Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Egy középvezető is érintett lehet a reptéri lopásokban

2018.02.22. 06:44

A budapesti nemzetközi repülőtéren működő poggyászmaffiáról már korábban írtunk egy nagyobb cikket, a nagy port kavart eseteket erőteljes rendőri fellépés követte. Ami újdonság, hogy a Magyar Nemzet szerint már nem csak kétkezi munkások, hanem legalább egy középvezetői szintű beosztott is felkeltette a rendőrség érdeklődését. 

A lap meg nem erősített információi szerint egy terhelés- és súlypontszámító tisztről van szó. A repülőtéri szakzsargonban rampásként vagy forgalmistaként emlegetett dolgozó felelős a súlypontszámítások mellett a repülőgép kiszolgálásának koordinálásáért és irányításáért. Ez azt is jelenti, hogy a rampás elvileg semmilyen kapcsolatba nem kerülhet a csomagokkal, így – ha a lap értesülése helytálló – akkor részint a korábban eljárás alá vont munkások vallomásai alapján juthat magasabb szintre a csomagkifosztási botrány.

A Magyar Nemzet szerint egyébként újabb reptéri dolgozót vett őrizetbe a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a poggyászkifosztásokkal összefüggésben: ezúttal nem egy rakodó beosztású, hanem egy eszközkezelő munkakörben tevékenykedő személyre vetült gyanú, aki a Celebi földi kiszolgáló társaság alkalmazásában áll. A Celebi a lap megkeresésére közölte, hogy „információik szerint” a rendőrség kedden kihallgatta egyik eszközkezelőjüket, aki később szabadon távozhatott. Az eszközkezelők elsődleges feladata, hogy a repülőgépek kiszolgálására szolgáló járműveket – az utaslépcsőt vagy a hidat, illetve a poggyászok mozgatására szolgáló kocsikat – kezeljék, de sok esetben részt vesznek a táskák rakodásában is.

A Magyar Idők is ír egy gyanúsítottról, aki ezúttal nem rakodómunkás, hanem a munkahelyi szervezetben fölöttük álló, úgynevezett előteres. "Az előteresek egyebek mellett az utasok poggyászainak a berakodását is koordinálják az indulásra készülő repülőgépekbe. A most elfogott alkalmazott vélhetően már a poggyászlopással foglalkozó szervezett banda középvezetője lehet" - írja a lap.

A rendszeressé váló poggyászfosztogatás miatt az NMF február elején  soron kívüli ellenőrzést rendelt el Ferihegyen , a rendőrség pedig a helyszínen ellenőrzi a rakodást. Ennek ellenére nem állt le a fosztogatás, Babos Tímea teniszező Dohában vette észre, hogy  kinyitották a bőröndjét  és kiloptak belőle néhány dolgot, aztán rendőrök fogtak el egy munkást, aki  egy bőröndöt háromszor is kinyitott . Korábban Dél-Korea nagykövetsége adott ki figyelmeztetést a ferihegyi maffia miatt.