Szombathelyen valószínűleg nem újrázik a fideszes polgármester

2019.02.19. 16:00

A szombathelyi polgármester egy reggeli szűkkörű értekezleten bejelentette, hogy 13 év után befejezi, írja az ellenzéki Nyugat.hu. A lap szerint Puskás visszavonul, helyette új polgármester-jelöltet állít a Fidesz az őszi önkormányzati választáson.

A szombathelyi Fidesz belső ellentétei miatt ritka lett a levegő a polgármester körül a lap szerint. Ennek a csúcsa az volt, hogy tavaly októberben a Fidesz elvesztett egy időközi választást. Előzőleg  a körzet országgyűlési képviselőjének, Hende Csabának a 2014-ben a helyi politikába bekerült embere,  a jelenlegi alpolgármester Koczka Tibor  pozíciói is megrendültek,  tavaly szeptemberben már a helyi Fidesz vezetésébe sem jelölték.

A Nyugat.hu szerint egy másik alpolgármestert, Molnár Miklóst pedig leárulózták, majd a polgármester megvonta hatásköreit.

Az egyetlen, aki alpolgármesterként élvezi a Fidesz bizalmát, Illés Károly, írja a lap, aki forrásaira hivatkozva azt írja, az ellenzék polgármesterjelöltje, a Szombathely szövetség képviselője, Nemény András kihívója Illés lehet.