![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Már el is ítélték Rogán joghurtos támadóit
Gyorsított eljárásban hozott ítéletet a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség feljegyzése alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság annak a két férfinek az ügyében, akik pénteken joghurttal próbálták meg leönteni Rogán Antalt a Parlament előtt. A bíróság szerint a
A terheltek erőszakos, kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
Ezért fennáll a garázdaság bűntette. A bíróság a minisztert joghurttal leöntő elkövetőt 240 óra közérdekű munka büntetésre, míg társát - mint bűnsegédet - 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
A tárgyaláson egyébként kiderült, hogy a támadók nem csak joghurttal, hanem egy másik különösen megbotránkoztató, riadalmat keltő eszközzel, kefírrel is fel voltak szerelkezve.
A gyorsított eljárást a főügyészség közleménye azzal indokolta, hogy a bíróság elé állítás törvényi feltételei fennálltak - azaz a bizonyítékok rendelkezésre álltak és a terheltek a bűncselekmény elkövetését beismerték.
Az gyorsan kiderült, hogy az akciót nem valamiféle politikai véleménykifejezés miatt hajtották végre a kamerákkal felszerelkezett provokátorok, hanem valószínűleg csak azért, hogy pénzt kérjenek a médiától az akcióról készült videóért.