Én nem ilyen ember vagyok
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A vádlott, B. Krisztián felmentését kérte védője a lúgos ügy perében tartott védőbeszédében. Az ügyvéd bő két órán át taglalta, hogy miért nem lehet B. Krisztián az a személy, aki maró lúggal öntötte le Renner Erika altestét. A védő szerint sem égési sokk, sem egyéb fertőzés nem alakult ki, ami életveszélyes állapotot okozhatott volna a 2013-as támadás során, amikor Renner Erikát saját lakása ajtajában megtámadták, kábító-altató injekciót adtak be neki, majd nemi szervét és annak környékét maró lúggal öntötték le. Sőt, szerinte az sem bizonyítható, hogy a vádlott követte volna el a bűncselekményt. A védő beszédében többek között
- megkérdőjelezte az orvosi ellátást, ami szerinte a vizsgálat alatt sérüléseket okozhatott a sértettnél, ezért újabb vizsgálatokat kért.
- azt mondta, a vizsgálatba bevont Dr. Zacher Gábor nem kompetens nyilatkozni arról, hogy az áldozat életveszélyben volt-e, és felemlegette, hogy a bíróság ebben a toxikológus véleményére alapozott. Zacher szerint az injekciós kábítás és a maró leöntés életveszélyes sérülés volt.
- másik bírói tanácsot kért, akik szerinte kirívóan megalapozatlanul jártak az első fokú tárgyaláson, hiszen B. Krisztián bűnösségére már akkor sem találtak közvetett bizonyítékot, a nyomozást pedig hanyagnak nevezte,
- felemlegette, hogy Renner Erika nem ismerte fel támadójában a vádlottat, sem mozgását, sem beszédét, pedig sokáig közeli kapcsolatban voltak.
- utalt arra, hogy a védelem által bevont pszichológus szerint az áldozat téves eszmék kitalálására hajlamos, üldözési mániája van, ezért szerinte a zaklató üzenetek és találkozások csak Renner Erika fejében léteznek.
- "igazolt ténynek" nevezte azt, hogy B. Krisztián a támadás időpontjában kórházbejáráson vett részt. Az eljárás során beidézett szemtanúk azonban ellentmondó vallomásokat tettek, hol korábbi, hol későbbi időpontokat jelöltek meg arra, mikor találkoztak a vádlottal aznap a kórházban.
A védő szerint az elkövető ismeretlen tettes lehetett, akinek a közeledését a sértett korábban elutasíthatta, ezért a támadás szexuális célzatú volt, a nemi szerv leöntésére pedig valamilyen kémiai folyadékot használt. Ez az ismeretlen támadó pedig a vádlottra akarta terelni a gyanút.
A védő szerint B. Krisztiánnak nem volt indítéka a támadásra, hiszen a támadás idején már egy új és harmonikus kapcsolatban élt.
Csiha Gábor ügyész válaszolt a védőbeszédre, csúsztatónak nevezte a védő több állítását, és hosszan érvelt amellett, hogy van egy fontos szemtanú, aki az első pillanattól kezdve következetesen állítja, hogy a támadás idején találkozott Renner Erika lépcsőházában B. Krisztiánnal. Ez a tanú többször is beazonosította B. Krisztiánt, több személy közül is kiválasztotta a férfit a „tekintete alapján”.
A védőbeszéd és az ügyész kommentárja után B. Krisztián beszélt az utolsó jogán.
Azt kérem a bíróságtól, hogy mentsen fel, mert a bűncselekményt nem követtem el. Más a személyiségem, más a morálom, más a konfliktuskezelési rendszerem
- kezdte mondandóját, és a tárgyalássorozaton végig rendkívül aktív vádlott újra elmondta, hogy semmi köze a Renner Erikával történt bűncselekményhez. Életszerűtlen képtelenségnek nevezte a cselekményt, hogy valaki fényes nappal megtámadjon valakit, akit gyerekkora óta ismer (általános iskolai osztálytársak voltak), és hat évig szeretői viszonyt ápoltak. Szerinte Renner Erikának fel kellett volna ismernie őt, ami viszont nem történt meg. "Az, hogy nem ismerte fel a támadóját, csak azt jelentheti, hogy nem ismerte a támadóját" - fogalmazott. Azt is mondta, hogy a lépcsőházi szemtanú egyik vallomásában azt állította, hogy egy
lüke kölköt látott,
ezzel érvelt amellett, hogy valószínűleg nem őt láthatta.
Ezzel már többedik alkalommal mondta el B. Krisztián a beszédét az utolsó szó jogán. Ez a mostani kísértetiesen hasonlított arra, amit 2017 tavaszán a másodfokú tárgyalása végén mondott. Éppen ugyanúgy csuklott el a hangja, amikor köszönetet mondott a mellette kiálló személyeknek.
Mi történt korábban ebben az ügyben?
A legutóbbi, január végi tárgyaláson a vádlott, B. Krisztián alibijét igyekezett igazolni. A bírák egy videót vetítettek le, amin a vádlott rendőri kísérettel azt mutatja be részletesen, hogy 2013. március 12-én reggel, a Renner Erika ellen elkövetett támadás időpontjában hol volt és mit csinált. A vádlott azt állította, azért nem követhette el a ő a bűncselekményt, mert annak időpontjában épp egy tervezett beruházás miatt helyszínbejárást végzett munkahelyén, a Budai Irgalmasrendi Kórházban. A januári tárgyalási napra visszaidézték azt a két embert, aki láthatta aznap a vádlottat a kórházban. Ők (a kórház liftkezelője és karbantartója) a videó lejátszása közben a vádlott vallomásával egyezően jelezték a találkozást, habár korábbi vallomásaikban még eltérően emlékeztek.
Az ügyész ezután megtartotta perbeszédét. Azt állította, a bizonyítékok alapján nem lehet más az elkövető, mint a vádlottak padján ülő B. Krisztián. Szerinte
a vádlott célja az volt, hogy olyan maradandó sérülést okozzon, ami egész életében elkísérje Renner Erikát, főleg, hogy a sérülés befolyásolja volt barátnője jövőbeni szexuális életét, mindezt abban a tudatban, hogy a sértett meghalhat.
Dr. Csiha Gábor - habár nem mondott konkrét számot - arra utalt, hogy 7-11 éves börtönbüntetést kér a vádlottra életveszélyt okozó testi sértés miatt.
Dr. Gál András, a sértett ügyvédje is felszólalt. Álláspontja szerint ez a bűncselekmény több mint testi sértés, azzal érvelt, hogy a szakértők hatféle okot adtak arra, hogy Renner Erika a bűncselekmény miatt miként halhatott volna meg. Ezért szerinte emberölés miatt kellene elítélni B. Krisztiánt, főként azért, mert az elkövető kívülről zárta be az ajtót, Renner Erika kulcsát pedig elvitte, ezzel pedig tudatában volt annak, hogy az áldozat a támadás után magától nem tud kijutni a lakásból, ezzel halálra ítélve őt.
Öt éve tart és még nincs vége
Korábbi cikkünkben részletesen összefoglaltuk, hogy eddig mi történt a hosszú évek óta húzódó fordulatos ügyben.
A lúgos támadásként elhíresült ügyben sem első, sem másodfokon nem született jogerős ítélet, harmadfokon a Kúria pedig hatályon kívül helyezte az ítéletet, és az ügyet visszahelyezte az Ítélőtáblára, mert hibásnak találta a bizonyítási eljárást.
Az eset legnagyobb nehézsége, hogy nincsenek közvetlen bizonyítékok: nincs beismerő vallomás, és az áldozat vallomásából is hiányzik a támadó konkrét beazonosítása.
A mostani megismételt eljárásban rendkívüli részletességgel régi és új tanúkat hallgatnak ki, és szembesítik Renner Erikát korábbi barátjával, a vádlott gyerekorvos B. Krisztiánnal, aki továbbra is tagad. Várhatóan február végén ítélet születik az ügyben, azután majd harmadfokon folytatódik a már most is öt éve tartó bírósági folyamat.
(Borítókép: B. Krisztián vádlottat kísérik a tárgyalóterembe - fotó: Ajpek Orsi / Index)
Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.