29 találat az Indexről, és a környékéről.
Évtizedeken keresztül az általa javított, kiegészített szabálykönyvön nevelkedett a játékvezetők sokasága.
Gyüre Csaba volt országgyűlési képviselő úgy fogalmaz, az egész fel lett fújva.
Nem történt szexuális bűncselekmény, állítja a jobbikos politikus.
A pártelnök az ellenzéki összefogásról is beszélt.
A párt alelnöke megerősítette, hogy ismét indul szombaton a posztért, de azt nem árulta el, hogy mihez kezd, ha nem választják újra.
Jogi lépésekre készül az egykori képviselőjelölt rágalmazás miatt.
2022.05.05. 14:02 Módosítva: 2022-05-06 06:46:05
Szilágyi György szerint az elnökség sokáig nem foglalkozott az üggyel, ezért fordultak a hatóságokhoz.
A Fidesz 2006 óta legyőzhetetlen, idén fordulhat a kocka Budapest 14-es választókerületében.
Korábban az LMP már támogatásáról biztosította, és előválasztásra ajánlotta a Jobbik alelnökét és frakcióvezető-helyettesét.
Szilágyi György, a párt frakcióvezető-helyettese szerint Kövér László már rég átlépte a Rubicont.
A párt szerint a szexpartit leleplező blog egy csomó bűncselekmény gyanújához biztosít alapot.
2018.11.05. 13:19 Módosítva: 2018-11-05 19:51:49
Csak nem puskával. A Párbeszéd szerint pedig Orbán behívta az orosz csapatokat. Erős párhuzamok a parlamentben.
2018. szeptember 17., 17:53
Semjén kiakadt egy jobbikos kérdésein. Szerinte nem is volt semmi luxus a svédországi vadászatán.
Az ellenzéki párt egy lapra tette Pharaont, az FBI-os "védett tanút", a Kósa-ügyet, de Trumpot is.
2018.02.19. 14:29 Módosítva: 2018-02-20 10:12:13
Az ellenzék hiába hozta elő az OLAF-jelentést. Kövér többre tart egy óvodást, mint Szél Bernadettet.
Különös magyarázatot adott a miniszter a különös találkozójára.
A Fidesz eltörölné a családi házak kötelező kéményellenőrzését, de ez nem sok jóra vezet.. Az ellenzék, az ombudsman és Áder János is tiltakozik, hétfőn a kéményseprők is tüntettek.
A házelnök senkinek nem kegyelmez: a bábozó Szabó Tímea az illetménye harmadától búcsúzhat.
Lukács László ezzel védte meg a veréssel fenyegető képviselőtársát egy bizottsági ülésen.
A jobbikos képviselő nagyon felhúzta magát az államtitkár válaszán. Összehívták a házbizottságot.
2016.04.04. 12:12 Módosítva: 2016-04-05 07:29:35
A Jobbik a volt fideszes képviselő offshore-ügyéről kérdezett, mire az államtitkár elterelte a szót.
2015. december 11., 13:20
A párt NAV-vizsgálatot követel Habony Árpád luxuskiadásaival kapcsolatban.
A Jobbik szerint a kormánybiztosról is beszélnek a zuglói titkos felvételen, és van is valóságalapja az ottani állításoknak.
A trafikmutyi és az offshore cégeknek juttatott állami támogatások miatt mennek az utcára.
Visszasírhatja még a Fidesz Lázár János karizmáját. Oligarchavádakba fulladó kormánytagok, finnyáskodás a gazdaságpolitika és a Szemlőhegyi villa körül. Riszpekt Ház.
A költő és humorista hosszú betegség után, 81 éves korában halt meg. Leghíresebb szerzeménye a Hanyas vagy? című monológ.
A jobbikos Szilágyi György csak egy MSZP-snek köszön a parlamentben. Na, vajon kinek?
A szocialisták tesze-tosza támadásaira kökeményen csaptak vissza a Fideszesek, akik a nekik nem tetsző jobbikos és elempés interpellációkat is hangosan kifogásolták.