Elfogták a 19 éves budapesti nő gyilkosát

2018.01.13. 10:53

Három órán belül elfogta a rendőrség azt a férfit, akit azzal vádolnak, hogy péntek este halálra késelt egy fiatal nőt Rákoskeresztúron. Ahogy korábban írtuk, pénteken 19:40-kor érkezett egy bejelentés, hogy Budapesten, a XVII. kerületben, egy Újlak utcai lakóházban ismeretlen elkövető megölt egy 19 nőt (ugyanabban az utcában, ahol a múlt héten egy férfi lelőtte a volt barátnőjét, annak párját majd öngyilkos lett).

A rendőrök nagy erőkkel megkezdték az elkövető felkutatását, majd  22 óra 30 perckor elfogtak egy fiatal budapesti férfit, akit a késelés elkövetésével vádolnak. Az elfogásról videót is közzétett a rendőrség. 

 A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akinek előzetes letartóztatását is kezdeményezték. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport