyilatkozott a Merényi Gusztáv Kórház igazgatója. Azt mondta, az orvosok jól döntöttek, amikor a pszichiátria zárt osztályára vitték a későbbi áldozatot.
Múlt héten egy idős beteg vasráccsal agyonvert egy másikat, három nappal később pedig a kórház ablakán ugrott ki egy beteg.
"Valóban több rendkívüli eset történt a kórházban " - kezdte az interjút a kórház orvosigazgatója, Dr Müller Péter. Azt mondta, az ablakokon már eddig is volt rács két méter magasan, most viszont teljesen berácsozzák őket, a betegekre pedig megerősített személyzettel figyelnek majd.
"A hatályos előírásoknak megfelelő számú orvos és ápoló teljesített szolgálatot mindvégig a zárt osztályon. Mi azonban a betegbiztonság fokozása érdekében meg fogjuk erősíteni az ápolói létszámot az osztályon" - mondta.
A riportban elhangzott, hogy akkor lehet valakit a zárt osztályra vinni, ha veszélyt jelent magára vagy másra, a család ügyvédje szerint viszont a meggyilkolt férfit kerekesszékben vitték a pszichiátriára, segítség nélkül mozdulni sem tudott, nyugtatót is kapott, magatehetetlen volt.
"A beteg pszichiátriai osztályra történő áthelyezésének orvosszakmai indokoltsága a vizsgálat jelen állása szerint teljesen megalapozott volt. Maga az elhelyezés is a szabályoknak megfelelően történt" - mondta az orvosigazgató.
A korábbi kiugrással kapcsolatban is azt nyilatkozta, hogy a rendőrségi vizsgálat szerint akkor nem hibázott a kórház.
"Idén márciusban történt az az eset, hogy a beteg az egyébként szabályosan bezárt ajtót feltörte, megrongálta, és egy olyan helyiségből ugrott ki, aminek nem volt rácsozva az ablaka. A rendőrség nem állapított meg személyi felelősséget" - mondta az interjúban.