Handó Tünde parádés trükkel tért ki a nemzetközi vizsgálóbizottság elől
További Belföld cikkek
Elkészült a Nemzetközi Bírói Egyesület jelentése a magyar bírósági rendszer - azaz lényegében az OBT-OBH harc - átvilágításáról. A hvg.hu közölt részletes cikket az angol nyelvű szövegről, amelyből kiderül, hogy Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke milyen trükkökkel érte el, hogy ne kelljen szóba állni az ide delegált bizottsággal.
A bizottság áprilisban járt Magyarországon, és találkozott bírókkal, Darák Péterrel, a Kúria elnökével, a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) tisztségviselőivel, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, és Handó Tündével.
Handó a kérdésekre nem válaszolt, viszont
egy látványos prezentációt mutatott be az OBH sikereiről és működéséről, a kérdésekre azt mondta, hogy előbb hadd mondja el a beszédét, majd egy óra múlva lejárt az idő, Handó pedig lelépett.
A többi interjúból viszont egyöntetűen az jött ki a testületnek a jelentés szerint, hogy
- Miután az Országos Bírói Tanács előző tagjainak 6 éves mandátuma lejárt, 2018 januárjában újakat választottak, ők erősebb kontrollt akartak gyakorolni az OBH elnöke felett.
- 2018 áprilisában lemondott az OBT 5 rendes és 12 helyettes tagja, a testület ezzel működésképtelenné vált. Többen arról is beszámoltak, hogy egyes bírókat a helyi elnökök meg is fenyegettek.
- 2018 májusa óta Handó Tünde nem hajlandó együttműködni az OBT-vel , és nem hajlandó semmit a testület rendelkezésére bocsátani.
- A póttagválasztást októberben a Handó által közvetlenül az OBT-be delegált tagok akadályozták meg. A választás nem volt titkos, és utólag több jogsértést is jelentettek. Ezután az OBT megmaradt tagjait is lemondásra szólították fel
A jelentés megállapítja, írja a hvg.hu, hogy a megmaradt OBT-tagok "folyamatos üldözésnek, zaklatásnak és megtorló akcióknak" vannak kitéve a tanácselnökök, és személyesen az OBH elnöke részéről, így például fegyelmi eljárásokat indítanak ellenük, vagy bizonyos szakmai tevékenységektől tiltják el őket. Idézik a MABIE főtitkárának, az OBT-tag Szabó Sándornak esetét, akit a jelentés szerint Handó kétszer is behívott az irodájába és megfenyegette, hogy vagy lemond az OBT-tagságáról, vagy fegyelmi eljárást indítanak ellene.
A dokumentum szerint Handó Tünde mindent megtesz, hogy megakadályozza, hogy az OBT-nek ismét 15 tagja legyen. Akkor ugyanis nem állíthatná, hogy az működésképtelen.
A jelentés végül arra jut, hogy Handó tevékenysége miatt egy nagyon súlyos helyzet alakult ki, ami egyfajta alkotmányos válsághoz közelít.
Megállapítják, hogy az OBH hatalma túl nagy, és ez mind egy emberben, Handó Tündében testesül meg, miközben az OBT hatalma túl korlátozott, szinte nem is létező, és könnyedén semlegesíthető. Elfogadhatatlan, hogy az ellenőrizendő szerv (az OBH) illegitimnek mondhatja ki az őt ellenőriző szervet (OBT) és megtagadja vele a törvény által előírt együttműködést. A Nemzetközi Bírói Egyesület végül azt javasolja, hogy mindenképpen több hatalmat kellene adni az OBT-nek a bírók kinevezését és előléptetését illetően, írja a hvg.hu.
A nemzetközi jelentés pikantériáját adja, hogy az OBT jelenlegi vezetése éppen a hét elején az Indexnek adott interjúban számolt be részletesen arról, hogyan jutottak el a múlt heti, Handó Tündét posztjára méltatlannak kimondó határozatuk meghozataláig. Eközben az OBH sorra adja ki a közleményeket, például arról, hogy a megyei bírósági vezetők országszerte támogatásukról biztosították Handó Tündét.
Az OBH szerint mindez nem igaz
Frissítés: Az OBH a cikk megjelenése után azt közölte, hogy a Nemzetközi Bírói Egyesület háromtagú delegációja 2019. április 25-én járt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökénél, ahol részletes tájékoztatást kaptak az OBH és a bírósági szervezet tevékenységéről, eredményeiről.
Azt írták, valótlan az a sajtóhír, hogy az OBH elnöke „nem volt hajlandó beszélni” a nemzetközi szervezettel. "Ezzel szemben az igazság az, hogy az egyesület képviselői az előzetesen tervezettnél jóval több időt, csaknem három órát töltöttek az OBH elnökével és munkatársaival. Ezalatt a bírói életpályával, a bírósági önigazgatással és az érdekképviselettel kapcsolatos témák kerültek szóba. A delegáció tagjainak lehetőségük volt valamennyi kérdésüket feltenni, s azokra az OBH elnökétől és bíró társaitól rendre választ is kaptak. A találkozó után a küldöttség megtekintette a Magyar Igazságügyi Akadémia épületét, ahol ebédre is vendégül láttuk őket", írták.
A közlemény sajnálatosnak nevezi, hogy a Nemzetközi Bírói Egyesület delegációja által készített jelentés valótlanságokat tartalmaz. "Visszatetsző, hogy a jelentést egy bírákból álló testület úgy kívánja a Nemzetközi Bírói Egyesület kongresszusa elé terjeszteni, hogy előzőleg nem adott lehetőséget annak észrevételezésre. Az OBH ezt jelezni fogja a delegáció tagjainak is", írták.
Az írás azzal zárul, hogy "különösen megdöbbentő" az a jelentésben szereplő megállapítás, mely szerint az OBH elnöke, fegyelmi eljárás kilátásba helyezése mellett, az OBT tagságáról való lemondásra szólította fel dr. Szabó Sándort, a Magyar Bírói Egyesület főtitkárát."
E hamis állítás nem maradhat jogi következmények nélkül.