Laura, Alida
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Több kilométer hosszúságú rézkábelt loptak el

2019.05.23. 05:43

Jászkiséren elfogtak három férfit, akik nagy mennyiségű kábelt loptak Mezőkovácsházán, és a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön, írja a rendőrség. Először 2019. március 23-án, Kiskőrösön egy utcaszakasz két szerelőaknájába másztak le, majd a bekötési pontoknál elvágták és kihúzták az ott futó rézkábelt. Május 14-e és 17-e között Mezőkovácsházán hasonló módon loptak el közel 2000 méternyi kábelt.

A bűnözői evolúció kezdeti szakaszában Debrecenben próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Január 10-én egy elosztószekrényből próbáltak meg lopni, a szekrény megrongálásával így is több százezer forint kárt okoztak a szolgáltatónak.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a három férfit lopás bűntett és lopás bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítja és őrizetbe vette őket. A rendőrség vizsgálja, hogy Békés, Bács-Kiskun, és Hajdú-Bihar megyék mellett más megyében, hasonló módszerrel követhettek-e el bűncselekményeket.