Auguszta
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Civiltörvény: megvárják a nemzeti konzultáció eredményét

2017.05.30. 14:29 Módosítva: 2017.05.30. 14:30

A június 12-i héten szavaz a parlament a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatról - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Az MTI tudósítása szerint a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy addigra meglesz a nemzeti konzultáció részeredménye - amelyet június 12-én ismertet a kormány az Országgyűlésben - és a Velencei Bizottság június 2-ára ígért előzetes állásfoglalása is.

Kósa Lajos ugyanakkor előre jelezte: a kettős mércét nem fogadják el, máshol ugyanis, például az Európai Parlamentben és Olaszországban a magyarnál szigorúbb szabályozást kezdeményeztek. De csodálkozna, ha például az Egyesült Államok kifogást emelne a törvény ellen, mivel ott a magyarnál sokkal szigorúbb szabályozás van érvényben, hiszen be is lehet tiltani ezen szervezetek működését.

A frakcióvezető szerint nem lehet halasztani a törvényjavaslatukról a zárószavazást, mert még a választási kampány őszi beindulása előtt jogszabályt kell alkotni a külföldről finanszírozott szervezetek ügyében a tisztánlátás érdekében.

Mivel szándék mutatkozik arra, hogy a magyar politikai élet alakulását kívülről befolyásolják.

Példaként hozta Lengyel László - akit Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt legfontosabb tanácsadójának nevezett - nyilatkozatát, amely szerint politikai és anyagi támogatást várnak az Európai Uniótól a magyarországi kormányváltás elősegítésére. Ezt megelőzően pedig Botka László arról beszélt, hogy elbontaná a déli határkerítést, miniszterelnök-jelöltként első külföldi útja pedig Brüsszelbe vezet. Kósa idézte azt is, hogy sajtóhírek szerint Kovács Béla jobbikos EP-képviselőn keresztül a Jobbikot orosz pénzzel finanszírozhatják.

Hogy mi is a baj a civiltörvénnyel, arról ebben a cikkünkben írtunk:

Arról pedig, hogy mit is mondott Botka pontosan a kerítés lebontásáról, itt írtunk.