Embert ölt a szomszédom

Napok óta keresnek valamit a rendőrök egy dunaújvárosi ház kertjében. Az ingatlan annak a fideszes önkormányzati képviselőnek, Gál Rolandnak a rokonáé, akit két másik emberrel közösen emberölés miatt vettek őrizetbe a rendőrök néhány napja, mert a gyanú szerint társaival megölt egy dunaföldvári vállalkozót. De nem most, hanem két éve, és egészen idén januárig az áldozatot eltűntként keresték.  A rendőrség szűkszavú az ügyben, így a keddi bejelentésükig azt sem lehetett tudni, előkerült-e az áldozat holtteste, vagy sem (pedig ez az ügy szempontjából egyáltalán nem mellékes).

A Blikk egy szomszédra hivatkozva azt írta, hogy az áldozatot betonba öntve találták meg a kertben. A TV2 viszont vasárnap még úgy tudta, hogy egyelőre nem találták meg a holttestet. A válaszra keddig biztosan várni kell, állítólag akkor tart sajtótájékoztatót a rendőrség. 

A dunaújvárosi gyilkosság nemcsak azért érdekes, mert helyi politikus az egyik gyanúsítottja, hanem azért is, mert egy két évvel ezelőtt eltűnt emberről derült ki, hogy megölték.  

A gyilkosok köztünk járnak

A Belügyi Szemlében bő tíz évvel ezelőtt, Kovács Lajos volt gyilkossági nyomozó által írt tanulmány szerint az eltűnt személyek 2-3 százalékát ölik meg. Ez elég nagy szám, ha figyelembe vesszük, hogy az intézetekből többször megszökött, majd megkerült fiatalokat leszámítva is évente mintegy ötezer ember tűnik el Magyarországon. 

Ha eltűnik valaki, akkor a rendőrség nem nyomoz, csak közigazgatási eljárás keretében adatokat gyűjt, 90 napon belül pedig be is kell fejeznie az eljárást. Emberölés miatt csak akkor kezdenek el nyomozni, ha a gyanú fennáll. A dunaújvárosi gyilkosság áldozata például két évvel ezelőtt tűnt el, de a rendőrség csak idén januárban indított nyomozást.  

Az eltűnt személyeket regisztráló ügyeletes tisztek sokszor kezdők, és nem mindig ismerik fel a gyilkosságok „stigmáit”, ez is az egyik oka annak, hogy ezeket az ügyeket nem vagy csak utólag sikerül felderíteni – állította dolgozatában Kovács Lajos.

Hardi Péter újságíró a felderítetlen emberöléseket részletesen dokumentáló Rejtőzködő gyilkosok című könyvében azt írta:

Évente átlagosan húsz-harminc gyilkosság maradt felderítetlenül, Budapesten a legkomolyabb gyilkossági ügyek nagyjából egynegyede megoldatlan. 

A Belügyi Szemlében tíz évvel ezelőtt Kovács Lajos azt írta, hogy húsz éven belül

Ráadásul ezekben az ügyekben nincsenek benne azok a gyanús esetek, amelyeknél erős a gyanú, hogy az eltűnt személy gyilkosság áldozata lett. De ha nincs holttest vagy a gyilkosságra utaló más, kézzelfogható bizonyíték, akkor a rendőrség még csak el sem rendelheti a nyomozást. Ahogy történt ez a dunaújvárosi gyilkossági ügyben is, legalábbis idén januárig.

A bajai Till Tamás 11 évesen, még 2000 tavaszán indult el biciklijével otthonról lovagolni, azóta nem látták sem őt, sem a kerékpárját. A rendőrség gyanúja szerint megölhették, mégis eltűntként tartják számon a mai napig. 

A leghátborzongatóbb, hogy vannak olyan eltűnési ügyek, amelyeknél a rendőrök tisztában vannak azzal, hogy gyilkosság történt, mégis tehetetlenek. Leginkább azért, mert csak közvetett bizonyítékaik vannak az emberölésre, és ha ez még nem lenne elég, a holttestet sem találják.

Amikor valami nagyon nem stimmel

A rendszerváltás után hazatelepült német–magyar kettős állampolgár Rausch Tibor a felesége elmondása szerint 1999. január 3-án, a kora esti órákban ment el balatonföldvári otthonából. A feleség – egy családi barát unszolására – csak január 14-én jelentette a rendőrségen férje eltűnését. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az adatokat felvették, elindult az eljárás, majd lezárták, eredmény nélkül. A Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársa csak hét évvel később vette elő Rausch eltűnési ügyét, mert érezte, hogy valami nem stimmel. 

A nyomozónak gyanússá vált, hogy noha Rausch ismert volt arról, hogy egy tapodtat se ment Mercedese nélkül, a feleség elmondása alapján azon az estén mégis csak úgy nekivágott a balatoni télnek papírok és pénz nélkül, hogy aztán soha többé ne adjon magáról életjelet. Rausch eltűnésének másnapján a felesége pénzt utalt át magának egy olyan számláról, amit korábban kizárólag a férje kezelt. A házaspár kapcsolata ráadásul nem volt felhőtlen. Ennél is furcsább volt, hogy a férj autóját még január 10-én is látták házának udvarán, de az végül egy zamárdi férfi tulajdonába került, méghozzá úgy, hogy az adásvételi szerződést december 29-i keltezéssel kötötték. Rausch eltűnése előtt a felesége és a zamárdi férfi 27-szer beszélt egymással telefonon. Sem a feleség, sem a zamárdi férfi nem vállalta a hazugságvizsgálatot. 

De nemcsak ez volt a furcsa a nyomozóknak, hanem az is, hogy a feleség testvére – aki korábban bűnügyi nyomozóként dolgozott – egymillió forinttal tartozott az eltűnt vállalkozónak. Valamiért mégis biztos lehetett abban, hogy Rausch nem jön vissza, mert az eltűnés után egy-két hónapra rá az eltűnt ruháit is átvette a testvérétől. Bár Rauscht holttá nyilvánították, a rendőrség nem tűzött ki nyomravezetői díjat, mivel nem bizonyított, hogy gyilkosság áldozata lett. A rendőrök úgy vélik, az ügy lényegében meg van oldva, és ha meglenne a holttest, már írhatnák is a vádiratot.

Akárcsak Tankó István ügyében. Az ausztrál–magyar kettős állampolgár 2007. augusztus 28-án tűnt el. Utoljára egy tatabányai ismerősének telephelyén látták. Az ismerős több millió forinttal tartozott neki. Azt beszélték meg, hogy együtt elmennek megvenni egy BMW-t, amit Tankó korábban kinézett magának. A tatabányai ismerős aznap reggel hívta Tankót, hogy a gyereke lebetegedett, így ő nem tud vele menni autót venni, de a pénzt odaadja.

Amikor a rendőrök Tankóról érdeklődtek nála, az ismerős azt állította, hogy valóban járt nála aznap a férfi, ő pedig odaadta neki azt a tízmillió forintot, amit előtte a bankból vett ki. Csakhogy kiderült: a férfi gyereke aznap nem volt beteg, a számláján pedig nem volt ekkora összegű pénzmozgás. Ám hiába vizsgálták át a nyomozók a telephelyet, nem találták meg Tankót, csak később az autóját, jóval odébb, a Keleti pályaudvar környékén.  

De vannak ennél cifrább esetek is. Például akkor, amikor 

Ilyen volt például a hódmezővásárhelyi P. Henriett esete. A nő bevallotta, hogy amikor élettársa fojtogatni kezdte, akkor ő egy öntöttvas serpenyővel leütötte. A holttestet három nappal később feldarabolta, egy részét elégette, egy részét kidobta a szemétbe.

Csakhogy a rendőrök sem a serpenyőt, sem az áldozat holttestét nem találták meg, ezért a férfit eltűntnek és nem halottnak nyilvánították, P. Henriett ellen pedig bizonyíték hiányában megszüntették a büntetőeljárást.

Hasonló volt a nyíregyházi K. Ferenc ügye is. A férfi még 1995-ben ölte meg a feleségét, majd bejelentette a rendőrségen, hogy eltűnt. A rendőröknek gyanús volt a történet, de mivel holttest nem volt, ezért nem tudtak mit tenni. K. Ferenc az eljárás alatt tagadott, de utalt arra, hogy mihelyst nagykorú lesz a fia, elárulja az „ügy megoldását”.

Végül betartotta, amit ígért: hat évvel később, 2001 őszén besétált a rendőrségre. Részletes beismerő vallomásában elmondta, hogy amikor megtudta, hogy a felesége megcsalta, hirtelen felindulásból az éppen fürdő asszonyt a kád vizébe fojtotta. A holttestet feldarabolta, szemeteszsákba tette és egy elhagyatott vasúti deltába elásta. A kádat és a lakást alaposan kitakarította.

A megjelölt területen azonban hiába ástak fel mindent a rendőrök, semmit nem találtak. Így vádat sem emeltek K. Ferenc ellen. Fia – aki a rendőrökhöz hasonlóan tisztában volt azzal, mit tett az apja – évekkel később öngyilkos lett. 

Persze önmagában a holttest hiánya még nem jelenti azt, hogy ne lehetne elítélni az elkövetőt. 

Ennél is furcsább eseteket is ismer a kriminalisztika. Például amikor egy eltűnt emberről kiderül, hogy gyilkosság áldozata lett. Sőt, a holttest is előkerül, mégsem ítélik el azt, aki a rendőrök szerint a tettes volt.

Ez történt a Szlávy-ügyben is.

Akár egy filmben

Szlávy Bulcsú a kilencvenes évek ismert alvilági figurája volt, a „Balaton királyaként” is emlegették, merthogy a tó környékén voltak érdekeltségei, főleg diszkók. Szlávynak 1997-ben veszett nyoma, érdekeltségeit szinte azonnal az a Boros Tamás vette át, akit egy évvel később az Aranykéz utcában – három ártatlan járókelővel együtt – felrobbantottak. Szlávy eltűnése után hét évvel a rendőrség lecsapott W. Lászlóra, éppen akkor, amikor a férfi másodmagával egy budai garázs negyven centi vastag betonnal lezárt egykori szerelőaknájából emelte ki az eltűnt férfi holttestét. A rajtaütést több hónapnyi titkos nyomozás előzte meg, a rendőrök tőrbe csalták W. Lászlót: több csatornán keresztül „üzentek” neki, hogy tudják, hol a hulla. A férfi megijedt, és el akarta tüntetni a holttestet, ez vezetett a lebukásához. Amikor a garázs előtt várakozó rendőrök rányitották a garázsajtót, ő térdig állt a szerelőaknában Szlávy holtteste felett.

W. azt állította, hogy semmi köze a gyilkossághoz, bár azt elismerte, hogy haragban állt az áldozattal, mert az megerőszakolta a barátnőjét. W. szerint egyszer éjszaka telefonon felhívták, és közölték vele, hogy „Szlávy hulláját letettük a garázsod elé”. Mivel ekkor széles körben ismert volt, hogy összerúgta a port Szlávyval, attól tartva, hogy őt tartják majd a gyilkosának, elásta a garázsban. 

W. Lászlót először tizenkét évre ítélték, majd miután a másodfokú bíróság új eljárást rendelt el, a megismételt elsőfokú eljárásban felmentették. A döntést hatályon kívül helyezte a táblabíróság, a harmadik elsőfokú eljárásban hét év és három hónap fegyházra ítélték. Ezt az ítéletet végül a Fővárosi Ítélőtábla is helyben hagyta. De továbbra sem lehet tudni, ki ölette és ki ölte meg Szlávyt, merthogy az Ítélőtábla kimondta: noha nem hihető, hogy W. László ne tudott volna előre a Balaton királyának meggyilkolásáról, számos adat egyértelműen arra utal, hogy Szlávy halálának Boros Tamás Balaton környéki terjeszkedése, mintsem W. László barátnőjének megerőszakolása lehetett az oka.

Amikor már kiállhatna a gyilkos: én voltam

A gyilkossági ügyek elévülési ideje a legmagasabb kiszabható büntetés ideje. Azaz például ha egy fiatalkorú a gyilkos, akkor legfeljebb 15 év. Az elévülési időt azonban akkortól kezdik el számolni, amikor a nyomozás lezárul. Ha pedig a nyomozást valamiért újra megnyitják (például azért, mert új információhoz jutnak a nyomozók), majd újra eredménytelenül lezárják, akkor az elévülési idő számítása újraindul. Ugyanakkor 2013-ban szigorítottak a szabályokon, így az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények büntethetősége nem évül el, de ez csak azokra a gyilkosságokra vonatkozik, amelyeket azóta követtek el, hogy a szigorítás hatályba lépett. 

Persze így is bőven akadnak olyan ügyek, ahol már büntetlenül bevallhatná a tettes, hogy ő ölt. A nővérként dolgozó 23 éves Labancz Annát 1970. április 19-én a megyei kórház nővérszállójának ablakában szúrták le. A gyilkossági ügyön dolgozó nyomozók azóta már rég nyugdíjba mentek, sokan közülük már nem is élnek, és az összes, akkortájt szóba jöhetett gyanúsított szintén idős ember.

Néhány éve Asperján György író megszerezte a nyomozati iratokat, feldolgozta az esetet, majd megírta, szerinte ki volt a tettes. Egy idős mérnököt nevezett meg, aki válaszul beperelte. A bíróság a mérnöknek adott igazat, akinek Asperján milliós összegű kártérítést fizethet. Ha Labancz Anna gyilkosa még él, akár a nyilvánosság előtt is beismerhetné tettét anélkül, hogy ezért felelősségre vonnák, mivel a gyilkosság 1990-ben már elévült.