Karácsonynak érdemi ajánlata van az Együtt és a Momentum számára
Miközben az LMP vezetői bejelentették, hogy befejezték a tárgyalásokat az ellenzéki koordinációról, "az ajtó bezárult", Karácsony Gergely új szereplőket akar bevonni a tárgyalásokba.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Facebookon azt írta: "szomorúan tudomásul veszem az LMP mai döntését, hogy nem kívánnak tárgyalni a demokratikus pártokkal a választási együttműködésről. Akkor nélkülük kell győznünk."
Karácsony egyúttal azt is bejelentette, hogy egyeztetni akar más pártokkal:
Ma tárgyalásra hívtam az Együtt és a Momentum vezetőit. Érdemi ajánlatunk van a számukra. Mert Magyarországnak változásra van szüksége! Változást! Most!
Karácsony érdemi ajánlata feltehetően valamifajta visszalépésre vonatkozik. Az MSZP-Párbeszédnek 58 jelöltje van jelenleg, és még 4 jelöltet tud visszaléptetni, hogy ne szoruljon a párt az eggyel alacsonyabb állami támogatása sávba (ez 150 milliós veszteséget jelentene a pártnak.)
Az Együtt rögtön jelezte, hogy ott lesz a Karácsony Gergely által kezdeményezett tárgyaláson. Juhász Péter szintén a Facebookon közölte: "mi a legvégsőkig küzdeni fogunk az ellenzéki együttműködésért, mi a legvégsőkig nyitottak leszünk minden ellenzéki párt irányában, hogy létrejöjjön az az együttműködés, ami elengedhetetlen feltétele Orbán Viktor leváltásának."
A Momentum nem válaszolt egyelőre, de Fekete-Győr András korábban arról beszélt, hogy csak akkor van értelme egyeztetni, visszalépegetni, hogyha az MSZP és a Jobbik megegyezik. Azóta a Momentum bejelentette, hogy három helyen visszalépteti a jelöltjeit - az MSZP, a Jobbik, illetve az LMP javára.
19 nap van hátra a választásokig.