Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Timmermans: Orbán és a Fidesz történelmi kockázat

DMOHA20190518028
2019.05.18. 14:28
Történelmi kockáztatás, zsebfasisztázás és egy magyar válogatott mez, méghozzá egyes mezszámmal egy holland politikusnak. Nem zárta a kampányt, inkább ráfordult annak hajrájára az MSZP-Párbeszéd, amely nemcsak az uniós szocdem csúcsjelölttel, hanem az időközben lemondott osztrák alkancellár botrányával is tüzelhette a kedélyeket kongresszusán.

„A Fidesz és Orbán Viktor történelmi kockázatot jelent Magyarországnak és Európának” – mondta Frans Timmermans az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP) kampányzáró, vagy épp kampányzárást megelőző (?) kongresszusán. Az Európai Bizottság első alelnöke, az uniós szociáldemokrata párt csúcsjelöltje idén már másodszor látogatott Magyarországra, hogy az MSZP mellett kampányoljon.

Az uniós szocialisták magyar tagpártjuk – és úgy tűnik, hamarosan egyetlen magyar tagpártjuk, hiszen a Demokratikus Koalíció vélhetően más uniós pártcsalád frakciójában folytatja – ügyének felkarolása mellett Orbán uniós bomlasztó hatása ellen szólalt fel, egyértelművé téve, hogy a magyar kormányfő és populista szövetségesei ellenében kíván politizálni.

A beszédeknek és a rendezvénynek is nagy lendületet adott az osztrák alkancellár, Orbán Viktor szövetségesének előző este kipattant botránya, noha alighanem még ennél indulatosabb lett volna néhány felszólaló, ha tudja, Heinz-Christian Strache bele is bukik a róla kiszivárgott videóba.

A piros-zöld, azaz a piros-fehér-zöld koalíció

A kampányt még nem záró, inkább az utolsó hétre "tüzelő" rendezvény igencsak érdekes hangulatban zajlott Budakeszi határában, az Europa Congress Centerben. Az átlagos szocialista kongresszusok képét a Magyarország uniós csatlakozásának 15. évfordulóját ünneplő kampánytermékek színesítették, a zárt ülésről ugyanakkor hang, taps is csak elvétve hallatszott ki egészen addig, amíg rá nem eresztették a küldöttekre a sajtó néhány képviselőjét egy időre. Akkor viszont igyekeztek roppant lelkesnek mutatkozni a szocialisták. És Karácsony Gergely, aki a Párbeszédet, úgy tűnt, gyakorlatilag egymaga képviselte a teremben.

Noha az MSZP-Párbeszéd kampányszlogenje a "van közös lista", a hatalmas szövetségkötésnek inkább csak a szavak szintjén volt jele a kongresszuson. Ennek ellenére a "harcostársaihoz" szólt Ujhelyi István, és ekként konferálta fel Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét és más, nem "emeszpéseket" is.

Ujhelyi az MSZP-Párbeszéd kampányfőnökeként beszámolt az elmúlt hetek munkájáról és arról, igenis vannak partnereik és barátaik Magyarországon, és vannak európai szövetségeseik is, akikkel együtt többre viszik majd. Úgy vélte, jövő vasárnap ez fog bebizonyosodni, mindehhez pedig csupán arról kell meggyőzni a választókat – az utolsó héten is –, hogy

az MSZP-Párbeszéd szövetsége érdemes arra, hogy leváltsa Orbán Viktort, úgy Európában, mint Magyarországon.

Noha elsőre ez kissé merész vállalásnak tűnt, hisz a felmérések szerint az elnyerhető 21 EP-helyből akár 15-öt is nyerhet a Fidesz, az Ujhelyit követő két szocialista polgármester egészen meglepő gondolatokkal állt elő arról, miért is fontos számukra is az EP-választás.

Gajda Péter kispesti kerületvezető például az uniós pénzből megvalósuló fejlesztések, közparkok, az uniós polgárokért történt sok-sok fejlesztés miatt méltatta az EU-t, sőt, megköszönte az uniós, elsősorban a német adófizetőknek, hogy a pénzükből épülhetett meg annyi minden Magyarországon is. Azután több közvetlen forrást kért az önkormányzatoknak, és reményét fejezte ki, hogy Frans Timmermans, amennyiben csúcsjelöltből európai bizottsági elnök lesz, ilyen típusú partnerségben dolgozik majd az önkormányzatokkal.

Gajda kifejezetten felkészültnek tűnt a pártszövetség, sőt, az uniós szocdemek programjával kapcsolatban, és arra buzdította a hallgatóságot:

szavazzanak a piros-zöld, azaz a piros-fehér-zöld koalíció programjára.

Csige Tamás, Hajdúdorog polgármestere egy más nézőpontból, de hasonlóan ügyesen kapcsolta össze az uniós választást az önkormányzás kérdéseivel (és ki nem mondva az októberi önkormányzati választással). Felidézte, hogy micsoda különbségek osztják meg az Európai Uniót, és hogy bizony Észak-Alföld is a legszegényebb régiók között van Európában.

Arról beszélt, "magunknak kell megoldásokat találni, de Brüsszelben partnerekre lelhetünk", és persze ilyen barát Timmermans is. Aztán talán kicsit elkaphatta a hév, mert Csige arról kezdett beszélni, hogy a "nemzetállamok Európája a háborúk bölcsője", és ők a baloldaliak és a zöldek új Európát szeretnének, amely a békét a szociális egyenlőséggel, biztonsággal és a jóléttel kívánja garantálni. Végül arról beszélt, hogy akiknek barátai vannak, azok csak győztesek lehetnek.

Ám még mielőtt a hajdúdorogi polgármester bejelentkezett volna az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének, színpadra lépett a szövetség volt kormányfőjelöltje, és kissé el is lopta a show-t.

Putyin zsebében a zsebnácik

Karácsony Gergely azzal kezdte, "tudjátok-e, milyen fontos nap lesz jövő vasárnap?" A kissé döbbent csendet, amit a valójában költői kérdés váltott ki, azzal tetézte a Párbeszéd társelnöke, hogy rávágta: gyereknap.

A főpolgármester-jelölt szerint a jövő generációjának szemszögéből kell politikázni, éppen ezért az EP-választások valódi tétjeként is a gyermekek jövőjét kell a középpontba helyezni. "Ma Magyarországon a gyerekek a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoport", mondta, és hozzá is tette: jövő vasárnap is arról kell döntést hozni, hogy milyen jövőt akarunk a gyerekeinknek. Szerinte a 15 évvel ezelőtti magyar gyerekek előtt több lehetőség állt nyitva, mint a mostaniak előtt, és ezt nemcsak az orbáni politika, Magyarország európai helyzete, hanem például a klímaváltozás és számos egyéb, az EU által kezeletlen probléma, kihívás okozza. A jövő iránti felelősséggel kell politizálni, ismételte meg, és azzal folytatta, zöldpolitikusként hisz a baloldali pártok és a zöldpártok szövetégében, amely ezt helyezi középpontba.

Ezután viszont Karácsony keményre váltott, és arról kezdett beszélni, hogy Orbán és haveri köre, így például Heinz-Christian Strache éppen a nemzeti érdekekre hivatkozva, mint ahogy a lebukott osztrák alkancellár (aki közvetlenül Karácsony beszéde után, bár valószínűleg nem amiatt, lemondott) saját anyagi és üzleti érdekeik miatt simán elárulják a hazájukat.

Felidézte Strache sztoriját, majd pedig arról beszélt, hogy

a magyar kormányfő és közeli barátai, új európai szövetségesei zsebfasiszták lettek, hiszen benne vannak Putyin zsebében.

Karácsony ezután azt mondta, miközben az európai populisták és szélsőségesek erősödésének hullámára még csak most ül fel Orbán és fordítva, "mi ezt a valóságshow-t 9 éve nézzük". Éppen ezért szerinte az a tét, hogy jövő vasárnap tudni fogják-e az emberek, hogy az "Orbán-félék milyen jövőképet kínálnak Európának". És hogy tudjanak arról is, van egy másik jövőkép, a gyerekeknek, a jövő generációjának épített Európáé. "A kettő között nincs középút", jelentette ki Karácsony.

A főpolgármester-jelölt beszélt az európai baloldal és az Európai Néppárt kollektív felelősségéről, de persze inkább a Fidesz uniós pártcsaládjáéról. Szerinte ugyanis

a Néppárt a politikai senkiházikat nem tudta megfékezni, mert nem is akarta, mert politikája mögött ott van a német nagyvállalatai lobbi.

És ezek a nagyvállalatok pénzelik a nekik adókedvezményeket nyújtó nacionalistákat, mint ahogy Strache botrányából világos lehet a modell. Karácsony szerint éppen ezért van szükség megerősödő szocdem uniós pártcsaládra és a zöldekkel kötött szövetségre, ő maga pedig elsősorban a két gyerekére fog gondolni jövő vasárnap, na meg "arra az Európára, amit Frans Timmermans vezet".

Orbán kivinné Magyarországot Európa szívéből

Magyarul köszönte meg Karácsony barátságos felvezetését az uniós szocialista csúcsjelölt, aki azzal kezdte: azért jött Magyarországra ismét, hogy a szabadságról beszéljen.

A magyar emberek nagyon büszkék lehetnek magukra

– kezdte, és felidézte, hogy milyen szerepet játszottak a magyarok a berlini fal és a vasfüggöny lebontásának történelmi folyamataiban. Szerinte a páneurópai piknik olyan hatalmas érzelmi megnyilvánulás volt a magyarok részéről, ami lehetővé tette Európa újraegyesülését és egységének megszilárdulását. Ekkor azonban még alig lehetett remélni, hogy ennek az egységnek hamar része lesz Magyarország. De a magyar nép elérte, hogy tagja, méghozzá büszke tagja lett az EU-nak alig néhány évvel később, 15 évvel ezelőtt.

Timmermans azonban nemcsak gratulált a sikeres uniós csatlakozási törekvésekhez, hanem arról is beszélt, mennyire szomorú, ami az elmúlt 9 évben történik Magyarországon. A csúcsjelölt nem tipikus kampányszlogenekkel jött, inkább azt idézte fel, hogy a Freedom House szerint Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amely a már csak részben szabad jogállam, emberi jogi minősítést kapott.

Ennek okát két szóban lehet összegezni: Orbán Viktor.

Timmermans szerint mindennek, ami Magyarország megítélése számára hátrányos, Orbán az oka, és az a rendszer, amelyet a magyar kormányfő felépített visszaélve a kétharmados parlamenti többséggel visszaélve. "Ha szabad országban akarunk élni, akkor szabad médiára van szükség, szabad embereknek kell tájékoztatni a szabad véleménykialakításhoz". Csak a szabad média biztosítja ugyanis, hogy az emberek megértsék, mi történik valójában körülöttük a világban, minden egyéb hamis útra visz, hiszen manipuláció, mondta. Timmermans szerint naponta látják, hogyan manipulálja a magyar embereket az orbáni médiagépezet, és hogyan hazudik akár az európai politikáról, politikusokról. Kijelentette:

a Fidesz és Orbán Viktor történelmi kockázatot jelent Európának, és főként Magyarországnak.

Orbán ugyanis szerinte Magyarországot ki akarja vinni Európa szívéből. Ráadásul, ha ezt az európai egységet bomlasztó aknamunkáját folytatja, akkor nemcsak mentálisan és érzelmileg, hanem gazdaságilag és politikailag is ki fog hullani "Európa szívéből" Magyarország, de "mi ezt nem fogjuk megengedni". Timmermans optimista, mert bármit is hazudjon a kormánymédia, bárhogyan igyekszik befolyásolni, az EU és akár személy szerint Timmermans ellen is Orbán immár kilenc éve,

a magyarok még mindig világos állásponton vannak: az Európai Unióhoz tartoznak és ott is akarnak maradni.

Ezután Timmermans is azt kérte, nézzen mindenki körbe, nézzék meg, kik Orbán barátai: Strache, Salvini, Le Pen:

Egytől egyig Vlagymir Vlagyimirovics Putyin csodálói. És ez nem lehet a magyarok számára jó hír.

A csúcsjelölt szerint látni kell, hogy Putyin szándékai egyértelműek: az EU gyengítése, a bomlasztással a gazdasági-szociális biztonság felszámolása a célja. Úgy vélte, a nacionalisták és szövetségeseik ezer darabra törnék az Uniót, csakis a saját érdekeik által vezérelve. Megerősödésükben persze az EU jelenlegi vezetőinek, így saját magának is van felelőssége, mert

nem figyeltünk eléggé, nem mindig léptünk időben és elég kedélyesen.

Ezután Timmermans ismertette programját, így azt, miként kell az emberek valódi érdekeit előtérbe helyezni. Szerinte uniós társasági adó bevezetésével kell adófizetésre kötelezni a multinacionális nagyvállalatokat, szükség van uniós minimálbérre, nők és férfiak közötti béregyenlőségre, a szakszervezeti munka támogatására. Hosszan beszélt arról, hogy az európai szocialisták és a zöldek szövetsége tud tenni a klímaválság ellen, ők együtt a garancia erre. "Mert minél tovább hagyjuk és tussoljuk el a klímaválságot, annál nagyobb lesz a probléma", mondta, kifejtve meg kell adóztatni a szén-dioxid kibocsátást, a környezetszennyezést és ezeket az adókat a legkiszolgáltatottabbak között kell elosztani.

Az egész Európát sújtó lakhatási válság kezeléséhez ajánlatot tett valamennyi – pártszíntől függetlenül – jószándékú település polgármesternek arra, hogy a lakhatás problémáját oldják meg közösen. Azt ígérte, amennyiben ő lesz az Európai Bizottság következő elnöke, az energiatakarékos lakhatási programot kidolgozó önkormányzatokat támogatni fogják a strukturális alapokból.

Végül Timmermans arról beszélt, mennyire csodálja az MSZP-sek, avagy a jelenlévők bátorságát.

Biztosítalak benneteket arról, hogy Európában vannak barátaitok.

– mondta. És hogy miért aggódnak Magyarországért ennyire Európában? Mert tudják, hogy Magyarország volt a szabadság bölcsője, annak a szabadságnak a bölcsője, amelyet mindenki akart és akar Európában. "Erkölcsi kötelessége Európának, hogy megvédje a magyarok szabadságát és fellépjen Orbán Viktorral szemben", fejezte be azt is kifejtve, hogy különbség van a hazafi és a nacionalisták között. A hazafi az, aki szereti az országát, a nacionalista pedig az, aki gyűlöl más országokat.

Szerinte Strache, Orbán, Salvini csakis gyűlöletet akarnak szítani bárkivel szemben, aki iránt arra fogékonyságot látnak.

Így a cigányság, a zsidóság is sorra kerülhet, fejtegette. Timmermans befejezésül arról beszélt, a keresztény értékek számára azt jelentik, hogy tiszteletben tartja a mások kultúráját, és hogy befogad, nem pedig kirekeszt. Mielőtt elköszönésképpen magyarul kérte, hogy "szavazz az MSZP-re", még azt is mondta:

több millió európai reménykedik abban, hogy Magyarország szabad lesz ismét.

A kispad, a csapat és az egyes számú mez

Tóth Bertalan "kedves Franshoz" és egyéb barátaihoz is szólt, amikor összegezte az elmúlt heteket. Sokaknak köszönetet mondott, "sokan, sokat és jól dolgoztak" azért, hogy például ez a rendezvény összejöjjön. Az MSZP elnöke állította, "működik a hálózat, mert a szavazókörök több mint felében MSZP-s delegált lesz", a programjuk pedig szerinte annyira népszerű, hogy más pártok is átveszik.

Ezután a szocialisták elnök-listavezetője focis hasonlatokkal próbálta tüzelni a hallgatóságot, kifejtve:

az a tét, hogy mi, magyar és európai szocialisták megállítsuk, úgy is mondhatnám kispadra ültessük Salvinit, Orbánt és szélsőjobboldali barátaikat.

Tóth Bertalan szerint a cél az, hogy Európa ne térjen le a béke, a nemzetek közötti együttműködés és a demokrácia útjáról, hogy "a diktátorok, vagy diktátorjelöltek már-már fasiszta propagandája ne törjön át. Kísért a horthysta múlt, Magyarország megint páriává válhat Európában, és alárendelődhet az Európa-ellenes hatalmaknak", mondta például. A pártelnök-listavezető szerint Timmermans azt üzeni a magyaroknak, hogy "a kormányunk elveszítette a képességét arra, hogy hatékonyan képviselje az érdekeinket.

Azt üzeni nekünk, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kiírta magát az európai centrumból, mert az Európa-ellenes, egyben végső soron magyarellenes szélsőségesekhez csatlakozik.

Az MSZP elnöke itt újabb focihasonlatokkal Magyarország pályán tartása mellett érvelt, mert szerinte a Néppárttal való konfrontáció miatt Orbánnak és a Fidesznek épp annyi befolyása lesz az uniós folyamatokra, a költségvetési pénzek elosztására, a közös szabályok tartalmára,

mint egy felcsúti drukkernek a Puskás Akadémia játékára.

A hatásszünet ellenére ez a hasonlatözön már az MSZP-kongresszusának is sok volt, így a taps elmaradt, nem úgy akkor, amikor "az egyetlen közös lista" került szóba ismét, meg az, hogy ők bizony nemcsak beszélnek a szövetségkötésről. Tóth ennek ellenére, a Demokratikus Koalíciónak fityeszt mutatva arról beszélt, hogy az uniós szociáldemokrata párt "egyetlen és megbecsült magyar tagja" az MSZP, és hogy ebben a szövetségben fogják a szociális Európa programját végrehajtani.

Tóth Bertalan végül "kedves Fransnak" még egy magyar válogatott mezt is ajándékozott, mint az Európai Bizottság reménybeli elnökének, egyes számmal.

(Nyitókép: Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. Fotó: MTI/Mohai Balázs)