Nem csak Habonynak voltak privát kölcsönei
További Belföld cikkek
- Szokatlan körülmények között halt meg egy fiatal horgász Nógrádban
- Orbán Viktor: Mi nem vagyunk nagyhatalom, de igényt tartunk az önálló külpolitikára
- Egy ír újság név szerint megírta, mely magyarokat vádolják náluk heroincsempészéssel
- Árhullám vonul végig a Tiszán
- Tisztázódott egy félreértés a traffipaxokkal kapcsolatban
Amikor a NAV 2015-ben vagyonosodási vizsgálatot folytatott Habony Árpád ellen, a hatóságnak bemutatott dokumentumaiból az derült ki, hogy leginkább baráti kölcsönökből él. Tombor Andrástól 20 millió forintot, Andy Vajnától egyszer 100 ezer dollárt, egyszer 50 ezer dollárt kapott kamatmentes kölcsönbe. Vagyis Habony több mint 50 millió forintnyi kölcsönt vallott be, amikor az adóhatóság a vagyonosodását vizsgálta, épp a Simicska-háború kitörése után.

Ha az ekkora tartozása nincs is semelyik képviselő bevallásában, azért a nagy összegű baráti, családi kölcsönök egyáltalán nem ritkák a politikusoknál, a képviselői vagyonnyilatkozatokban is sokszor szerepel valami abban a rubrikában, amely a magánszemélyek felé fennálló tartozásra kérdez rá.
Átnéztük ebből a szempontból a 199 parlamenti képviselő legutóbbi, január végén leadott vagyonnyilatkozatát, és ezt találtuk:
- A 199 képviselőből 39-nek van magánszemély felé tartozása. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden ötödik képviselő kapott ilyen jellegű kölcsönt.
- A 39-ből 20 fideszes, 7 MSZP-s, 5 jobbikos, 3 KDNP-s, 2 DK-s, 1 PM-s és 1 LMP-s.
- A többség nem részletezi a vagyonnyilatkozatában a kölcsön okát, jellegét, határidejét.
- A kapott kölcsön, pontosabban a még meglévő tartozás viszonylag kisebb összegű, 3 millió forint alatti (vagy pont annyi) 13 esetben.
- 10 millió forintnál nagyobb (vagy pont annyi) a tartozása 16 képviselőnek.
- A legnagyobb összeggel, 36 millió forinttal Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tartozik magánszemélynek. A második 30 millió forinttal a családi segítséggel luxusvillát vásárló Szijjártó Péter, a külügyminiszter, a harmadik 25 millió forinttal Szatmáry Kristóf, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára.
Itt pedig végignézheti az összes jelenleg mandátummal rendelkező képviselő nevét és azt, hogy mennyit kapott kölcsön jószándékú, segítőkész barátoktól.
Képviselő | Párt | Tartozás összege | Megjegyzése |
Bene Ildikó | Fidesz | 2 millió forint | 2014. október - 2019. december 31. |
Bíró Márk | Fidesz | 10 millió forint | |
Bóna Zoltán | Fidesz | 6 millió forint | |
Czerván György | Fidesz | 5 millió forint | |
Dúró Dóra | Jobbik | 7,5 millió forint | házastársával, Novák Előddel közösen |
Farkas Flórián | Fidesz | 11 millió forint | |
Gelencsér Attila | Fidesz | 12,5 millió forint | családi magánkölcsön szerződés alapján |
Győrffy Balázs | Fidesz | 10 millió forint | |
Harangozó Tamás Attila | MSZP | 1,5 millió forint | |
Heringes Anita | MSZP | 1 218 299 forint | kelt. 2013. október, lejárat ideje 2018. december 31. |
Kara Ákos | Fidesz | 13,1 millió forint | |
Kiss László | MSZP | 2,6 millió forint | egyetemleges felelősséggel |
Kósa Lajos | Fidesz | 19 millió forint | |
Lázár János | Fidesz | 36 millió forint | |
Lezsák Sándor | Fidesz | 15,5 millió forint | |
Lukács Zoltán | MSZP | 5,5 millió forint | |
Mirkóczki Ádám | Jobbik | 1 millió forint | |
Móring József Attila | KDNP | 10 millió forint | |
Novák Előd | Jobbik | 7,5 millió forint | házastársával, Dúró Dórával közösen |
Oláh Lajos | DK | 2,5 millió forint | |
Pesti Imre | Fidesz | 18 millió forint | |
Révész Máriusz | Fidesz | 1 millió forint | |
Rogán Antal | Fidesz | 15,2 millió forint | |
Sallai R. Benedek | LMP | 1 millió forint | |
Seszták Miklós | KDNP | 3 millió forint | |
Sneider Tamás | Jobbik | 4 millió forint | |
Staudt Gábor | Jobbik | 3 022 159 forint | |
Szabó Timea | PM | 4 millió forint | |
Szászfalvi László | KDNP | 2 millió forint | |
Szatmáry Kristóf | Fidesz | 25 millió forint | |
Szijjártó Péter | Fidesz | 30 millió forint | szülőkkel szemben, "15 millió forintot a 2015-ben eladott dunakeszi ingatlan eladási árából törlesztettem" |
Tasó László | Fidesz | 11 millió forint | |
Tóbiás József | MSZP | 3 millió forint | |
Tóth Bertalan | MSZP | 2 millió forint | |
Varga Gábor | Fidesz | 2,5 millió forint | |
Varju László | DK | 6 millió forint | |
Velez Árpád | MSZP | 19 millió forint | |
Vitányi István | Fidesz | 30 ezer euró, (ez mai középárfolyamon 9 344 200 forint) | |
Witzmann Mihály | Fidesz | 7,5 millió forint |