Elgázoltak egy rendőrt Somogy megyében
Szerdára virradóra nem sokkal hajnali fél egy után elgázoltak egy rendőrt Somogy megyében, a 67-es főúton Visznél. A segítség nélkül továbbhajtó gázolót a rendőrök nem sokkal később elfogták – írja a rendőrség honlapjára hivatkozva az MTI.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a balatonlellei körzeti megbízottak 0 óra 35 perckor a 67-es számú főútvonalon, Visz külterületén intézkedtek egy közlekedési balesetnél. A rendőrautó megkülönböztető jelzése működött, a rendőrök láthatósági mellényt viseltek, de egyiküket így is elütötte egy Balatonszemes irányába haladó fehér Peugeot, melynek sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A rendőrök 20 perccel később, a helyszíntől néhány kilométerre megállították a gázolót, amit annak tulajdonosa, egy 54 éves kaposvári nő vezetett, az adatgyűjtésnél viszont felvetődött, hogy a baleset idején a volánnál az autó utasa, egy 30 éves somogysárdi férfi ült. Mindkettejüknél felmerült az ittas járművezetés gyanúja, ezért előállították őket a Fonyódi Rendőrkapitányságra.
Mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, kihallgatásuk folyamatban van, és indítványozzák letartóztatásukat. A baleset következtében a rendőr 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.