Lenullázná a Momentumot és a Párbeszédet az ÁSZ
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A Momentum november közepén kapta meg az ÁSZ-jelentés tervezetét a kampánypénzek ellenőrzéséről. Ebben az ÁSZ azt állapította meg, hogy a Momentumnak járó "költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható".
Az ÁSZ ezt arra alapozta, hogy a Momentum nem bocsátott az ellenőrök részére adatokat, a közreműködési kötelezettségét nem teljesítette, így "a támogatás felhasználása nem volt szabályszerű". Az ÁSZ emellett kifogásolta, hogy a párt elérhetetlen a székhelyén, ami meghiúsítja az ellenőrzést.
Az ÁSZ az Indexnek azt írta, hogy a jelentéstervezet nem a nyilvánosságnak szól, és azt csak az ÁSZ hozhatja nyilvánosságra. De elárulták, hogy jelenleg a számvevőszék a Momentum elnökének észrevételeit értékeli, amelyeket a jelentéstervezetre küldött.
Az ÁSZ októberben közölte, hogy a választási kampányköltések ellenőrzéséhez öt jelölőszervezet (a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK) szolgáltatott adatot. A Párbeszéd illetve a Momentum Mozgalom viszont nem teljesítette "a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét." Az ÁSZ most azt írta az Indexnek:
A két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem voltak elérhetők, nem reagáltak az ÁSZ megkereséseire, ezért az ÁSZ október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését. Tájékoztatom, hogy ez az intézkedés jelenleg is hatályban van.
Mindez tehát azt jelenti, hogy ha az ÁSZ a végleges jelentésében is szabályszerűtlenséget állapít meg, megvonják a két ellenzéki párt állami támogatását.
A Momentum folyamatosan próbál elszámolni
A Momentum valótlanságnak tartja, hogy szabályszerűtlenül használta volna fel a kampánypénzeket. Fekete-Győr András pártelnök éppen azt írta az ÁSZ-jelentés-tervezetre válaszul, hogy
valótlan megállapítást tesz a T. Számvevőszék, hogy a párt esetében a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható.
A Momentum szerint többször is telefonon és e-mailen próbáltak kapcsolatba lépni az ÁSZ illetékeseivel. Az ÁSZ viszont arra hivatkozik, hogy a Momentum elérhetetlen a bírósági nyilvántartásban szereplő székhelyén, a Rózsa utcában. "Az Állami Számvevőszék az ellenőrzöttekkel való hivatalos kapcsolattartásra kizárólag a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhely szerinti elérhetőséget használhatja" – írta az ÁSZ az ezzel kapcsolatos kérdésünkre.
A momentumosok erre azt mondják, hogy október 7-én a Múzeum körútra költöztek, a székhelyük is ide került, erről a pártigazgató tájékoztatta is az ÁSZ-t, és arról nem tehetnek, hogy a bírósági nyilvántartásba ezt még mindig nem jegyezték be.
A székhelyáthelyezés mellett a Momentum – az elnök állítása szerint – többször jelezte, hogy leadnák a kért adatokat, ám az ÁSZ nem válaszolt nekik, milyen csatornán, hogyan tehetik meg.
A Párbeszédnél szintén a székhelyváltoztatás okozta a problémát. Az ÁSZ a Párbeszéd esetében is amiatt állapította meg a szabályszerűtlen kampánypénz-felhasználást, mert nem tudta elérni a pártot. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója azt mondta az Indexnek, hogy annyiban előbbre vannak a Momentumnál, hogy az új székhelyet azóta bejegyezték, és
a héten bejegyző határozattal együtt eljuttattunk az ÁSZ-nak minden elszámolást.
Kocsis-Cake azt mondta, remélik, hogy ez alapján valós ellenőrzést folytat le a számvevőszék.
Az ÁSZ nem segíti a valós vizsgálatot
Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja azt mondta az Indexnek, hogy több dolog is arra utal, hogy az ÁSZ nem akarja segíteni a valós vizsgálatot. "Egyrészt miután megkaptuk a vizsgálati anyagot, mi bizonyítható módon szolgáltattunk adatokat, csak az ÁSZ nem adott semmi technikai információt, segítséget az adatszolgáltatással kapcsolatban. Másrészt bizonyítható módon többször hivatalosan is jeleztük nekik, hogy életszerűtlen, hogy a székhelymódosításunk után is a régi székhelyünkön keressenek minket, hiába ül még a bíróság a bejegyzésen."
Hajnal azt mondta, hogy ugyanakkor nem szeretnék, hogy az adminisztratív probléma miatt bárki is rájuk süsse, hogy nem tudnak elszámolni a kampánypénzekkel.
Ezért a Momentum az összes kampányköltését nyilvánosságra hozza a honlapján még a hét folyamán.
Mindez ugyanakkor nyilván aligha befolyásolja az ÁSZ-t, amely a hivatalosan benyújtott adatok alapján készíti a jelentését. Hogy ez mikor lesz végleges és nyilvános, arról nem adott információt a számvevőszék.
Az Állami Számvevőszék és az ellenzéki pártok viszonya már a választások előtt elmérgesedett. Az ÁSZ 663 milliós gigabüntetéssel sújtotta a Jobbikot a plakáttámogatások miatt, majd több ellenzéki párt is kapott milliós büntetést szabálytalan irodabérlés miatt. A Fideszt és a KDNP-t csak a választás után ellenőrizte az ÁSZ, amelynek elnöke Domokos László korábbi fideszes parlamenti képviselő.
(Borítókép: Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) bejárata az V. kerületi Apáczai Csere János utca 10. szám alatt. Fotó: Róla László / MTI)