Infarktusos beteg mellett húzta az időt a 112

2017.11.29. 10:15
A tűzoltók szakszervezete után egy orvosi ügyeletben dolgozó olvasónk is azt írta, hogy feljegyezte telefonjába a helyi mentőirányítás közvetlen telefonszámát, mert a 112-es egységes segélyhívóval túl nagyra nőtt a várakozási idő. A katasztrófavédelem szerint fontos eredmény az Egységes Segélyhívó Rendszer bevezetése, mert így bárki bármikor kérhet segítséget.

Péter orvos, gyakran megfordul Csongrád megye és Bács-Kiskun megye orvosi ügyeletein. A központi orvosi ügyelet feladata, hogy házhoz mennek, és eldöntik, hogy a betegnek szüksége van-e kórházi ellátásra.

„Ha úgy látjuk, hogy a beteg kórházi ellátásra szorul, és mentőszállítás szükséges, akkor felhívjuk az irányítást. Minden megyének van saját mentésirányítása, amelyben szakképzett, felkészült kollégák dolgoznak, vészhelyzetekre is eléggé jól reagálnak” – írta az Indexnek Péter.

Ám a 112-es egységes segélyhívó kötelező közbeiktatása nemrég veszélyes helyzetet teremtett.

„Két hete volt először olyan ügyeletem, amikor a 104-re indított hívásomat átkapcsolták a 112-re. Amint felvette az operátor, bemutatkoztam, mondtam, hogy honnan telefonálok, és hogy a debreceni mentésirányítással szeretnék beszélni. Erre kérdések következtek, mire megismételtem, hogy a debreceni mentésirányítással szeretnék beszélni."

Ezután még egyszer elmagyaráztatta velem, hogy akkor biztosan orvos vagyok, meg minden, majd átkapcsolt (majd 1 percnél jártunk). Két percen keresztül vártam a sikeres átkapcsolást, majd kb. 5 mondatban megbeszéltem a megbeszélendőt a mentésirányítással (kb. 30 másodperc). Mindezt egy infarktusos beteg mellől, aki szerencsére stabil állapotú volt, és bőven a katéteres beavatkozás időablakán belül volt.

„Viszont felmerül bennem, hogy ez egy újraélesztés alatt, vagy instabil beteg mellett elfogadhatatlan” – folytatta Péter, aki szerint az egész procedúra három percet vett igénybe. „Mire számíthat egy laikus? Azóta beszereztem az irányítások közvetlen számát, így elkerülhetem a 112-t.”

Mentő- és tűzoltó autók egy közúti baleset helyszínén 2017. október 6-án
Mentő- és tűzoltó autók egy közúti baleset helyszínén 2017. október 6-án
Fotó: Donka Ferenc / MTI

Olvasónk konklúziója, hogy fölösleges volt beiktatni a 112-t az ellátási folyamatba. Idén  novemberben indult  a rendszer, amely szerint ha a mentőket hívja, nem a mentőszolgálat valamelyik megyei ügyeletét kapcsolják, hanem egy civil operátor veszi fel a telefont.

És nem csak szerinte van baj a 112-vel.

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete hétvégén nyílt levélben foglalt állást a 112-es, vészhelyzet esetén hívható egységes telefonszámmal kapcsolatban. Azt írták, hogy célszerű mindenkinek bejegyeznie a telefonjába a lakóhelyéhez legközelebbi tűzoltóállomás, rendőrség és mentőállomás telefonszámát, és baj esetén ezeket tárcsáznia, mert akkor szakemberek fogják felvenni, nem úgy, mintha a 112-vel próbálkoznának. 

Feljelentést tettek a katasztrófavédők

A tűzoltók nyilatkozatának apropója, hogy múlt pénteken az MTI közölte: a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az október 22-én Szolnokon, a Liget úton történt halálos lakástűz ügyében.

Ahogy az előző cikkünkben is írtuk, a katasztrófavédelem honlapján szereplő információk szerint füstszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat a Liget úti társasházhoz. A tűzoltók kívülről, létrán jutottak be a lakásba, de annak lakóján már nem tudtak segíteni. A gáztűzhely mellett egy földre ejtett, füstölgő olajos serpenyőt találtak, mellette konyharuhák égtek, a szoba telítődött füsttel.

A Lánglovagok azt írta: „A katasztrófavédelem műveletirányítása egy füstről szóló bejelentésnél ahelyett, hogy tűzoltókat küldött volna, a kéményseprőket akarta, de csak két nap múlva, a nemzeti ünnep után. Néhány órával később a rendőrség kérésére vonultak végül a tűzoltók a társasházba, de akkor már az első bejelentő szomszédja – akinek a konyhájában tűz ütött ki – halott volt.”

Beszéltünk tűzoltókkal, azt mondták, sajnos az embereknek az jön át a történtekből, hogy a tűzoltók hibáztak. Pedig ha egy tűzoltó a megyei operátortól riasztást kap, nem mérlegelhet, két percen belül el kell indulnia.

„Vagy a 112-es központnál, vagy a megyei irányításnál elakadt ez a hívás, első körben egyszerűen nem ért el a helyi tűzoltóparancsnoksághoz. Aztán már a rendőrök riasztottak minket, és akkor mentünk is. Ez nem a mi hibánk" – mondta forrásunk.

Megkérdeztük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF), mi az álláspontjuk a 112-vel kapcsolatos panaszokról. Az OKF szerint: 

  • A 112-es segélyhívószám egész Európában egységes segélyhívószám. A hívásfogadó központokban a hívásokat normál esetben 5-10 másodpercen belül fogadják.
  • A hívásfogadó operátorok legalább négy nyelven képesek fogadni a hívásokat (köztük angolul és németül).
  • Ha szükséges, a hívásfogadó központok az összes beavatkozó szervezettel azonnali kapcsolatot tudnak teremteni a bejelentéskor, ezáltal kicsi az időveszteség.
  • A hívásfogadó központban a hívások helyét a távközlési szolgáltatók rendelkezésre bocsátják, ami a helyi hívásfogadás esetén nem elérhető.

Az OFK úgy látja, fontos eredmény az Egységes Segélyhívó Rendszer bevezetése, ugyanis így az állampolgárok nonstop kérhetnek segítséget telefonon. „A mindenki által könnyen megjegyezhető 112-es szám mellett pedig változatlanul és folyamatosan hívhatóak a nemzeti segélyhívószámok is. Az ezekre a telefonszámokra befutó hívásokat garantáltan bármikor felveszik a szakemberek" – tette hozzá a katasztrófavédelem. 

Megkérdeztük a katasztrófavédelemtől a konkrét szolnoki ügyben azt is, hogy folytattak-e vizsgálatot, és ha igen, milyen eredményre jutottak. Az alábbi tájékoztatást kaptuk: 

„A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a történtekkel kapcsolatban azonnal vizsgálatot indított. A vizsgálat megállapításai miatt a megyei katasztrófavédelmi igazgató feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen. A feljelentésre tekintettel a vizsgálat megállapításairól nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

Hétfőn megkérdeztük a Központi Nyomozó Főügyészségtől, hogy folytatnak-e nyomozást az ügyben, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Amint reagálnak, frissítjük a cikkünket. 

Nem a szolnoki az első eset, hogy a 112-es segélyhívóval probléma adódott. Ősszel egy bejelentés után nemcsak Vajára, hanem Bajára is kiküldtek egy mentőst. Ez onnan derült ki, hogy Bajára a mentők előbb értek ki, de miután nem találtak beteget, visszaszóltak a mentésirányításnak, közben Vajáról is többször sürgették a segítséget.

Ha van tapasztalata a témában, ossze meg velünk!