Újabb szög az ellenzéki összefogás koporsójába
További Belföld cikkek
- Jelentős trolifejlesztésről számolt be a BKK
- Cigarettába töltve árult pszichoaktív anyagot egy férfi
- Anyát és gyermekét gázolták halálra Pest vármegyében
- Vitézy Dávid „néhány ténnyel” reagált a Budapest Brand 5 év után elbocsátott vezetőjének állításaira
- Megvan, mikor tartják az időközi választást Újpest-Angyalföldön, ahol lemondott a DK-s képviselő
Hivatalosan is Szél Bernadett lett az LMP miniszterelnök-jelöltje - erről döntött a párt kongresszusa szombaton. Mindez azt is jelenti, hogy az LMP tagságát képviselő testület úgy döntött: nem akarnak semmilyen összefogást, és az LMP történetében először saját kormányfőjelölttel vágnak neki a választásnak (sem 2010-ben, sem 2014-ben nem volt saját kormányfőjelölt).
Szél Bernadett megválasztása persze nem meglepetés, a párt vezetői hetekkel ezelőtt nyilvánvalóvá tették a támogatását. Ezt szentesítette most a kongresszus elsöprő többséggel.
Nem lesznek aljas alkuk és oligarchák a kormányában
Új irányra, új politikára és új vezetőkre van szüksége az országnak - mondta Szél a megválasztását követő beszédében. A változások legnagyobb akadályának nem a Fidesz-kormányt, hanem az emberek reménytelenségét és elkeseredettségét nevezte, és azt üzente a politikából kiábrándultaknak: az LMP már bizonyította, hogy képes újraírni a politika szabályait.
"Nem azért akarok miniszterelnök lenni, hogy a rendszerváltás pártjai által lefektetett szabályok szerint kormányozzak, hanem azért, hogy átírjam ezeket a szabályokat." Azt ígérte: a Szél-kormányban nem lesznek "újracsomagolt" politikusok, üres ígérgetések a választások előtt, sem oligarchák és "aljas alkuk".
A magyar nők mindenre alkalmasak - üzente Szél Bernadett azoknak, akik megkérdőjelezik, hogy nőt kellene az ország miniszterelnökévé választani.
Szél hétpontos javaslata
Szél pedig már korábban el is kezdte a kampányát, péntek este a Facebookján hét pontban ismertette a programját. Ebben azzal indokolta a miniszterelnöki jelöltségét, hogy "meggyőződésünk, hogy nincs újabb négy évünk: nincs újabb négy évünk az Orbán-rendszerre és nem tudunk újabb négy évet várni az ellenzékre."
Szél hétpontos tervének főbb pontjai, ígéretei:
- a korrupció elleni harc - Visszavesszük a pénzünket!
- az általános béremelés - Felszámoljuk a bérválságot!
- a kkv-k segítése - A magyar kis- és középvállalkozások lesznek az új stratégiai partnerek!
- az oktatás fejlesztése - Világszínvonalú oktatást teremtünk!
- családtámogatási program - Nem mondunk le egy családról sem!
- az egészségügy fejlesztése - Valóban működő és valóban ingyenes állami egészségügyet teremtünk!
- az innovációk, a megújuló ipar támogatása - Magyarországot az okosforradalom nyertesévé tesszük!
Szél a kongresszusi beszédben most a programjáról azt mondta: a tisztességes bérek biztosítását tartja a legfontosabbnak, de nyomatékosan kijelentette, hogy Paks II-re semmit sem fognak költeni.
Vádirat is kellene a mostani kormány ellen
Az oktatásról azt mondta, szerinte, egy úgynevezett "jövőalapot" kell létrehozni, és a források 20 százalékát az oktatásra fordítani. Minden 100 forintból tehát 20-at.
Önálló egészségügyi minisztériumot és a társadalombiztosítási alapok függetlenségének visszaállítását is ígérte, a külpolitikáról pedig azt mondta: Magyarország jó szövetséges és erős ország lesz, a Szél-kormányban pedig működni fog egy "barát-ellenség felismerő rendszer".
Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke az egyre növekvő reménytelenséget, a korrupciót, valamint a populizmust, a hazugságokat nevezte a legyőzendő fenyegetéseknek.
Szerinte a jelenlegi kormányt nem elég bírálni, "vádiratot kell összeállítani" ellene, és nem azt kell a fő szlogenné tenni, hogy "ahol munka van, minden van", hanem azt: "ahol tudás van, minden van".
Nem lesz itt nagy ellenzéki összefogás
Az LMP a kongresszusán szavaz választási együttműködési stratégiáról is. Pontosabban arról, hogy kivel hajlandó egyáltalán együttműködni a párt. Ezen a szűrőn aligha megy át a pártok többsége, az LMP ugyanis elutasítja a teljes ellenzéki összefogás koncepcióját. Erről szól Szél jelölése is. A küldöttek várhatóan azt hagyják jóvá, hogy az LMP együttműködési megállapodást kössön Gémesi György gödöllői polgármester, volt MDF-es képviselő pártjával, az Új Kezdet párttal.
Mindez azt jelenti, hogy a DK szombati bejelentése (a DK külön listát állít, maximum az egyéni jelöltekről tárgyal), a Momentum csütörtöki videója (önálló lista, 106 önálló jelölt) és az LMP mostani kongresszus döntései után nulla az esély arra a teljes ellenzéki összefogásra, amelyet Botka László hétfőn sürgetett.
Szél Bernadett az együttműködésről azt mondta a beszédében: akik már eddig is kiüresítették az együttműködés fogalmát és fél évvel a választások előtt mandátumbecslésekkel és közvélemény-kutatásokkal jönnek, szerinte nem akarnak változtatni a jelenlegi irányon. Szerinte a kormányoldal is mindent megtesz, hogy erőtlennek mutassa az ellenzéket - "úgy csinálnak, mintha nem lenne ellenfelük" -, de az LMP kongresszusa ezen változtatott jelöltté választásával.
Túl akarunk lépni azokon, akik jobbról és balról is átvertek minket, de sokszor egymást is.
Az LMP nem a hatalom átmentését vagy mandátumok elosztását tartja fontosnak, hanem azt, hogy elég erős legyen küldetése teljesítéséhez, Magyarország megújításához.