Benedek
-2 °C
14 °C

Jobbikos: Tisztességes háztartásban pofon jár a hazudozásért

2017.05.11. 14:06

Lukács László, a Jobbik országgyűlési képviselője elképesztő érveléssel védte meg frakciótársát, Szilágyi Györgyöt a parlament  törvényalkotási bizottságában. Mint arról korábban már beszámoltunk, Szilágyi veréssel fenyegette meg Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát. Dömötör Csaba a kormány nevében reagált a Jobbik napirend előtti felszólalására a bevándorlás és az alkotmánymódosítás ügyében. Ezt követően Szilágyi György az kiáltotta, hogy

gyere ki, úgy nyakon b...szlak, hogy leszáll a fejed.

A csütörtöki bizottsági ülésen vita alakult ki a Jobbik képviselői és Balla György fideszes politikus között, a fideszes szóba hozta Szilágyi György (Jobbik) hétfői bekiabálását is. Lukács László ezzel kapcsolatban azt mondta: Szilágyi György elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért az Országház falai között valóban elfogadhatatlan viselkedéséért, amely mögött azonban szerinte a társadalom nagy része egy méltányolható felindulást látott.

Szilágyi György szerinte csak – idézzük – „próbálta gyakorolni azt a szülői felügyeleti jogot, amit úgy tűnik, Dömötör Csabával szemben korábban elmulasztottak, minden tisztességes háztartásban azért a szintű hazudozásért legalább egy tasli, egy füles jár, amit ő leművel”. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!