A Fidesz íveiről másolták át az aláírásokat a volt szocialista íveire
További Választás 2018 cikkek
Visszautasította Lévai Katalin volt MSZP-s politikus és miniszter egyéni jelölti nyilvántartásba vételét a XIV. kerületi helyi választási bizottság. Vagyis a nemrég pártot alapító Lévai nem lehet egyéni jelölt Zuglóban, értesült az Index.
A döntésben a legérdekesebb az indoklás: a választási iroda ugyanis megállapította, hogy Lévai ajánlóívein több esetben ugyanazok a választók ugyanolyan sorrendben szerepelnek, mint a Fidesz jelöltjének ívein.
Az ügy előzménye, hogy Lévai maga jelezte a helyi választási irodánál, hogy alaposan nézzék át az ajánlásokat, mert manipulációra gyanakszik. Kiderült, hogy a leadott több mint 600 ajánlás között magas a duplikációk aránya, a kettős aláírások száma.
Többször írtak alá neki például fideszes önkormányzati képviselők. Egyikük Bihary Zoltán szerdán elismerte az Indexnek, hogy ő - bár fideszes képviselő - ajánlotta jelöltnek Lévait, de csak egyszer, szabálysértést nem követett el.

Ezt követően a választási iroda szúrópróbaszerűen ellenőrizte a jelölőszervezetek ajánlóíveit, és összevetette Lévai aláírásaival. A zuglói honlapra is feltöltött határozat indoklása szerint azt találták, hogy
27 esetben tételesen egyezik az ajánlások sorrendje a Fidesz-KDNP-s jelölt és Lévai Katalin ajánlóívein.
A határozatban tételesen felsorolják, hogy egyes íveken teljes az egyezőség, vagyis ugyanazok a választók, ugyanabban a sorrendben szerepelnek. A határozat ezután utal arra, hogy ezek a választók nem saját kezűleg írták alá Lévai íveit. A határozat azt nem teszi hozzá, de ebből egyértelműnek tűnik, hogy ezeket az aláírásokat egyszerűen átmásolták egyik papírról a másikra, az aláírásokat pedig ráhamisították. Kérdés persze, hogy kerültek Lévaihoz a Fidesz ajánlásai, vagy fordítva: a Fideszhez Lévai Katalin ajánlóívei.
Mivel Lévai eredetileg 505 ajánlással rendelkezett, és 27 ajánlást érvénytelennek talált a választási iroda, a jelöltnek nem jött össze az 500 érvényes aláírás. Vagyis Lévai ezért nem lehet jelölt. Lévai Katalint keressük, egyelőre nem értük el.
A Fidesz közleményben reagált:
Amennyiben a kerületben az országgyűlési képviselői jelöltállításokkal kapcsolatban bármilyen szabálytalanság merült fel, azt azonnal vizsgálják ki. Ez a választási szervek feladata.
A Fidesz és Lévai lebukásáról beszél az ellenzék
Szávay István, a Jobbik zuglói jelöltje már közleményt is kiadott az ügyben. Ő úgy értelmezi, hogy a Fidesz bukott le. "Kimondható tehát, hogy a zuglói Fidesz és annak képviselőjelöltje visszaélt a választók bizalmával, az őket támogató polgárok adatait átadták Lévai Katalinnak, az aláírásokat pedig odahamisították, hogy így segítsék - az ellenzéki szavazatok megoszlásában reménykedve - az egykori MSZP-s miniszter indulását a választásokon." Szávay szerint "Orbán Viktor bukás felé tántorgó pártjának semmi sem drága, hogy hatalmát megőrizze, még az őket támogató és bennük bízó polgárok elárulására és a személyes adataikkal való üzérkedésre is képesek."
A DK felszólítja a Lendülettel Magyarországért párt összes jelöltjét, hogy lépjen vissza. "Maga az elnök lepleződött le, hogy csalással és a Fidesz segítségével akart elindulni, ezek után az összes jelöltnek vissza kell lépnie." - írta közleményében Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. "Beigazolódott, hogy ténylegesen a Fidesz ügynökéről van szó." A DK-Szolidaritás egyben felszólítja a választási szerveket, hogy haladéktalanul kezdjék meg a Lendülettel párt ajánlásainak tételes ellenőrzését.
Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.