Konrád
5 °C
17 °C

Lázár megerősítette, csökkenhet a segély a migránsok miatt

D SOS20160915013
2016.09.15. 14:12
  • A pozsonyi uniós csúcson a kormány szerint a legfontosabb feladat Bulgária megsegítése lesz. "A bolgár-török határnál dől el Európa jövője".
  • Egyéves a határzár, Nemsokára kiépül a harmadik kerítés is a déli határon.
  • Ha a magyar kormány nem tud többséget szerezni az álláspontja mellé a népszavazáson, Lázár szerint lesz egy olyan "számsor", hogy a településeknek, a megyei jogú városoknak hány főt kell befogadniuk. 
  • A következő öt évben 2500 milliárd forintból fognak új utakat építeni. 
  • A vasútfejlesztésre 1100 milliárd forintot fog fordítani a kormány. Felújítják a Nyugati és Keleti pályaudvart. 
  • Feláll keresztényüldözési államtitkárság. 

Bulgáriát meg kell erősíteni

Az aktuális bevándorlásai helyzetet tekintette át a kormány a legutóbbi ülésén, illetve felkészült a pénteki pozsonyi uniós csúcsra. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a pozsonyi csúcson a kormány szerint a legfontosabb feladat Bulgária megsegítése lesz, mivel a bolgárok védik az unió egyik külső határát. A bolgár-török határnál dől el Európa jövője - mondta.

A közös uniós hadsereg létrehozása és a közös védelmi politika megalkotása is kulcsfontosságú a kormány, illetve a V4-ek szerint (tehát Csehország, Szlovákia és Lengyelország szerint is). A britek kilépése után ugyanis az európai haderő értelemszerűen meggyengült. A visegrádi négyek egységesen fognak kiállni az európai költségvetési szigor mellett. A V4-ek azt is szorgalmazni fogják Pozsonyban, hogy a legfontosabb európai döntéseket ne az Európai Bizottság hozza, "meg kell törni a túlhatalmát", hanem a tagállamok miniszterelnökeinek tanácsa (ez az Európai Tanács).

Egyéves a határzár

Egy évvel ezelőtt lépett életbe a biztonsági határzár a magyar-szerb határon - emlékeztetett Lázár János. Ha nem épült volna meg a kerítés, akkor ma is "átcsörtetnének" ellenőrzés nélkül a határon. Nemsokára kiépül a harmadik kerítés is a határszakaszon. A határon a fizikai, személyi és jogi határzár jó döntés volt, és meghozta eredményét - vélte a miniszter. Nézze meg tavalyi összefoglaló videónkat az akkori történésekről.

Ez volt a nap, amikor kizártuk a menekülteket

3200 helyi népszavazás október 2-án, jöhet egy számsor a migránsok befogadásáról

Itt Lázár kitért arra is, hogy mindenkit arra kér a kormány, hogy vegyen részt az október 2-i kvótanépszavazáson, amely "nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy". A tét az, akarunk-e bevándorlókat Magyarországon vagy sem. A kormány szerint persze nincs szükség bevándorlásra - erősítette meg Lázár. Lázár később megjegyezte, hogy a távolmaradásra való buzdítás "a nihilizmus egyik formája". A kormány mérlegeli a közjogi következményeit, ha érvényes lesz a népszavazás. A miniszterelnök felkérte az igazságügyi minisztert, hogy dolgozza ki erről a javaslatot.

Ha a magyar kormány nem tud többséget szervezni az álláspontja mellé a népszavazáson, szét kell osztani az ide érkező bevándorlókat. Lesz egy olyan "számsor", hogy a településeknek, a megyei jogú városoknak hány főt kell befogadniuk. (Feltehetően erről szóló levelet csípett el az MSZP.)

Ezért is fontos, melyik településen hogy szavaznak, mennyire akarnak bevándorlókat, mind a 3200 településen helyi népszavazást tartanak - mondta Lázár, aki ezzel azt sugallta, bár nem mondta ki, hogy nagyobb eséllyel kapnak migránsokat azok a települések, ahol kisebb a nemek aránya. Lázár később tisztázta, hogy nem azt tervezi a kormány, hogy megnézi a szavazás pontos eredményét településenként, és ahol kevés a nem, oda küldenek migránsokat.

Csupán arra célzott, hogy a szavazás után megnyílik egy vita minden településen a menekültek befogadásáról. Lázár egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy eddig nagyjából 2000 település hozott döntést arról, hogy nem akar migránsokat, a többieknél le kell folytatni ezt a vitát, és döntést kell hozniuk.

Tényleg csökken a segély, ha jönnek a migránsok

A betelepítés azzal jár, hogy a magyar adófizetőknek kell állniuk anyagilag ennek a terhét - mondta Lázár. Szóba került a Kövér László jászberényi fórumán elhangzott üzenet is. Mint az Index beszámolt róla, a jászberényi polgármester jelezte a romáknak, hogy kevesebb lesz a segély, ha migránsokat telepítenek be.

Lázár erre azt mondta: nem is lehet másként. "Ha 100 egységnyi segélyt 150 egységre kell elosztani, akkor értelemszerűen csökkenni fog a segély összege." A miniszter szerint ha a rászorulók nem 100-an, 200-an lesznek, hanem többen, nyilván kevesebb jut egy emberre, hisz nem fog a település több adót beszedni.

Hatalmas infrastrukturális fejlesztéseket ígérnek

Lázár bejelentett több hosszú távú fejlesztési tervet is a következő évekre:

  • A következő öt évben 2500 milliárd forintból fognak új utakat építeni. Minden autópályát kivezetnek a határokig. A részleteket rendeletben szabályozzák. 2022-ig 81 főút újulhat meg és mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból.
  • A vasútfejlesztésre 1100 milliárd forintot fog fordítani a kormány, ebben szerepel a Keleti és Nyugati pályaudvar felújítása, illetve a balatoni körvasútrendszer kiépítése.
  • Vasúti összeköttetés a ferihegyi reptér és a budapesti belváros között egyelőre nem aktuális, 2020-22-re készülhet el, mert ez 100 milliárdos beruházást jelent. Kisebb átalakítások addig is lesznek a reptérre vezető úton. 
  • Megkezdődik a Volán buszainak korszerűsítése, ezzel a hazai buszgyártást akarják felfuttatni. A Volán 180 új autóbuszt szerez be mintegy 22-24 milliárd forint értékben a gazdasági kabinet javaslatára.
  • A Testnevelési Egyetem átalakításra 44 milliárd forintot szán a kormány. Egy teljesen új épülettömb épül majd az Alkotás úton.

Nincs babonás kormánytag

Egy újságíró rákérdezett arra a pletykára, miszerint a Magyar Nemzeti Bank vezetője, Matolcsy György ódzkodik a nyolcas számtól. Lázár jelezte, hogy szerelmi és számmisztikai ügyekkel nem kíván foglalkozni, csak a sajátjával foglalkozik.

A HírTv újságírója megkérdezte, hogy a kormány hogy áll az ezotériához, a babonához, mire Lázár kis gondolkodás után azt mondta, hogy Orbán Viktor nem babonás, és tudomása szerint nincs babonás kormánytag, és "ezoterikus hatás sincs a kormányban".

Tényleg feláll keresztényüldözési államtitkárság

Emellett több bejelentést is tett a miniszter:

  • A kormány jóváhagyta a keresztényüldözési államtitkárságot. Októberben kezdődik a munka, majdnem 1 milliárdot szán erre a kormány.
  • Megkönnyítik az elektronikus ügyintézést.
  • Ha sikerül megszerezni a teljes Seuso-kincset, akkor felülvizsgálják a megszerzés titkosításáról szóló döntést.

Bolgár György és Gyurcsány Ferenc is előkerült

Pesti Srácok: - Mit szól ahhoz, hogy Bolgár György a Klubrádióban ellenforradalomnak nevezte 1956-ot, ami nemcsak az 56-osokat sérti meg, hanem a rendszerváltást is szembeköpi?

Lázár János: - Egyetértek, és nem lep meg Bolgár György nyilatkozata.

Lázár azt reméli, hogy lesznek olyan molinók az utcákon, hogy Kádár János, hány embert végeztetett ki. Lázár kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy Juhász Péter Együtt-alelnöknek ki kell esnie a közéletből, ha bizonyossá válik, hogy kapcsolatban van Portik Tamással.

Gyurcsány Ferenc állításáról, miszerint a Fidesz legfelsőbb vezetése szervezte a 2006-os zavargásokat, Lázár azt mondta: "a szervező aljas hazugsága". Lázár szerint Gyurcsány a "saját hülyeségeiről" akarja elterelni a figyelmet. Gyurcsány azon állításáról viszont, hogy több száz KGB-ügynök dolgozik Magyarországon, Lázár azt mondta: nem tudom megcáfolni, hogy bizonyos titkosszolgálatok jelenléte erős Magyarországon.

(Borítókép: Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. szeptember 15-én. Mellette Kovács Zoltán kormányszóvivő. Fotó: MTI/Soós Lajos)