Kilenc évet kapott a lúgos támadó

19483877 ec672922164ce6ecc92fd7f74a15f55b o
2018.02.22. 09:22 Módosítva: 2018.02.22. 12:13
Csütörtökön 9 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság a lúgos támadással vádolt gyerekorvost, B. Krisztiánt, aki még mindig ártatlannak vallja magát. Az ítélet viszont nem jogerős: habár véget ért a megismételt másodfokú eljárás, az öt éve húzódó bírósági folyamat harmadfokon folytatódik.

A csütörtöki ítélethozatallal lezárult a megismételt másodfok a lúgos támadásként elhíresült bűncselekményben. 2013-ban Renner Erikát saját lakása ajtajában egy maszkos alak megtámadta, kábító-altató injekciót adott be neki, nemi szervét és annak környékét maró lúggal csonkította meg, majd magára hagyta.

A támadás következtében a maró anyag teljesen szétroncsolta Renner Erika nemi szervét. A bíró csütörtökön felolvasta a tényállást, ami szerint az áldozat hasán és nemi szervein kettő, darabonként nagyjából húszszor húsz centis területen kívül és belül is másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Az ítéletnél az égési sérülés okozása különös kegyetlenségnek számított. Korábban Renner Erika az Indexnek elmondta, hogy az életminősége már sohasem lesz ugyanolyan, mint előtte, több műtéten van már túl, átmenetileg még a vizeletürítési képességét is tönkre tette a sérülés.

B. Krisztián kilenc évet kapott.

Életveszélyt okozó testi sértés, magánlaksértés, készpénz helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, okirattal visszaélés és személyi szabadság megsértése bűntettekben találta bűnösnek Ujvári Ákos bírói tanácsa. B. Krisztiánt kilenc évre eltiltották a közügyekről, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól.

Renner Erika az ítélethirdetés után az Indexnek azt mondta, nem volt előzetes elképzelése arról, hány évet kap majd volt barátja. "Negyedszerre hirdettek ítéletet, és ebből háromszor bűnösnek találták, azt remélem, hogy a jogerős ítélethez ez már elegendő lesz majd" - mondta. "Pontos és alapos indoklást hallhattunk. Jó, hogy ennek most vége van, de az meg nem jó, hogy tovább folytatódik" - tette hozzá.

Bármilyen ítéletet kap majd végül, a támadás előtti életemet úgysem kapom vissza. A sebeket minden nap látom, amikor levetkőzöm. A műtétek esztétikai része még hátra van.

- mondta a tárgyalás után rögtönzött sajtótájékoztatón.

Az ítélethirdetés körülbelül nyolcvan fős közönség előtt, nagy médiafigyelem közepette zajlott. Az ítélet indokolásakor Ujvári Ákos bíró rendkívül részletesen összefoglalta, hogy eddig mi történt az ügyben, majd végigvette az eljárás során felmerülő verziókat.

Mi történt a megismételt másodfokú eljárás eddigi tárgyalásain?

Rendkívüli körülményességgel mentek bele a támadás részleteibe, többek között:

  • Újra és már sokadszorra mondatták el az áldozattal támadásának körülményeit, aprólékosan kitérve arra, mire emlékszik a támadó kinézetéből és ruhájából. Fontos pont volt az is, melyik nap, milyen napszakában és ki említette először B. Krisztiánt, mint lehetséges elkövetőt. Renner Erika ugyanis nem ismerte fel támadóját. A kérdésekre a sértett időről időre elcsukló hangon válaszolta, hogy mivel erős altató-kábító hatású gyógyszer volt a szervezetében, ezért a támadást követő eseményekre nem emlékszik, de mivel félt és tartott volt barátjától, aki a szakítást követően hónapokig zaklatta, nagyon hamar arra gondolt, ő lehet az elkövető. Úgy emlékszik, hogy egy barátnője mondta ki először B. Krisztián nevét neki, még amikor az intenzíven feküdt, ő pedig bólogatott. 
  • Újra megszólalt a vádlott, B. Krisztián, aki fenntartotta korábbi tagadó vallomásait. Azt állította, nem követte el a bűncselekményt, nem igaz, hogy nem tudta feldolgozni kapcsolatuk végét, nem követte Renner Erikát az utcán, és nem küldött neki zaklató üzeneteket, sőt, az áldozat volt az, aki nem nézte jó szemmel, hogy a vádlott több időt akar tölteni gyerekeivel. Az utolsó szó jogán újra ártatlannak vallotta magát.
  • A bíróság újra meghallgatta azt a két nőt, akit láttak a bűncselekmény napján egy-egy férfit abban a házban, ahol a támadás történt. 

    Egyikük az ügyész szerint fontos szemtanú, mert az első pillanattól kezdve következetesen állítja, hogy a támadás idején találkozott Renner Erika lépcsőházában B. Krisztiánnal.

    Ez a tanú többször is beazonosította B. Krisztiánt, több személy közül is kiválasztotta a férfit a „tekintete alapján”. 
  • Fontos pont volt, amikor B. Krisztián alibijét igyekezett igazolni. Renner Erika sértetti képviselőjének, Gál András indítványára rekonstrukciós videót vetített a bíróság, amin a vádlott rendőri kísérettel azt mutatja be részletesen, hogy 2013. március 12-én reggel, a Renner Erika ellen elkövetett támadás időpontjában hol volt és mit csinált. A vádlott azt állította, azért nem követhette el a ő a bűncselekményt, mert annak időpontjában épp egy tervezett beruházás miatt helyszínbejáráson volt a munkahelyén, a Budai Irgalmasrendi Kórházban. Ujvári Ákos bíró csütörtökön azt mondta, azok a tanúk, akik elvileg láthatták ezen a bejáráson a vádlottat, nem tudták megerősíteni a vádlotti védekezést. Egymásnak, a vádlottnak és maguknak is ellentmondó dolgokat mondtak a bíróságon, még azzal kapcsolatban is, hogy melyik nap találkozhattak az akkor kórházigazgatóval.
  • Részletesen foglalkoztak azzal is, hogy Renner Erika kutyája milyen természetű (ugatós-e vagy sem), illetve hogy ismerte-e B. Krisztiánt, elfogadott-e tőle ételt, ugyanis az elkövetőt nem ugatta meg a kutya, és enni is kapott tőle. A sértett azt mondta, a kutyája jelzőkutya, sokat csahol, akár éjjel is megugatja a lakókat, akik elmennek az ajtó előtt.

A vádlott ügyvédje a tárgyalássorozat végén, az előző tárgyaláson elmondott védőbeszédében azt állította,

AZ ELKÖVETŐ ISMERETLEN TETTES LEHETETT, AKINEK A KÖZELEDÉSÉT A SÉRTETT KORÁBBAN ELUTASÍTHATTA, EZÉRT A TÁMADÁS SZEXUÁLIS CÉLZATÚ VOLT, A NEMI SZERV LEÖNTÉSÉRE PEDIG VALAMILYEN KÉMIAI FOLYADÉKOT HASZNÁLT. EZ AZ ISMERETLEN TÁMADÓ PEDIG A VÁDLOTTRA AKARTA TERELNI A GYANÚT.

Ezzel kapcsolatban indoklásában az ítélethirdetéskor a bíró azt mondta, egyetért azzal, amit már az elsőfokon is megállapították, hogy a támadó csakis Renner Erika jó ismerőse lehetett, aki ismerte napi rutinját. A potenciális szemtanúk következetesen állították, hogy egy vékony, kékszemű férfit láttak. Ez fontos megállapítás, mert bár felmerülhetett volna támadóként az áldozat volt férje és jelenlegi élettársa is, de mindkettejüknek zömökebb az alkata, és barna a szeme, valamint dohányoznak. Az áldozat pedig egyáltalán nem érzett cigiszagot.

A bíró azt is leszögezte, hogy Renner Erika szavahihetősége egy pillanatra sem dőlt meg az eljárás során. "Még akkor sem mondta, hogy a vádlott volt a támadója, amikor a nyomozóhatóság egyik tagja azt mondta neki, hogy a vádlott DNS-ét megtalálhatták rajta, tehát amikor biztosnak látszódhatott, hogy B. Krisztián az elkövető" - fogalmazott Ujvári Ákos.

A bíró szerint szintén fontos, hogy találtak a vádlott autójában egy olyan altatószert (midalozámot) tartalmazó fecskendőt, amit Renner Erika szervezetében is kimutattak. Ugyanakkor ezen a fecskendőn az áldozat DNS-ét nem azonosították, és a másik - az áldozat szervezetében jelen lévő - altatószert, a ketamint sem. Annyiban viszont figyelembe kell venni a fecskendőt - mondta a bíró-, hogy a vádlott ismerte és használta ezt a szert.

B. Krisztián bűnössége mellett szólt az altató dózisok pontos kiszámítása, ami orvosi ismeretekre utal.

A csütörtöki ítélethozatallal befejeződött a megismetelt másodfokú eljárás, de nincs vége, a bírósági folyamat újra harmadfokon folytatódik. Újra, ugyanis egyszer már járt harmadfokon ez az ügy. 

Öt éve tartó pereskedés

A 2013-as támadás óta a csütörtöki a tizenkettedik tárgyalási nap, jogerős ítélet még mindig nem született az ügyben. A büntetőper csak majdnem három évvel a támadás után kezdődött el, az ügyészség ugyanis először megszüntette a nyomozást a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója ellen, mert úgy ítélték meg, hogy bűnösségére nincs elég bizonyíték. Az áldozat bepanaszolta a megszüntető határozatot, így újra elrendelték a nyomozást, és 2015 nyarán aztán mégis vádat emeltek az orvos ellen.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában a vádlott B. Krisztiánt a vádtól eltérően nem életveszélyt okozó, hanem aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást okozó testi sértésben és kifosztásban találta bűnösnek. A bíró szerint a férfinak nem állt szándékában áldozata életének veszélyeztetése, hanem a szándéka arra irányult, hogy a nő ne tudjon soha többé szexuális életet élni, ahogy a bíró fogalmazott:

kvázi egy bosszú, egy büntetés volt, hogy ha velem nem, mással sem.

B. Krisztiánt akkor  négy év börtönbüntetésre ítélték, valamint öt évre eltiltották az orvosi praktizálástól , de mivel a vádlott és ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen, az nem számított jogerősnek. Az orvos az utolsó szó jogán végig ártatlanságát bizonygatta, szerinte csak azért áll ő a vádlottak padján, mert "a rendőrségnek nem volt jobb ötlete".

Másodfokon sem hoztak jogerős ítéletet

A első fokú négy éves büntetést túl enyhének találta az ügyészség és az áldozat is. Ő az ügyvédjével arról szerette volna másodfokon meggyőzni az ítélőtáblát, hogy amit B. Krisztián elkövetett, nem testi sértés, hanem valójában emberölési kísérlet volt, mégpedig előre kitervelten, aljas célból, különös kegyetlenséggel, egy védekezésre képtelenné tett emberrel szemben. Ezért elvben akár életfogytiglan is járhatna.

A másodfokú tárgyaláson 2017 februárjában pont ezért két igazságügyi orvosszakértőt is bevontak, Zacher Gábort és Molnár Miklóst, akik segítségével arra keresték a választ, hogy az injekciós kábítás és a maró leöntés életveszélyesek-e. Az ítélőtáblán tanúskodó orvosszakértők véleménye neki kedvezett. A szakértők egybehangzóan kimondták, hogy Renner Erika közvetett életveszélyben volt.

Életveszélyes sérülés volt. Pont

- jelentette ki Molnár Miklós orvosszakértő. A bírói tanács a megismételt másodfokú eljárásban végül nem fogadta el az emberölés bűntettét, és életveszélyt okozó testi sértésért ítéleték kilenc évre az egykori gyerekorvos-kórházigazgatót. Gál András, Renner Erika ügyvédje a tárgyalás után azt mondta, "teljesen mindegy, hogy hány évet kap, az emberölés kísérlete minősítésért szeretnénk továbbra is harcolni."

B. Krisztiánt másodfokon végül életveszélyt okozó testi sértésért és más bűncselekményekért (magánlaksértés, kifosztás, okirattal és készpénzhelyettesítő eszközzel való visszaélés) összesen kilenc év börtönre ítélték, ami kétszer több annál, amennyit első fokon kapott. Másrészt örökre eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától. "Méltatlanná vált arra, hogy a jövőben gyógyító tevékenységet folytasson" - mondta ki az ítélőtábla bírája, Máziné Szepesi Erzsébet. A vádlott újra fellebbezett, és a Kúria vitte tovább az ügyet.

A várakozással ellentétben a Kúrián sem zárult le jogerősen a lúgos támadás pere, ehelyett visszadobták az ügyet az ítélőtáblára. A Kúria úgy látta, hogy a bizonyítást nem vitte végig sem az első-, sem a másodfok, amikor korábban bűnösnek mondták ki a volt kórházigazgatót, B. Krisztiánt. Az eset legnagyobb nehézsége, hogy nincsenek közvetlen bizonyítékok: nincs beismerő vallomás, és az áldozat vallomásából is hiányzik a támadó konkrét beazonosítása.

Az ügyész súlyosításért, a vádlott az ítélet hatályon kívül helyezésért, fementésért fellebbezett, védője a tényállás megváltoztatását kérte, és B. Krisztián szabadlábra helyezését. A bíróság úgy döntött, hogy B. Krisztián előzetesben marad. Eddig 17 hónapot töltött börtönben.

O5A1169 px
Fotó: Ajpek Orsi

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)