Demeter Mártát elnémították, amikor Orbán átvilágítását hozta fel
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A kormánypárti képviselők az azonnali kérdések órájában rendszerint olyan témákban tesznek fel kérdéseket, amelyek éppen a miniszter vagy az államtitkár szívének kedvesek.
Ez a téma ezúttal Demeter Márta, friss LMP-s társelnök szidalmazása volt, és a kérdés-válasznak az kölcsönzött különös hangulatot, hogy a teremben ült Demeter Márta is, aki a parlamenti műfaj szabályaiból adódóan akkor nem kapott szót. Később felszólalhatott, de nem fejezhette be mondandóját.
Először a fideszes Hubay György kérdezte fel Németh Szilárdot, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárát, nem mellékesen a Fidesz alelnökét Demeter múlt heti akciójáról. Demeter arról tett fel írásbeli kérdést két miniszternek, hogy „miért honvédségi gépen szállították haza Ciprusról Orbán Viktor lányát". Elég gyorsan kiderült, hogy nem Orbán lánya, hanem egy Orbán vezetéknevű katona gyermeke utazott a gépen.
A Fidesz erre régen látott vehemenciával esett neki Demeternek, és ennek újabb felvonását láttuk most a parlamentben. A „kérdések" és a „válaszok":
Hubay György:
- Demeter Márta megszegte képviselői esküjét.
- Demeter alkalmatlan a rendészeti bizottság vezetői posztjára (ennek alelnöke).
- Demeter mások életét kockáztatja.
- Demeter álhíreket gyártott egy kétéves kislányt felhasználva.
- Demeter nemzetbiztonsági kockázat, távoznia kell az Országgyűlésből.
Németh Szilárd:
- Teljes mértékben egyetértek.
- Demeter honvédelmi érdeket sért.
- Demeter nemzetbiztonsági kockázat.
- A Fidesz az ügyészséghez fordul.
- Kósa Lajos, a rendészeti bizottság elnöke kezdeményezi Demeter nemzetbiztonsági átvilágításának felülvizsgálatát.
- Sokkal súlyosabb, hogy az LMP a társelnökévé választotta ezek után.
- Félelmetes, hogy az ellenzék összezár és körömszakadtáig mentegeti Demetert.
Hubay György:
- „A válasza megnyugtatott."
- Jó, hogy a kormány nem megy el szó nélkül e példátlan eset mellett.
- Demeternek a magyar politikai életből is távoznia kell.
Németh Szilárd:
- Kérdezem a hőbörgő képviselőket, elképzelhető, hogy valaki beballag egy légitársasághoz, elkéri az utaslistát, oda se adják, majd nyilvánosságra hozza, és mentegetik? Nem fordulhat elő.
- Demeter Mártának mennie kell.
Az ellenzéki képviselők – jobbikosok és szocialisták is – hangos bekiabálásokkal kommentálták a fideszes beszélgetést. Demeter Márta ott ült a teremben, de mivel az azonnali kérdés műfaja szerint csak a kérdező képviselő és a kormány képviselője szólalhat fel, Demeter nem kapott szót.
Demeter: Minden kérdést megkapnak, ami visszaélésre gyanús
Demeter Márta személyes érintettség címén az azonnali kérdések órája után kapott szót. Demeter sérelmezte, hogy
Németh Szilárd bekiabálta a hazugságait, aztán elhagyta a termet.
Az LMP társelnöke emlékeztetett, hogy még mindig az országgyűlési képviselők ellenőrzik a kormányt, „elhiszem, hogy a HM-nek ez nagyon fáj, amikor titkos közbeszerzésre készül". Demeter azt ígérte, „a szemünk rajta lesz a közbeszerzésben, és minden kérdést megkapnak, ami visszaélésre gyanús".
A múlt heti üggyel kapcsolatban azt mondta, csak a HM hozott nyilvánosságra adatokat katonákról, „ott tessék kopogtatni". Egyben érdeklődött, felelősségre vonják-e a volt vezérkari főnököt, a jelenlegi honvédelmi minisztert, amiért a honvedelem.hu oldalon évek óta közölnek névvel és fényképekkel beszámolókat kiküldetésben lévő katonákról.
Majd Demeter az átvilágításának kezdeményezésére rátérve azt mondta, hogy
Orbán nincs átvilágítva 28 éve, hiába kezdeményeztem...
ám a mondatot nem fejezhette be, mert ekkora elnémította a mikrofonját Jakab István fideszes levezető elnök.
(Borítókép: Demeter Márta, az LMP képviselője kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 24-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)