Árpád
-2 °C
3 °C

A baloldal-Jobbik összefogás kiütötte a Fideszt

943B3AED-D43A-470F-AB03-4397587A65CD
2018.02.25. 22:43 Módosítva: 2018-02-25 23:37:49
Meglepő aránnyal, 57-41 százalékra verte meg az összes ellenzéki párt által támogatott jelölt a Fidesz jelöltjét az egyik legfideszesebb városban, Hódmezővásárhelyen. Annyi biztos, hogy az Orbán Viktor által jól kitalált centrális erőtér elmélet nem működött, a Fidesznek alaposan át kell gondolnia a kampányolási technikáját. Az ellenzéknek pedig elég erős üzenet érkezett, hogy ne töketlenkedjen a koordinációval. Öt tanulság.

Túlzás nélkül kijelenthetjük: politikai földindulás történt Hódmezővásárhelyen vasárnap este. Márki-Zay Péter független jelöltet választották polgármesternek a hódmezővásárhelyiek, és a győzelem már önmagában elképzelhetetlennek tűnt az ellenzék számára.

  • Márki-Zay ráadásul nem egy hajszállal nyert, hanem magabiztosan, 57-41 százalékra, 16 százalékpontot ráverve a Fidesz jelöltjére.
  • A Fidesz jelöltjére, aki ráadásul a város alpolgármestere, és akinek Lázár János kampányolt, illetve demonstratíve Orbán Viktor is fogadta a dolgozószobájában.
  • Emellett Márki-Zaynak hatalmas ellenkampánnyal kellett szembenéznie. Nemcsak személyében támadták, hanem az utolsó napokban a támogatóit is listázták.

Mindezek ellenére azonban hatalmas győzelmet aratott, és ő lesz 2019-ig a város polgármestere. Kérdéses persze, hogy egy fideszes többséggel mit kezd majd, de ez a helyi politikai következmények közé tartozik.

Országosan sokkal fontosabb és érdekesebb ennek a győzelemnek az üzenete. Ugyanis Márki-Zay megválasztásának komoly tanulságai vannak, amelyeket a Fidesznek és az ellenzéknek is le kell vonnia. Mégpedig nagyon-nagyon gyorsan. Hat hét múlva ugyanis parlamenti választásokat tartanak. Biztosan mondhatjuk, hogy a mostani választást, a kampányt befolyásolni fogja ez az eredmény.

Nézzük meg, mi következik a hódmezővásárhelyi eredményből.

1. A baloldal és a Jobbik képes az összefogásra

Évekkel ezelőtt, de talán még tavaly sem gondolhattunk arra, hogy a baloldali pártok, illetve a sokáig egyszerűen lenácizott Jobbik valaha is képes lesz összefogni egy választáson. Most pedig ez történt, rögtön egy megyei jogú városban. Márki-Zay ugyan nem közös, hanem független jelölt volt, ám sorban támogatta őt az összes balos ellenzéki párt, az MSZP, a DK, az Együtt, az LMP, a Momentum, majd a Jobbik is csatlakozott az összefogáshoz.

Itt nemcsak arról van szó, hogy nem indítottak saját jelöltet, hanem a helyi aktivistáikat, szavazóikat, nem mellesleg erőforrásaikat is Márki-Zay mellett sorakoztatták fel. És bebizonyosodott a régi tétel:

a politika nem egyenlő a matematikával, 17+14 egyenlő lett 57-tel.

(A Jobbik 17, az MSZP–DK pedig 14 százalékot szerzett a városban 2014-ben.)

Márki-Zay indulása és a mögötte kialakult páratlan összefogás annyira mozgósította az ellenzéki szavazókat, hogy a jelölt 13 076 szavazatot kapott végül. 2014-ben az MSZP-s és a jobbikos összesen 4291-et. Ez a kampány megmutatta tehát városnak, országnak, világnak, hogy a baloldal és a Jobbik képes egy jelölt mögé beállni és összedolgozni. És persze nem elhanyagolható szempont, hogy egy helyben ismert, jobboldali beállítottságú jelöltet sikerült találni. Aki pont megfelelő volt egy alapvetően jobbos beállítottságú városban.

2. Megbomlott a centrális erőtér

A Fidesz pont ettől félhetett. Többször írtunk arról, hogy lényegében a legnagyobb nyitott kérdése a parlamenti választásnak, hogy az ellenzéki szavazók mennyire képesek/fognak egy irányba ikszelni. Márki-Zay esetében látjuk: nagyon is képesek. Nem igazán érdekelt egy szocit, hogy a jelölt volt fideszes és a Jobbik támogatja. A jobbikos is magasról tett arra, hogy Gyurcsány is beállt Márki-Zay mögé.

Image uploaded from iOS (11)
Fotó: Huszti István / Index

Mindez azt jelenti, hogy

Hódmezővásárhelyen, legalábbis ezen a vasárnapon, megbomlott az Orbán Viktor által kitalált és szépen felépített centrális erőtér.

Ennek lényege, hogy a nagy fideszes tömb körül egymással együttműködni képtelen ellenzéki pártocskák keringenek. Az elmélet remekül működik, ha a szoci szavazó és a jobbikos szavazó számára nem lehet olyan jelöltet találni, akire mindkettő hajlandó rászavazni. De most bebizonyosodott: lehet. És láttuk már ennek jelét a korábbi időköziken is (Tapolcán, Salgótarjánban, Veszprémben.)

Kérdés, hogy az elmélet végleges megbomlásáról van-e szó, és hogy működik majd a parlamenti választáson, ahol azért az ellenzéki szavazók számára közel sem ígérkezik ennyire egyértelműnek, ki az esélyes ellenzéki jelölt.

3. Óriási nyomás lesz az ellenzéken

És itt jön az ellenzék számára egy fontos tanulság. Bebizonyosodott, hogy nincs nyerhetetlen körzet, nem lehet választókerületeket feladni, egymással szemben végtelen számú jelöltet indítani, és egymást rombolni, leharcolni, gyengíteni.

A következő napokban várhatóan óriási nyomás fog nehezedni az ellenzékre – főleg a szavazók oldaláról –, hogy állapodjanak meg az esélyes jelöltben, és támogassa mindenki azt. Egyesítsék az erőt, mert lám, így a fideszes fellegvárban is győzni lehet. (Írtunk már arról, hogy 2014-ben csak 20 olyan választókerület volt a 106-ból, ahol a Fidesz 50 százalék felett szerepelt. A többiben az ellenzék összességében erősebb volt, csak megosztott.)

Az ellenzéki nagy összefogást azonban két dolog szinte lehetetlenné teszi. Egyrészt már javában zajlik az ajánlásgyűjtés, a jelölőszervezeteket le kellett adni, így a baloldal most már akkor sem tud nagy közös listán indulni, ha akar. Másrészt a Jobbikkal való összefogásra aligha lesznek hajlandó országosan a pártok.

Csendes koordináció azonban még a Jobbikkal is elképzelhető lehet.

Például a kölcsönös megállapodás, hogy nem kampányolnak, nem adnak pénzt az országos központból abba a körzetbe a baloldaliak, ahol a Jobbik jelöltje az esélyes, és viszont. Erről amúgy már suttogtak az ellenzéki pártokban eddig is – most ezek a suttogók egy erős érvet kaptak a kezükbe.

4. Nem használt a negatív kampány

Eddig az ellenzék számára levonható tanulságokkal foglalkoztunk, most nézzük, mit tanulhat a Fidesz. A helyi kampányt Lázár János és a Fidesz nagyon megtolta, és helyben mindent megtettek azért, hogy rombolják Márki-Zay renoméját, esélyeit.

Még a helyi plébános is beszállt a kampányba, és a Fidesz jelöltje mellett korteskedett. A fideszesek pedig arról beszéltek gyakorlatilag, hogy a város elesik támogatásoktól, ha nem ők győznek. Márki-Zayról elterjesztették, hogy mecsetet akar építeni, és az utolsó napokban ismeretlenek szórólapon listázták és név szerint támadták a támogatóit.

Mindez kontraproduktív volt, Márki-Zayt erősített a jelek szerint. Vagyis a Fidesz megtanulhatta, hogy ha a negatív kampányt túltolják, azzal csúnyán ráfázhatnak.

5. Úgy kell a Fidesznek mozgósítani, hogy ne hergelje fel az ellenzékieket

És szintén tanulság a Fidesz számára, hogy az országosan csodafegyvernek gondolt eszközeinek is megvannak a határai. Hiába a sorosozás, hiába az Erzsébet-utalvány osztogatása (itt kaptak plusz 10 ezret a nyugdíjasok a választás előtt, biztos, ami biztos), ez most nem ért semmit. Még abban a városban sem vezette győzelemre a Fideszt a migránsozás és a mecsetépítéssel riogatás, amely város csak pár kilométerre van a kerítéstől és a szerb–magyar határtól.

Vagyis hiába kapnak pozitív visszajelzéseket és remek kutatási adatokat az országos központban, így is el lehet veszíteni egy választást. Méghozzá egy olyan városban, amely papíron az egyik leginkább narancssárga. Nincsenek még felmérések erről, de

a jelek szerint az Elios-ügy, az Orbán Viktor vejét, Tiborcz Istvánt is érintő korrupciós botrány jobban mozgósította az ellenzékieket, mint bármilyen hangos migránsozás a kormánnyal szimpatizálókat.

A Fidesz politikájának megvannak a maga rajongói, Hódmezővásárhelyen 2014-ben 8 ezer, most 9400 szavazó voksolt a Fidesz jelöltje mellett. Ám a jelek szerint többen vannak, akiknek nem tetszik a Fidesz politikája. És nagy baj a Fidesznek, ha ők mind el is mennek szavazni.

Orbán Viktornak és Fidesznek az április választásra ezek szerint van egy nehéz feladata: úgy kell kampányolnia, hogy a saját szavazóit mind mozgósítsa (sorosozással, migránsozással, bogárevéssel stb.), ám az ellenzékieket véletlenül se.

Mert akkor bármelyik atomfideszes választókerületben kikaphatnak áprilisban.

Image uploaded from iOS (13)
Fotó: Huszti István / Index

ommentelnéCsatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?