Tényleg feleslegesen szívatják az autósokat Rákosrendezőnél?
További Belföld cikkek
- Életmentés Borsodban: egy sziklán lógott a 85 éves nő, amikor megtalálták
- Karácsony Gergely: csütörtöktől megnyitják a Hajógyári-szigetet és a Római-partot
- Nemsokára döntés születhet a korrupciós üggyel vádolt államtitkár perében
- Keresi a rendőrség a nyíregyházi taperolót
- Tarjányi Péter: A Nyugat azt szeretné, hogy Izrael nyerjen, de Ukrajnánál már nem ez a helyzet
A rákosrendezői az ország legrettegettebb és leggyűlöltebb vasúti átkelője, azért, amit örök mementóként ott riogató táblája hirdet büszkén évtizedek óta:
10 percen túl is zárva tartható. Max. 37 percig naponta 1x
Épeszű ember nem is járna erre autóval, csakhogy az átkelő túl jó helyen van: itt lehetne átjutni Zuglóból Angyalföldre – vagy fordítva – a minden csúcsidőben és néha azon kívül is bedugult Hungária körút érintése nélkül. Már ha tényleg át lehetne jutni.
De aki járt már itt valaha, tudja, hogy olyan játék ez, mint az orosz rulett: vagy sikerül a körúti dugó által elvett időnél pár perccel rövidebb várakozással átjutni a sorompókon, vagy kétszer olyan hosszú időre a vesztegelő sor közepén lehet szorulni.
Kíváncsi voltam, miért van ez így: tényleg olyan sok a vonat ezen a szakaszon, hogy nem lehet rövidebb ideig zárva tartott sorompókkal megoldani az áthaladásukat? Miért kell „naponta 1x” majdnem háromnegyed órán keresztül lehetetlenné tenni az autós forgalmat? Tényleg értelmetlen szívatás az egész?
Megkérdeztem erről a MÁV-ot, de az állami vállalatot annyira érdekli a kérdés, hogy két hét alatt, többszöri érdeklődésemre sem válaszolt a sajtóosztály az erről szóló kérdésekre. Úgyhogy kiültem egy reggel és egy délután a sorompók mellé a Manó büfébe, hogy magam próbáljam megérteni a helyzetet. És nem teljesen azt tapasztaltam, amire számítottam.
Az ugyanis tény, hogy rengeteg az itt elhaladó vonat, és a legtöbbször, ha zárva tartanak a sorompók, egy-két-három percenként követik egymást: egy hétköznap reggel 9:00 és 11:30, majd 16:30 és 18:25 között összesen 72 vonat vagy mozdony haladt át a sorompók között, plusz csatolmányként maguk után húzva az ideges sofőrök lesújtó pillantásait. És ennyi idő alatt összesen hat alkalommal volt úgy zárva a sorompó, hogy legalább 5 percen keresztül nem jött vonat; míg 66 alkalommal jött úgy szerelvény, hogy az nem okozott kiugró és indokolatlannak tűnő várakozási időt. Azt tehát nem lehet kijelenteni, hogy érthetetlen, miért van szükség az átlagosnál jóval több várakozásra.
De ez a jóindulatú olvasat, amihez rögtön hozzátehetjük, hogy ez a hat alkalom
összesen 43 percnyi olyan várakozást jelentett, amelyet látszólag nem indokolt semmi.
Ahogy az sem hangzik olyan jól, hogy a 265 percben, ameddig a sorompót figyeltem, 209 percen keresztül volt zárva a sorompó, nyitva pedig összesen 56 percig, azaz
a sorompó alig több, mint az idő ötödében van nyitva, vagyis majdnem 79 százalék esély van arra, hogy zárva fogjuk találni a rákosrendezői vasúti átkelőt.
Ennyi esélyünk van arra, olyan mókás jeleneteket nézhessünk végig unalmunkban, mint a várakozó autójából kiszálló sofőré, aki hosszan tanulmányozta a sorompó mellé kirakott menetrendet, végül bezárta az ajtót, gyalog átsétált a tilosban, a túloldalon megejtette az üzleti találkozóját, átadta a kellő dokumentumokat, majd visszasétált az autóhoz még azelőtt, hogy szabaddá vált volna az út. Vagy a bringásokét, akik azzal hívták fel egy haverjukat, hogy beülnek egy sörre a kocsmába, amíg ki nem nyit a sorompó, ugorjon be hozzájuk ő is.
De nézzük a számokat.
- A leghosszabb várakozás ezen a napon 25 perces volt: 10:23-kor zárultak a sorompók, majd 10:25-kor áthaladt egy vonat. Aztán 7 percig nem történt semmi, de a sorompó végig zárva volt. 10:32-kor jött egy másik vonat, majd megint nem történt semmi, ezúttal 12 percig. A nap melege lassan sorompó alakú délibábokat rajzolt a távoli horizontra, az autóvezetők újraélték minden ballépésüket az elmúlt hetekből, majd szembenézve legrosszabb énjükkel, más emberekként kerültek ki a szituációból. Végül 10:44-kor jött legközelebb szerelvény, aztán 10:46-kor két teljes perc erejéig felnyitották a sorompókat.
- A legtöbb várakozó autó számát nehéz meghatározni, mert a Vágány utcán a sínekkel párhuzamosan, a falaktól a másik oldalról nem láthatóan is sorban állnak a járművek. Mindenesetre a legnagyobb kudarc 17:02-kor történt: ekkor 13 perc várakozás után 1 percig volt nyitva a sorompó, ennyi idő alatt 18 autó haladt át a síneken, az utolsók már tilos jelzés mellett, vészjóslóan lecsukódó sorompók alatt, a többiek maradtak továbbra is a sorban.
Rákosrendezőn a MÁV nemcsak az autósok érdekeit nem veszi figyelembe, de a gyalogosokét és a kerékpárosokét sem; utóbbiról mostanában újra elég sok szó esik, például, mert az állami vállalat hónapok óta szabotálja, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt saját zsebből lebetonozza az egyébként hivatalosan is itt kijelölt, de a teljesen elhanyagolt és a nem létező között félúton agonizáló bringautat, de az áldatlan állapotokra reflektáló Tour de Rákosrendező nevű bringás felvonulást is most rendezték meg újra.
- És bár nincs kijelölve semmiféle gyalogosátkelő a síneken, a négy és fél óra alatt összesen 304 gyalogos haladt át a síneken, ebből 251-en szabálytanul (köztük egy 26 fős focista kisfiúcsapat, akik edzőjükkel igyekeztek a BVSC-pálya felé).
- Bringások 263-an haladtak át összesen a rákosrendezői átkelőn, ebből 209-en a lezárt sorompók mellett.
- Nyolc robogós robogott át a tilosban.
- Egyetlen egy gyalogost, bringást vagy motorost sem láttam, aki kivárta volna, hogy kinyíljanak a sorompók, mielőtt áthaladt. A 468 szabálytalanon túli 107 szabálykövető csak alkalom szülte mintapolgár volt, ők véletlenül pont abban a kis időben érkeztek, amikor nyitva volt a sorompó.
Azaz az ilyen, látszólag indokolatlanul sokáig zárva tartott sorompó
jelentősen aláássa a társadalmi bizalmat a tilos jelzésekben, ami így már semmiféle elrettentő erővel nem bír
azok számára, akik valahogyan át tudnak haladni a sorompók ellenére. Jellemző, hogy összesen két ember, egy bringás és egy gyalogos volt, akik – vélhetően először erre járva – hosszú ideig várakoztak, majd értetlenül csóválva a fejüket, látva a pár tucatnyi szabálytalan sorstársat, hat-hét perc után végül átmentek ők is tilosban.
Ezzel együtt négy és fél óra alatt egyetlen necces helyzetet sem láttam, nem voltak a vonat elől az utolsó pillanatban elugró gyalogosok, óvatlanul a halálba hajtó bringások, az ideg-összeroppanást dudálva elkerülő masiniszták. A rendszer működik, még ha alapvetően rossz is, és még ha a MÁV a homokba is dugja a fejét, mintha nem lenne naponta ezernél is több gyalogos és kerékpáros, akikkel foglalkozni kéne.
Hogy sok vagy kevés az az idő, ameddig áthaladó vonatok nélkül van lezárva a sorompó, ízlés kérdése, de azt nehéz megérteni, miért van az, hogy sokszor akár egy-egy percre is kinyílnak, ezzel sokat segítve a közlekedőknek, máskor meg akár negyed óráig is zárva maradnak, mikor látszólag rendben mehetne a forgalom. Mivel a MÁV erre a kérdésünkre sem kívánt válaszolni, megkérdeztük Andó Gergely vasúti szakírót a miértekről.
Nem túl meglepő módon azt mondta:
a problémák legfőbb oka, hogy a Rákosrendezőnél „százharminc éves elvek alapján működik a biztosítóberendezés”.
Bár a mai technikák lehetővé teszik, hogy a legtöbb helyen a közeledő vonat vezérelje a sorompó tilos vagy szabad jelzését, itt ez még mindig a forgalmi szolgálattevőtől függ: a forgalmi szolgálattevő irányítja és szervezi a vasútállomások forgalmát, ő utasítja a váltókezelőket az állomási sorompók lezárására és felnyitására. Azaz a vonat csak akkor kap szabad jelzést, ha a sorompó lezárt állapotban van, így a szabályok szerint gyakorlatilag már akkor le kell zárni az autók előtt az utat, amikor egy erre haladó járat elindul a Nyugatiból.
A másik irányból érkező vonatok esetében még abszurdabb a helyzet: „A Vác felől érkező vonatok miatt már akkor le kell zárni a a rákosrendezői sorompókat, amikor a szerelvény elhagyta Rákospalota-Újpestet, és legalább négy kilométert úgy kell megtennie a vonatnak, hogy közben az átjáró le van zárva. Ez alatt legrosszabb esetben még két megállóban is megállhat, a 40 km/h-s sebességgel számolva ez rengeteg idő.” Andó hozzáteszi: „Ha lenne Rákosrendezőn jelfeladás (ami a mozdony vezetőállására továbbítja a következő jelző jelzési képét), akkor a Vác felől érkező vonatok esetén később is elég lenne kezelni a sorompót fedező kijárati jelzőt, de így az állomás csak úgy fogadhat áthaladó vonatot (például a zónázókat), ha előbb szabadra állították a kijárati jelzőt, azaz már zárva van a sorompó.”
A probléma megoldásához Andó szerint függetleníteni kellene a sorompókat a jelzőrendszertől, ami a helyszín sajátosságai – a karbantartóbázishoz, a Vasúttörténeti Parkhoz is van vágánykapcsolat az amúgy is sok vágány mellett – ellenére is legfeljebb 50 milliós kiadást jelentene. De egyrészt ilyen rubrika nincs az éves költségvetésben, bár karbantartási keret van, másrészt viszont nem is szerepel a fő prioritások között, és még a hatóságokkal, a minisztériummal is engedélyeztetni kéne.
Bár Andó hozzáteszi: az se lenne épp ördögtől való ötlet, hogy alul- vagy fölüljáró épüljön az átjárónál. Ha a MÁV érdemben foglalkozni akarna a kérdéssel, a rettegett sorompók nélkül a Rákosrendező nevét rögtön el is felejthetné mindenki, mert többé nem lenne más, mint egy élhetőbb város egyik jelentéktelen szeglete, ami legfeljebb csak annak érdekes, akit nem az idegbaj, hanem a mozdony füstje csapott meg.