A kormány megtette feljelentését a nemzeti konzultáció ügyében
További Belföld cikkek
-
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
- Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
- Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
- Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
- Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
A kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készítése és nyilvánosságra hozatala miatt, áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ MTI-hez eljuttatott közleményében.
A KTT már november 25-én kiadta a közleményét, amiben azt állították, hogy Hadházy Ákos és képviselőtársa hazudott a nemzeti konzultációval kapcsolatban, de leginkább a részvételi adatokról. Akkor azt írták, november 27-én már be is perlik a képviselőt. Ehhez képest most december 11-én adták végül ki a közleményt, amiben azt írják, megtették a feljelentést ismeretlen tettes ellen.
![Visszaküldött nemzeti konzultációs kérdõíveket tartalmazó dobozok a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. XIV. kerületi telephelyén 2017. december 2-án.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1898/18989/189898/18989835_4b69b839977e6203b31e14b4d07d83ae_wm.jpg)
"A kormány részvételi adatokkal kapcsolatos tájékoztatását igazolja, hogy a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke december 7-én hitelesítette a ténytanúsító jegyzőkönyvet. A dokumentum szerint december 6-ig összesen 2.171.500 darab konzultációs válaszküldemény érkezett (ez a szám értelemszerűen nem tartalmazza az internetes kitöltések számát, amely 178 491). Hadházy Ákos és pártjának akciója egy előre kitervelt kísérlet volt arra, hogy a magyarok ne mondhassák el a véleményüket a betelepítési tervekről. Ez nem véletlen, tudva, hogy az LMP támogatta ezeket az uniós intézményekben" - áll a közleményben.
Mint arról beszámoltunk, Hadházy Ákos és Szél Bernadett egy hónap próbálkozás után bemehetett arra a három helyre, ahol a Soros-terves konzultáció íveit gyűjtik. Az itteni tapasztalatai alapján Hadházy azt nyilatkozta, 99 százalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy sokkal kevesebb konzultáció érkezett vissza, mint amiről a kormányzati sikerpropaganda beszámol.
Hadházy: Kamu, hogy 1,7 millióan küldték vissza a konzultációs kérdőívet
Nagy nehezen beengedték a gyűjtőhelyekre, ahol nem tudtak nyilvántartást mutatni a beérkezett ívekről.
Kikerült egy hangfelvétel is a látogatásról, amelyen Hadházy az egyik ügyintézővel beszélget. Ebből az derül ki, hogy november 13-ig nagyjából 400 ezer ív érkezett be. Igaz, erről nem tudott a látogatása során ennél jobban meggyőződni a képviselő. Lefotózták viszont őt és Szél Bernadettet egy nagy rakás doboz előtt, amelyekben a kormánypárti sajtó szerint a beérkezett konzultációs íveket gyűjtik, amelyek előtt Hadházy mégis azt nyilatkozta, kamu a konzultáció. A képviselő szerint viszont a kérdéses dobozok üresek voltak.
A kormány szerint viszont továbbra is ez "minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja". Novemberben úgy fogalmaztak: "Az LMP-s képviselő Ron Werber utasításainak megfelelően annak ellenére állít hazugságokat, hogy a közreműködő szervek munkatársaitól minden tájékoztatást megkapott, és a kérdőíveket is megtekinthette".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
- Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.
február 8., 15:21
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
45 perce
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24
- Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.
49 perce
- Címlapon
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.
tegnap, 21:45