Karácsony Gergely felajánlotta magát, az MSZP elfogadja miniszterelnök-jelöltnek
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Eredetileg most tartották volna az MSZP jelöltállító kongresszusát, amelyen a párt döntött volna a választási listájáról és az egyéni jelöltjeiről. Ez a terv nem jött össze, ugyanis a DK-val folytatott tárgyalások megrekedtek, miután az MSZP a közös listás, közös miniszterelnök-jelöltes konstrukcióhoz ragaszkodik, Gyurcsány Ferencék pedig épp az ellenkezőjéhez.
Így aztán a kongresszust odébb tolták jövő év elejére, most szombaton pedig programbemutatót tartott az MSZP, amelynek egyik legmeglepőbb felszólalója Karácsony Gergely volt. Pár hete még nem úgy tűnt, hogy a Párbeszéd az MSZP-vel tervezi az indulását a választáson, az Együttel a külön listás koordinált indulásos forgatókönyvet sürgette még két héttel ezelőtt is.
Csütörtökön azonban Karácsony Gergely irányt váltott, és bejelentette, hogy már a közös indulás pártján van. Vagyis - bár a korábbi suttogások ellenére a közös miniszterelnök-jelöltséget nem jelentette be, de - kiállt az MSZP koncepciója mellett, és pofára ejtette az Együttet, amelynek egyik vezetője Szigetvári Viktor élő egyenes adásban szakított vele.
Karácsony jön, ha kell
Karácsony Gergely ezek után most elment az MSZP-s programbemutatóra, ahol Molnár Gyula MSZP-elnök a felkonferálásnál akkora bakit vagy trollkodást követett el, hogy ilyet kitalálni sem lehet.
Molnár ugyanis az Együtt elnökeként hívta színpadra Karácsonyt. Végül is Molnárnak annyiban igaza van, hogy nem számít, hogy Párbeszéd vagy Együtt, ha Karácsony majd az MSZP-lista vezetője lesz. Karácsony pedig fel is ajánlotta magát az MSZP-nek:
Döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok nekem ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök, és hozok magammal mindent, amit tudok.
A felmérések szerint szavazókat nagyon nem tud hozni a Párbeszéd, miniszterelnök-jelöltből azonban nagy hiány van a szocialistáknál. Így egyenes az út ahhoz, hogy Karácsony legyen a Párbeszéd mellett az MSZP miniszterelnök-jelöltje is.
Karácsony egy Star Was-idézettel érzékeltette a dilemmáját: "tedd azt, ami helyes, ne azt, ami könnyű". Szerinte mindenkinek könnyebb lenne, ha nem állna ott a programbemutatón. "Minden simábban menne, nem feszengenének a szocialisták, hogy mit keresek én itt. Lehet nekem is könnyebb lenne. Könnyebb lenne a demokratikus pártoknak is, mert nem kavarnék bele a terveikbe, és számolgathatnák tovább a képzeletbeli százalékaikat" - mondta Karácsony, de szerinte nagyon nincs minden rendben, és problémások az ellenzéki tárgyalások.
Összefogás kell, és hitet kell adni a szavazóknak, hogy leváltható az Orbán-kormány. Vagyis szerintem nem egyszerűen közös jelöltek kellenek, hanem közös listára, sőt, közös vízióra is szükség van.
Molnár a rendezvény végén bejelentette, azt javasolja, az MSZP elnökségének, hogy fogadja el Karácsony Gergely és a Párbeszéd ajánlatát.
Molnár: Közös lista, közös lista
Molnár Gyula még Karácsony Gergely előtt beszélt hosszabban a választási programról, amelynek fő üzeneteként jelölte meg, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság. Az MSZP koncepcióját a változás programjának nevezete, amelynek fő céljai az oktatás és az egészségügy fejlesztése, illetve például a szabad sajtó és a független ügyészség visszaállítása.
Molnár Gyula Gyurcsánynak és a DK-nak is üzente, amikor jelezte: kitart amellett, hogy közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak a választáson és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük. Gyurcsányék ezt továbbra is elutasítják, a DK tudomásunk szerint jövő héten listát is állít. Vagyis nem látni, hogy lesz ebből kompromisszum.
Hiller kapta az ígérgető szerepét
A rendezvény kezdetén Molnár Gyula a színpadra hívta Kunhalmi Ágnest, a párt budapesti elnökét, Bangóné Borbély Ildikót, az elnökség tagját, Hiller István választmányi elnököt, Gőgös Zoltánt, az MSZP elnökhelyettesét és Korózs Lajos elnökségi tagot. Ők végig fotelekben ültek a színpadon, majd Molnár és Karácsony után szót is kaptak.
Hiller István a Tegyünk igazságot! című programot ismertetve azt mondta, a Fidesz igazságtalanságot hozott az országba: aki szegény, még szegényebb lett, a bérből és fizetésből élők nem jutnak egyről a kettőre. Hiller a programból idézve tett néhány konkrét ígéretet:
- Megerősítette, amíg az emberekben félelem van, addig a kerítés a határon állni fog, de nem mondanak le arról, hogy az állampolgárok úgy érezhessék magukat biztonságban, hogy kerítésekre ne legyen szükség. A konkrét célok között jelölte meg, hogy mindenki anyagi biztonságban élhessen, a magyar bérek érjék el az uniós átlagot, nettó 100 ezer forintnál senki ne kereshessen kevesebbet.
- A nyugdíjjárulék felső korlátja 700 ezer forint lesz, az e fölötti jövedelemhányadra 10 százalékos, az egymillió forint feletti jövedelemhányadra 20 százalékos szolidaritási hozzájárulást vetnek ki.
- Ez lesz az alapja annak, hogy 5 százalékra csökkentsék minden alapvető élelmiszer áfáját.
- Ígéretet tett a letelepedési kötvény megszüntetésére, jelezve, hogy a forgalmazó cégekre 75 százalékos offshore adót vetnek ki.
- A nyugdíjasoknak azt ígérte, hogy visszahozzák a nyugdíjemelés svájci indexálását, 57 ezerre emelik a minimálnyugdíjat, korrekciós programot indítanak. Minden évben az átlagnyugdíj havi összegének megfelelő - jelenleg 120 ezer forint - nyugdíjkiegészítést adnak az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében
- Bevezetik a garantált szociális minimumot: minden magyar állampolgár a bejelentett lakcímén egy köbméter vizet jelképes áron, 15 köbméter földgázt és 30 kilowatt/óra áramot a mai ár feléért kaphat meg.
- 50 százalékkal emelik a családi pótlékot, és négy év alatt elérik, hogy az egészségügyre az uniós átlagnak megfelelő összeget fordítsák.
- Az első diploma megszerzését ingyenessé teszik, a hallgatói ösztöndíjakat 33 százalékkal emelik meg. Minden egyetem, így a CEU is szabadon dolgozhat, ha az MSZP kerül kormányra.
- Megőrzik a főváros mai önkormányzati szerkezetét és nem engedik elfoglalni Buda várát.
Kunhalmi: Mindenki érettségizzen!
Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, akit múlt héten a program arcának választottak, azt mondta, olyan országot akarnak, ahol nem csak megszületni, hanem élni is érdemes. Szerinte az MSZP programja azoknak az embereknek szól, akik nem bírják elviselni az igazságtalanságot az országban.
Az oktatást fontosságát hangsúlyozva azt mondta, minden szakmunkásnak le kell érettségiznie, az érettségi ma az új elemi iskola. Az angol nyelv fontosságával kapcsolatban azt mondta,
Soros György megtanította Orbán Viktort, Orbán meg elveszi a magyar gyerekektől ezt a lehetőséget.
Kunhalmi Ágnes azt mondta, "nem kicsit, hanem nagyon zavarja", hogy a határon túliak levélben is leadhatják szavazatukat, miközben azoknak a százezreknek, akik az elmúlt években hagyták el az országot, sokszor órákat kell utazniuk, hogy voksolhassanak. Javasolta, hogy legyen egy-két parlamenti mandátum, amelyre csak a határon túliak voksolhatnak.
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese arról beszélt, hogy nem lehet folytatni a Fidesz által elkezdett falurombolást.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségének tagja szerint a Fidesz-KDNP-kormány Európa szegényházává tette Magyarországot. Szerinte több adót kell fizetniük a Mészáros Lőrinceknek, a Garancsiknak, a Tiborczoknak és a Rogánoknak, és akkor lesz normális egészségügy, oktatás.
Korózs Lajos elnökségi tag azt mondta, hogy ha az MSZP kerül kormányra, újra lesz rokkantsági nyugdíj, korengedményes és korkedvezményes nyugdíj és lesz járulékplafon is a nyugdíjaknál.
Nyitókép: Karácsony Gergely a Párbeszéd Magyarországért társelnöke beszédet mond a Magyar Szocialista Párt budapesti programbemutató nagygyűlésén 2017. december 9-én. Mellette az MSZP vezetői: Molnár Gyula pártelnök (j) Korózs Lajos (b) és Bangóné Borbély Ildikó (b2) elnökségi tagok Gőgös Zoltán elnökhelyettes (b3) Kunhalmi Ágnes budapesti elnök (b4) és Hiller István választmányi elnök. (Illyés Tibor/MTI)