Évekig élt halott anyjával

2017.11.14. 11:40

A Mosonmagyaróvári Járásbíróságon dr. Bécsi Katalin bíró tanácsa hétfőn tárgyalta a dunakiliti L. S. ügyét, aki több évig élt egy fedél alatt édesanyja holttestével – írja a kisalfold.hu. Az ügyészség a férfit gondozási kötelezettség elmulasztásával vádolja.

A Hitchcock-filmbe illő döbbenetes eset tavaly januárban derült ki, amikor a rendőrök mumifikálódott női holttestet találtak egy dunakiliti családi házban. A vádirat szerint L. S. azzal mulasztotta el gondozási kötelezettségét, hogy nem kért megfelelő orvosi segítséget édesanyjának. A nő ugyanis depressziós lett, miután férje 2009-ben meghalt, és fokozatosan romlott az állapota. Fia élettársának beköltözése után, 2013-tól pedig visszavonult szobájába, és onnan alig járt ki. L. S. csak étellel gondoskodott anyjáról, gyógyszereit nem íratta fel, miközben tudta, hogy a nő depressziós (a háziorvos szakorvosi kezelést javasolt), alig eszik, és nem tisztálkodik.

L. S. 2014 első negyedévében találta meg édesanyja holttestét a szobájában, de mivel a házon jelzálog volt, félt, hogy a bank elveszi az ingatlant. Ezért nem jelentette anyja halálát, a holttestet a pincében rejtette el, majd két évig élt egy fedél alatt vele.

„Nekem semmi közöm a halálához, szégyellem, amit a testével tettem, szerettem az édesanyámat" – mondta a vádlott korábbi tanúvallomásában. L. S. a felelősségét elismerte, de bűnösnek nem érzi magát. A per jövő februárban folytatódik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport