Igen, akár katonákat is küldhetnénk Szíriába

Az kézenfekvő választás volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete a Kutatók Éjszakáját a migráció kérdésével nyissa meg. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy a péntek délutáni napsütésben alig 25-30 érdeklődő sétált fel a Várba, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjába, hogy némi konkrétumot szívjon fel, mielőtt vasárnap óriási nemmel/óriási fasszal mond véleményt a kormány nehezen véleményezhető kvótakérdésére.

A Kováts András kisebbségkutató moderálásával folytatott vitán - ami igen jó címet kapott: Brüsszel üzen, New York üzen - Migránsok, menekültek, tehermegosztás - Orbán Balázs, a nemrég felállított Századvég-közeli Migrációkutató Intézet igazgatója és Nagy Boldizsár, az ELTE és a CEU tanára képviselték a két ellentétes elméleti pólust. És kiderült, hogy a migráció kérdésében valóban nem túlzás pólusokról beszélni, mert elméleti szinten is tökéletes az egyet-nem-értés. Az igen éles szópárbajokkal tarkított, az értő közönség aktív részvételével zajló vita alapvetően a következő két kérdés körül fortyogott:

1. Van-e egyáltalán menekültválság?

Orbán Balázs szerint nem lehet nem észrevenni hogy „megváltozik körülöttünk a világ”, már ami a migrációt illeti, hiszen

• Az infrastruktúra változása miatt a migráció költségei világszerte csökkenőben vannak (azaz relatíve könnyebb megtervezni és megszervezni egy több ezer kilométeres utat, mint ötven éve)
• A migránsokat komplex motivációk vezetik, nem lehet eldönteni egyértelműen, kik jogosultak feltétel nélkül a befogadók védelmére
• Több olyan instabil régió alakult ki, melynek népességmegtartó képessége tartósan alacsony marad – azaz a jövőben is folyamatosan bocsátja majd ki a migránsokat
• És egyre több a migráns, az ENSZ statisztikája 2005-ben 37,5 millió menekültet tartott számon, 2015-ben már 64 milliót.

Ebbe az utóbbi adatba rögtön bele is kötött Nagy Boldizsár, aki rámutatott arra, hogy az ENSZ által regisztrált migráns-robbanás valódi oka, hogy pont ebben az évben vették be a migránsok közé az országhatárokon belül földönfutóvá váló embereket is, akik korábban is léteztek - csak épp nem az ENSZ statisztikájában.

Boldizsár azzal a hírfogyasztók számára meglepőnek tűnő megállapítást tette, hogy alapvetően nem sok minden változott a világ migrációs helyzetében:

• a világ népességének 2,5-3 százaléka számít migránsnak – de ez az ötvenes években is nagyjából ekkora volt a migránsok aránya
• a kibocsátó régiók között van ugyan némi mozgás, de a fő menekültforrásnak számító Ázsia már a XIX. században is nagy kibocsátó volt.

Inkább a mi szemléletünk változott, mert a saját utcáinkban látunk több migránst.

Ami valóban újdonság, hogy több ország feladta azon igényét, hogy számon tartsa a területére érkező menekülteket – például Magyarország, mely 210 ezer embert fuvarozott át a horvát határról Hegyeshalomig, hogy utána az osztrákok szintén regisztráció nélkül passzolják tovább őket a németeknek.

2. Kik a menekültek és mit kéne velük csinálni?

Nagy azt is hozzátette, hogy strukturálisan, a jogszabályok és módszerek szintjén nem lenne szükség óriási változtatásra ahhoz, hogy kezelni lehessen a menekültválságot. Jó kantiánus módjára kinyilvánította, olyan szabályok kellenek, melyeket

akkor is elfogadnánk, ha nem tudjuk, melyik oldalán állunk a csőnek.

Ezért értelmes felvetés az Európai Bizottság részéről, hogy a lakosságszám és a gazdasági helyzet alapján osszuk el a menekülteket. A menekültek egyéni elbírálása is fölösleges, inkább kibocsátó országok szerint kéne automatikusan kategorizálni őket – természetesen a biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentő migránsok kiszűrése mellett. Példaként hozta fel, hogy Németországban a szírek 98 százaléka megkapta a menekültstátuszt.

Orbán szerint azonban

a rendszer hozzájárul a migráció irreguláris módjának [azaz az illegális bevándorlás – TG] népszerűségéhez

Szerinte a „fókuszt át kell állítani”, és „nagy általánosságban” el kell választani a humanitárius segítségnyújtást és a befogadást. Minden migrációs mozgást három szereplő szemszögéből kell vizsgálni, „hogy ne süppedjünk bele a leegyszerűsítés mocsarába”:

1. a kibocsátó ország
2. a befogadó ország
3. és az érintettek

És ezek közös nyeresége vagy vesztesége alapján kell a döntéseket meghozni. Az Európába irányuló migráció a maga embercsempész-iparával és a menekültek hányattatásaival tarthatatlan (a magyar kormánynak dolgozó Orbán azt is elismerte, hogy egész Európában rosszul állunk azon a téren, hogyan kezeljük a menekülteket). A humanitárius segítséget azonban nem a migránsok befogadásánál kell kezdeni, hanem Európa közös külpolitikai/katonai/humanitárius fellépésével – ahol a „közös” jelentheti a tagállami vagy az uniós szintű kooperációt is. És amikor az egyik hallgató feltette a kérdést, hogy ez mit jelent, akkor Orbán elismerte, akár azt is, hogy

Nagy Boldizsár viszont szkeptikusabb volt a migránsok határokon kívül tartásával kapcsolatban, és abszurdnak tartja azt a kormányzati elképzelést, hogy a kibocsátó országban kéne elbírálni a menekültstátuszt.

Várhatjuk-e Líbiától vagy Törökországtól azt, hogy kihelyezett menekülttáborokként működjenek, ahol Európa eldöntheti azt, ki kap menekültstátuszt?