Olivér
8 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Hétfőn kezdődik a káosz, lezárják a 3-as metró északi részét

2017.11.02. 12:15 Módosítva: 2017.11.02. 14:51

Korábban csak annyit mondtak, november elején kezdődik a 3-as metró északi részének a felújítása, a HÉV-en pedig még az hallható, hogy szombat a felújítás kezdete, de Tarlós István csütörtökön a pontos időpontot is bejelentette: november 6-án, hétfőn zárják le az Újpest-városközpont és Lehel tér közötti szakaszt.

Az érintett hat állomás – Dózsa György út, Árpád híd, Forgách utca, Gyöngyösi utca, Újpest-városkapu, Újpest-központ – felújítása várhatóan egy évig tart.

Ezen az útszakaszon a Váci út három sávjából egyet elvesznek a forgalomtól, és buszsávvá alakítják a Lehel térig. Megváltozik az Árpád hídra való feljutás, a felüljáró alatt ugyanis egy egyenesen közlekedő sávot is kialakítanak a buszoknak, itt jelentős torlódások várhatók.

A buszok a Lehel téri templomnál fordulnak majd meg, ahova egy új villanyrendőrt telepítettek.

mtro.png

A projektindító rendezvényen Tarlós István elmondta: az északi szakasz felújítása mellett elkezdődik a teljes alagút korszerűsítése, amely várhatóan 2020 végéig tarthat, írja az MTI.

  • A pótlóbuszok "a rendelkezésre álló kapacitás maximális kihasználásával" csúcsidőben átlagosan 45 másodpercenként indulnak majd.
  • Csacsiságnak nevezte több buszt követelni. Tarlós szerint hiába lenne több pótlóbusz, 45 másodpercnél kevesebb idő alatt fizikailag nem működne a lebonyolítás.
  • A metró maximális kapacitással óránként akár negyvenezer utast is tud szállítani, busszal - "a fizikai határok feszegetése mellett."
  • Ennek a körülbelül hatvan-hetven százalékát lehet kiváltani.
  • További húsz százalékot a BKV különböző villamosvonalakkal válthat ki, a maradék 10-20 százalék alternatív elkerülő útvonalak segítéségével bonyolítható le.
  • Tarlós István rámutatott arra is: a jelenlegi városvezetésnek nem hét, hanem szűk két éve volt a metróvonal felújításának elkezdésére, ugyanis 2015 nyarán vette át az Orbán-kormány a BKV "óriási működési" adósságállományát, amely teljes mértékben 2010 előtt halmozódott fel, és még 2015-ben is több mint 50 milliárd forint volt. 
  • Amíg ez az adósságállomány fennállt, addig bármilyen kötelezettségvállalás - akár a tervezés is - fedezet nélküli kötelezettségvállalás lett volna - mondta, hozzátéve: a szerelvények felújítása már egy éve folyamatban van.
  • A főpolgármester szólt arról, hogy a metró felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkálatok 2016 novemberében megindultak már, és mára lényegében befejeződtek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével nemcsak a buszpótlás megszervezett, hanem "kiváltó alternatív" útvonalakat is meghatároztak.
  • Emlékeztetett arra, hogy szeptember 4-én írták alá a metróvonal északi szakaszának megállóira és az alagút felújítására vonatkozó vállalkozói szerződéseket. Az állomások felújítására vonatkozó szerződés értéke 24,1 milliárd forint, az alagúti munkákra vonatkozó értéke 47,8 milliárd forint.
  • Tarlós István közölte azt is, hogy az utazóközönségnek készült a korszerűsítésről egy részletes tájékoztató füzet, amely tartalmazza az átmeneti közlekedési lehetőségeket is.
  • A 3-as metró felújítandó szerelvényeiről szólva a főpolgármester elmondta: mostanáig 17 felújított szerelvény érkezett vissza, ezek közül 15 napi rendszerességgel részt vesz az utasforgalom lebonyolításában. A 18. felújított szerelvény várhatóan csütörtökön, a 19. november 9-én érkezhet meg Magyarországra.
  • Tarlós István kitért arra is, hogy sokszor példaként hozzák fel a 2-es metró felújítását, de az "műszakilag csonka felújítás volt", öt évig tartott, csak nyáron dolgoztak, és a 2-es metróvonal majdnem csak fele olyan hosszú, mint a 3-as. A szerelvényeket nem is biztosították, azokat a 2010 után városvezetésnek kellett a rossz szerződéseket korrigálva biztosítani - mondta.
  • Azokra a felvetésekre reagálva, hogy miért nem a veszélyesebb középső szakasszal kezdik a felújítást, Tarlós István közölte: nem azért lenne még ésszerűbb itt kezdeni a felújítást, mert ez a legrosszabb állapotú szakasz, hanem, mert "havária helyzet" esetén ezen a szakaszon a legbonyolultabb a mentés, mert ez van a legmélyebben.
  • Mint kifejtette, azért kezdik a felújítást az északi szakasszal és az alagúttal, mert ezekre érkeztek "alátámasztható árajánlatok", és így az egész vonalra vonatkozó beruházás előbb fejeződik be, mintha nem csinálnának semmit.
  • A metróvonal további szakaszainak a felújítására új közbeszerzés indul - közölte Tarlós István.

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója elmondta, a felújított szerelvények csaknem fele már itt van Magyarországon.  Csütörtök délelőtt azért nem járt egy szakaszon a 2-es metró, mert egy Alstom-szerelvény elromlott, elakadt az alagútban, mondta.

A felújítás ideje alatt a metró hétköznap este fél kilencig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, esténként és hétvégenként a teljes vonalon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.