Hiába a tiltakozás, Putyin megkapja a kitüntetést

2017.09.08. 22:48

Péntek reggel mi is írtunk arról, hogy a Debreceni Egyetem újabb két tanszéke határolódott el Putyin díszpolgárrá választásától, így összesen már az egyetem négy tanszéke jelezte közleményben, hogy nem támogatják az orosz elnök kinevezését. Az utóbbi időszakban nagy felháborodást kiváltó intézkedéssel kapcsolatban megkerestük a Debreceni Egyetemet, akik válaszukban azt írták, fenntartják a cím adományozásáról szóló határozatot.

Kapcsolódó

Újabb két debreceni tanszék határolódott el Putyin kitüntetésétől

A Fizikai Kémiai és az Analízis Tanszék is elfogadhatatlannak tartja a helyzetet.

Az intézmény tiszteletben tartja a magánvéleményeket, de azt elítéli és a szabályzatokkal ellentétesnek tartja, hogy egyetemi szereplők tanszéki titkos szavazásokra hivatkozva és a hivatalos egyetemi eljárásrend figyelmen kívül hagyásával, az érvényben lévő szabályzatokban szereplő hatásköröket túllépve tesznek nyilatkozatot.

– írta válaszában az egyetem arra a kérdésre, hogy mi a vezetés véleménye a tiltakozásokról, kiemelve azt is, hogy a Civis Honoris Causa cím odaítéléséről testületi döntés van, a szenátusi tagokat pedig az egyetemi közösség választja demokratikus úton. Levelükben az egyetemi polgárokat arra kérték, hogy tartsák be az az intézmény szabályait, és magánvéleményüket ne tüntessék fel intézményi állásfoglalásként.

Azt is megjegyezték, hogy a Debreceni Egyetemnek 216 tanszéke van, az elmúlt egy hétben állásfoglalásra hivatkozó tanszékek száma pedig 4. Állításuk szerint ráadásul ezekből háromban a 2013 előtti rektori vezetéstől elválaszthatatlan a tanszék első embere, kettőnek pedig a vezetője az akkori rektor. Hozzátették, hogy problémájukkal nem keresték meg az intézmény vezetését, tiltakozásukat hivatalos csatornán el sem juttatták hozzájuk, csak a sajtón és a közösségi portálokon keresztül próbálnak nyomást gyakorolni a döntéshozókra.

Mint írják, mindez sajnálatos tény, ahogy az is, hogy a Hallgatói Önkormányzat jelzése alapján az elmúlt tanévben a tőlük függő viszonyban lévő hallgatókat, doktoranduszokat is több alkalommal tiltakozásra buzdították, akár intézményi kezdeményezések, akár doktorandusz hallgatókat érintő törvényi szabályozás miatt. Kitértek emellett arra is, hogy az intézmény rektora tegnap megkapta és tudomásul vette Vajda Mihály lemondását a professor emeritusi címről, ám azt hozzátették, hogy Vajda egyébként régóta nem tart már kurzust az egyetemen.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy van-e lehetőség a Civis Honoris Causa kitüntetés odaítéléséről szóló szenátusi döntés megváltoztatására, ezzel kapcsolatban azt írták, hogy nincs ilyen tartalmú előterjesztés. Arra a kérdésre, hogy átgondolják-e az egyetemi cím adományozását az orosz elnöknek azt válaszolták, hogy

a határozat érvényben van, azt fenntartjuk.

Ennek értelmében tehát az orosz elnök vélhetően megkapja a kitüntetést, mint írták akkor, amikor sikerül olyan időpontot találni, amely megfelel a díjazottnak. Emlékeztettek arra, hogy Putyin a korábban kapott díszdoktori címei esetében is hosszú ideig tartó egyeztetést követően vette át címét, köztük az Athéni Egyetemen, a görög állam legrégebbi egyetemén is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Belföld
Orbán Viktor megmutatta a zebráját

Orbán Viktor megmutatta a zebráját

Ez még csak az első, de úton a második.

19 perce

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.

2 órája

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.

március 18., 06:17

  • Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.

március 18., 07:10

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.

március 18., 12:23

  • Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.

március 18., 14:23

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

A hatóságok a lakosság segítségét kérik.

március 18., 08:39

  • Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.

március 18., 07:33

  • Címlapon
Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15

  • Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Egy 65 éves állampolgárral végzett.

március 18., 12:32

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség

444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség

A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.

március 18., 10:08

  • Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

A lakásban nem volt érzékelő.

március 18., 07:51