Rogán Antalnak lehet egy útja M. Richárd házához

rogi
2017.08.22. 10:42 Módosítva: 2017.08.22. 11:06

M. Richárd májusban jogosítvány nélkül, nagy sebességgel közlekedett a fővárosban a Dózsa György úton, ahol autójával összeütközött egy másik járművel. A balesetben a másik autóban ketten meghaltak, miután pedig az autó a közeli buszmegállóban várakozók közé sodródott, többen megsérültek. M. Richárd ezután még három hónapon keresztül szabadlábon járt-kelt, az egzotikus Seychelles-szigetekre is elmehetett nyaralni, majd a rendőrség a hétvégén őrizetbe vette, a bíróság viszont hétfőn szabadlábra bocsátotta, és a házi őrizetét rendelte el.

Néhány évet ugorjunk vissza az időben. Miután a több halálos áldozattal járó baleset okozójának házi őrizetét rendelte el a bíróság, Rogán Antal fideszes politikus a feltételezett elkövető házához ment, és videós üzenetben tiltakozott a szerinte elfogadhatatlan döntés ellen.

Rogán Antal azt mondta, hogy ki kell vizsgálni a házi őrizet indokoltságát, és ha kell, a törvények szigorításával meg kell előzni, hogy „még egyszer ilyen felháborító eset″ előforduljon. 

Mindez 2013 decemberében történt, Eva Rezešová, a szlovák milliomosnő esetében. Most pedig "még egyszer előfordult ilyen felháborító eset". A Bors szerint amúgy Rezešovát ugyanaz az ügyvéd, Novák Péter védte, mint aki most M. Richárdnál is elintézte a házi őrizetet.

Hétfőn este emailben megkérdeztük Rogán Antal minisztert, hogy az újra előfordult "felháborító" eset miatt nem tervezi-e, hogy a gyanúsított házához megy demonstrálni, és hogy elfogadhatónak tartja-e a házi őrizetet. Reggel újra levelet küldtünk, és telefonon is érdeklődtünk, választ ígértek. Már csak azért is merülhet fel Rogán Antal esetében a kérdés, mert a minisztert az egyik tavaszi fórumán olyan emberek védték, akiket a rendőrség súlyos bűncselekményekkel gyanúsított, megfigyelt, és közös vállalkozásuk volt M. Richárddal.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda végül nem az Indexnek válaszolt, Rogán Antal propagandaminiszter álláspontját nem sokkal kedden 11 óra után egy levélben, egy linkben juttatta el hozzánk. A link az Origóra mutatott: innen tudni, hogy Rogán szerint nem ugyanaz a két eset: Rezešová ugyanis Szlovákiába szeretett volna hazajutni, „így kikerült volna a magyar igazságszolgáltatás hatásköréből és a szökés esélye is valós veszély volt. Most ebben szerinte más a helyzet – olvasható a kiadványban.

Rogán álláspontja szerint azonban ez nem indokolja a bíróság döntését, és szerinte a hatóságnak fellebbeznie kell. Az azonban nem derül ki, hogy ezúttal is odamegy-e a gyanúsított házához demonstrálni, mennyire elfogadhatatlannak tartja a döntést.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport