Habony Árpád jogerősen közszereplő
Még ugyan nem foglalta írásba ítéletét a Kúria, de a legfelsőbb bírói fórum felülvizsgálta és helybenhagyta azt a jogerős ítéletet, amely már két évvel ezelőtt kimondta:
Habony Árpád közszereplőnek minősül.
A per azért indult, mert a Jobbik Habonyt is feltüntette az egyik 2017-es plakátkampányában, és a miniszterelnök tanácsadója ezt „sérelmezte”. A Jobbik plakátjain Habony mellett látható volt Orbán Viktor, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc. Habony első fokon is veszített, ezután fellebbezett, így a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy Habony közszereplőnek minősül.
A miniszterelnök tanácsadója ezután a Kúriához fordult, miszerint ő továbbra sem tartja magát közszereplőnek, „a Kúria azonban nem osztotta a véleményét, és ezt múlt heti ítéletükben meg is erősítették”, közölte Jakab Péter. A Jobbik szóvivője megkeresésünkre elmondta, a Kúria még nem foglalta írásba ítéletét, ám az teljes egészében jóváhagyta az ítélőtáblai döntést.
Habony Árpád amúgy már korábban is perelt, akkor azért, mert 2013-ban az Index egyik videóján megmutattuk, amint az Andrássy út egyik újonnan nyitott luxusboltjából kilépett. Ezt a pert is elbukta azonban.