Közmunkásokat próbál behúzni a seregbe az állam
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Boráros Árpád 46 éves, már fiatal korában is alkalmatlan minősítést kapott a sorozáson, de nemrég még ráadásul gerincsérvvel is megműtötték. Most közfoglalkoztatottként dolgozik, és levelet kapott a honvédségtől, hogy kötelező megjelennie egy toborzáson.
Nem csak ő járt így, más közfoglalkoztatottakat is berendelt a katonaság. Például egy huszonéves, ötvenkilós hölgyet. A Kisalföld számolt be az ügyükről. A lap azt is írta, hogy ha nem fogadják el a toborzón felkínált katonai munkát, akkor három hónapra kizárják őket a közmunkából.
A Magyar Honvédség minderre reagálva azt közölte, hogy ők hosszú távú, biztos és jobban fizető munkalehetőséget kínálnak, míg a közmunka csak egy ideiglenes állapot. Azt is írták, hogy a megjelenés nem kötelező, és a szolgálat vállalása sem kötelező, ők nem kötelezhetnek senkit arra, hogy akarata ellenére szerződést kössön, illetve a soraikba lépjen.
Ettől még persze a szabály továbbra is az, hogy 90 napra kizárják a közmunkából azt, aki nem fogadja el a felkínált munkát. Az ellentmondást nem oldja fel a honvédségi közlemény.
Hogy szól a jogszabály?
A jogszabály három hónap időtartamra kizárja a közfoglalkoztatásból az álláskeresőket, akik a megfelelő álláshelyre szóló állásajánlatot illetve az egyszerűsített foglalkoztatás keretében felajánlott munkát nem fogadják el. (via)
A honvédség közlése szerint július hónapban Vas, Fejér, Baranya, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém,Hajdú-Bihar, Csongrád, Szabolcs-Szatmár és Békés megyében zajlik toborzás.
"A tájékoztatókon kizárólag a szerződéses katonai szolgálat vállalásának feltételei kerülnek ismertetésre, valamint a szerződéses katonák kötelezettségei, járandóságai. A feladat végrehajtása a Magyar Honvédség legénységi állományának utánpótlás biztosítása mellett a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra történő be-, illetve visszavezetését szolgálja. A megjelenteknek a szolgálat vállalása nem kötelező, ez egy lehetőség" - írták.