Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Meghalt egy ismert magyar alvilági figura

2019.02.03. 13:37

A napokban meghalt M. Péter. Az éjszakai életben jól ismert férfi a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején tippadóként tagja volt azon betörőbandák egyikének, amely a hazai szervezett bűnözés első "fecskéit" termelte ki. M. Péter ahhoz a csoporthoz tartozott, amely a Los Angeles-i magyar maffiával állt kapcsolatban. Jól ismerte azt a Markó Bélát is, aki 1990-ben Los Angelesben lelőtt egy rendőrt, de áldozata - utolsó erejével - vele is végzett. 

M. Péter a rendszerváltás után annak a Radnai Lászlónak a köréhez tartozott, aki mostanában, mint a kilencvenes évek leszámolásos ügyeiben valló koronatanúként ismert. A kecskeméti maffiaperben mindkettőjüket elítélték, amiért meg akarták öletni azt a T. Tibort, akinek a Balatonon voltak különféle érdekeltségei. Radnai két szerb katonája M. Péteren keresztül csatlakozott a társasághoz, végül az egyik szerb volt az, aki vádalkut kötött a rendőrökkel, ezért került rács mögé a csoport. Ebben az ügyben ítélték el M. Richárdot is, aki nemrég a Dózsa György úti halálos baleset miatt került be a hírekbe. 

Úgy tudjuk, az elhunyt M. Péter szervezetében nagy mennyiségű (gyógy)szereket találtak, így az öngyilkosságot sem zárták ki.