Van, amiben mindenki egyetért a magyar korrupcióval kapcsolatban

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) támogatásával konferencia-sorozatot indít a Transparency International Magyarország olyan uniós alapok felhasználásával kapcsolatos témákban, mint a csalás vagy a korrupciós kockázat. Az első ilyen esemény kifejezetten a közbeszerzési eljárásokra, azon belül is az uniós alapok elosztására, és az összeférhetetlenségre fókuszált. 

Az eseményt Zupkó Gábor, Európai Bizottság magyarországi képviseletvezetőjének előadása nyitotta meg. Elmondása szerint Magyarországon nagyon elterjedtek a közbeszerzések mögötti összeférhetetlenségek, illetve a magyar vállalkozók mindössze 15 százaléka látja úgy, hogy megfelelően büntetik nálunk a korrupciót. Azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság jogszabálytervezetet nyújt be, amellyel védenék a korrupciót, visszaélést bejelentők személyét, ettől pedig a korrupció csökkenését várják az Unióban.

"Összeférhetetlenség mint csalási kockázat" című panelben Csányi István, közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár beszélt először, aki rögtön azzal kezdte, hogy a korrupcióval kapcsolatban a média hajlamos elefántot csinálni az egérből, és fontos elkülöníteni az összeférhetetlenséget, a csalást és a korrupciót. Ezután fogalommagyarázat és részletezés következett a közbeszerzési eljárásokban felmerülő összeférhetetlenségekről.

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság főtitkára Csányi narratíváját követte tovább, miszerint nem minden csalás összeférhetetlenség, és nem minden összeférhetetlenség csalás. Később kiemelte, hogy Magyarországon az egyik legszigorúbb a közbeszerzésekre vonatkozó szabályozás Európában. Kovács is végig arra húzta fel a beszédét, hogy az összeférhetetlenség és a csalás közé nem szabad egyenlőségjelet tenni.

A panel később leginkább a közbeszerzések internetes rendszerének jövőjéről, annak már létező példáiról, illetve a jogi környezetről szólt. Németh Anita ügyvéd többször is megjegyezte, hogy viszonylag nagy probléma, hogy az összeférhetetlenség még mindig nehezen definiálható, de a prezentációjának a végén meglehetősen jól foglalta össze a témát:

"A tagállamok biztosítják, hogy az ajánlatkérő szervek megtegyék a megfelelő intézkedéseket a közbeszerzési eljárás folyamán felmerülő esetleges összeférhetetlenség hatékony megelőzése, feltárása, és orvoslása céljából, hogy ezáltal elkerülhető legyen a verseny torzulása, és minden gazdasági szereplő tekintetében biztosítva legyen az egyenlő bánásmód."

Mint mondta, az összeférhetetlenség fogalmának legalább arra ki kell terjednie, amikor az ajánlatkérő szervnek (vagy a nevében eljáró szolgáltatónak) van olyan, az eljárásban érintett alkalmazottja, akiről egyéb gazdasági vagy személyes személyes érdekeltsége miatt feltételezhető, hogy nem tud pártatlanul vagy függetlenül eljárni.

A panel után némi vita is volt a megszólalók között. Kovács és Csányi végig arról beszélt, hogy az összeférhetetlenség nem feltétlenül bűncselekmény, ráadásul sokan nem is ,tudják mit jelent a korrupció, ezért Csányi szerint ezt inkább hagyjuk meg a pletykarovatoknak. Az is felmerült, hogy milyen körben reális, hogy ne indulhasson közbeszerzéseken rokon: egy ponton túl életszerűtlen lehet a szigor, hiszen mindenki összeköthető mindenkivel. Itt hangzott el az a mondat is, hogy

ha rokonok nem kaphatnak közbeszerzést, akkor a rokonnak kell annyit keresni, hogy fenn tudja tartani a családot.

Mindenki egyet akar

Az első, viszonylag száraz panel után az összeférhetetlenség indikátorairól tartottak előadást, ezek közül kiemelkedett Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára beszéde, aki nagyon nyers őszinteséggel beszélt a problémákról és a jelenlegi helyzetről. Szalóki majdnem két évtizede van a pályán, és elmondása szerint az úgynevezett shared responsibility, vagyis a megosztott felelősség rendszere egyszerűen nem működik az Unió és a hazai szervek között, és amióta világ a világ, ugyanazok a nagy cégek kapják a fontosabb beruházásokat, néha megfűszerezve a sajtóban megjelenő oligarchákkal.

Szalóki kiemelte, hogy a legfontosabb az lenne, hogy az Európai Unió végre szabjon meg egy fix árat a közbeszerzéseknél, ezt hívják egységköltségnek.

így a pályázók nem tudnak túlárazott pályázatokkal nyerni, hiszen maximálizálva van a székekre kiszabott ár. Szalóki, mint mondta, évek óta kéri ezt az Uniótól, de süketek az érveire.

Szintén problémaként hozta fel, hogy még a 2000-es évek elején hozott az Unió egy olyan szabályt, amely meggátolja új közbeszerzés kiírását, ha az elsőre kizárólag rossz, esetleg túlárazott pályázatok érkeznek be. Kitért még a négyes metró ügyére, amivel kapcsolatban ugyebár az OLAF is talált visszaéléseket, de meglátása szerint kérdéses, hogy valóban olyan súlyú volt-e az összeférhetetlenség, mint azt az OLAF gondolja, ugyanis szerinte matematikailag nem tudtak annyi embert megvenni, hogy azok ténylegesen el tudják dönteni a közbeszerzési versenyt. A konferencia legjobb előadását megtartó Szalóki végül azzal zárt, hogy nem késő még átállni az egységköltségre, és ezzel sikerülne végre visszapofozni a normalitás irányába a magyar közbeszerzéseket.

Dencső Balázs, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság főigazgatója teljes mértékben egyetértett Szalókival, sőt, szerinte még a pályáztatásban résztvevő szakemberek és dolgozók óradíjában is kellene egy határt húzni, és egységköltséget kitalálni. Dencső ezután arról beszélt, hogy sajnos hiába szigorú a közbeszerzésekre vonatkozó törvénykezés, ha közben az iratlan szabályokat nem tartja be itthon senki. Szerinte alapvetően kultúraváltásra van szükség, hogy ne csak az írott, hanem az íratlan szabályokat se hágják át. Ebben az Ernst & Young-os Bíró Ferenc is egyetértett.

Következmények nélküli ország

Később oknyomozó újságírók beszéltek az összeférhetetlenségekről, közbeszerzések körüli visszaélésekről. Vorák Anita a Direkt 36-tól a doppingoláshoz hasonlította a helyzetet, és utólag megmosolyogta azt a gondolatot, hogy ha rokonok nem pályázhatnak, akkor a család eltartásához a közbeszerzőnek kell több pénzt keresnie. A doppingos hasonlattal pedig arra utalt, hogy ugyan valóban szigorúak a törvények, de a sportban is szigorúak a doppingszabályok, de a doppingoló versenyzők mindig több lépéssel járnak a szabályozás előtt, és ez a közbeszerzésekre is érvényes. Az Elios-ügy rövid felvázolása után Becker András az Átlátszótól az Enternet-botrányról, illetve a Ramiris áfacsalásos történetéről beszélt, amelyben érintett Seszták Miklós fejlesztési miniszter is.

Végül György Zsombor, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese is beszélt az újság utolsó heteiről, és arról, hogy hiába hozták ki Kósa Lajos vagy Szabó Zsolt kellemetlen történetét, semmi nem történt az ügyben. Arra is kitért, hogy a Magyar Nemzetnek mennyire nehéz volt ezeket az ügyeket feltárni, miután az állami szervektől nem kaptak válaszokat, vagy sok esetben a kérdéseikkel kapcsolatos reakció a Fidesz-média valamelyik oldalán jelent meg, majd az állami szerv válaszként ennek a cikknek a linkjét küldte el nekik, ezzel is tompítva a történet élét.

"Sokszor pereltünk ezek miatt, de napi háromszor nem mehetünk bíróságra" – mondta. A lap jövőjéről még megjegyezte, hogy napilapként zéró esélyt lát a folytatásra, viszont azon dolgoznak, hogy hetilapként esetleg megmaradjanak, ehhez már egy üzleti modellt is kitaláltak, bár van pár kérdéses részlet, például a névhasználat. Az is probléma, hogy a magyar gazdasági elit nem akar beállni mögéjük, és szerinte a helyzetet jól jellemzi, hogy a múlt hét szombaton megjelent szamizdat Magyar Nemzet-példányok eladásából befolyt plusz összeget, 420 ezer forintot egy nagyon ismert vallási szervezetnek szerették volna odaadni, ahonnan aztán azt a választ kapták, hogy nagyon jól jönne ez a pénz, de a Magyar Nemzettől a mostani helyzetben nem fogadhatják el.