Ügyvédet vált a Teréz körúti robbantó
A jövőben nem Brunner Tamás képviseli a Teréz körúti robbantással vádolt P. Lászlót, tudta meg a 24.hu attól az ügyvédtől, aki a szerdai kihallgatásra elkísérte a gyanúsítottat. A meg nem nevezett ügyvéd elárulta: csak addig látja el a védelem feladatait, amíg a robbantó nem kap új jogi képviselőt.
Brunner a portálnak azt nyilatkozta, nem azért döntött így, mert reménytelennek látná az ügyet, egyéb okok állnák a döntés mögött. Egyelőre nem tudni, ki lesz P. László új jogi képviselője.
![A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2016. október 21-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1500/15005/150058/15005887_ee0870c7d54f171d0f14dcd5a67d6efd_wm.jpg)
A robbantás gyanúsítottja két héttel ezelőtt ismerte be tettét, illetve hogy ő látható a rendőrség által közzétett felvételen. A kihallgatáson P. László azt állította, nem ismerte a megsérült rendőröket, valamint hogy nincs baja a rendőrséggel.
Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el. A robbantással kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.