Érdemi vizsgálat nélkül leszavazzák a Handó Tünde méltatlanságát bizonyító indítványt
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Az Országgyűlés eheti plenáris ülése kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal veszi kezdetét, hogy a házelnök napirendi javaslata alapján ezt követően elsőként az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügyében foglaljon állást.
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága az idevágó, múlt pénteken elfogadott indítványában azt javasolja a képviselőknek, hogy Handó Tündét ne fosszák meg az OBH elnöki tisztségétől.
Információink szerint minderről valódi vita nélkül, mindössze félórás ülésen döntött a bizottság fideszes többsége. A kormánypárti bizottsági tagok ugyan végighallgatták az ellenzéki képviselőket, akik igyekeztek megvitatni az OBT által május 8-án egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatára és az előterjesztések benyújtásának megtagadására hivatkozva kezdeményezte Handó Tünde elmozdítását, mivel posztjára méltatlanná vált.
Ám a Fidesz-KDNP többséget alkotó tagjai nem reagáltak a dokumentumban leírt törvénysértésekre. A bizottsági ülésen is csupán egy Handó Tünde által írt levelet olvastak fel, melyben az OBH-elnök a többi közt összeférhetetlenséggel és elfogultsággal vádolja az egyes OBT tagjait, illegititimtással az egész, hat évre, törvényesen megválasztott testületet. Az OBT által felvetett törvénysértéseit az OBH-elnök e levélben sem cáfolja, és arra sem tesz ígéretet, hogy a jövőben tartóztatja magfát a jogsértő gyakorlatától.
Mindennek már csak azért is jelentősége lehet, mert – mint ezt az OBT vezetősége az Indexnek már kifejtette –
Handó Tündének akkor is be kellene tartani a törvényt, ha törvénytelennek tartani az őt felügyelő testületet.
Ehelyett az OBH-elnök érvelését tartalmazó talán nem is véletlenül az OBH weboldalán közzétett – bizottsági határozat még olyan kitételektől sem mentes, amely nyilván sokkal inkább Handó megítélését takarhatja, hiszen eszerint vele szemben negatív értelemben elfogult két OBT-tag, akiknek vezetői pályázatait OBH-elnökként érvénytelenítette.
Sokszor írtunk arról, az OBH és az OBT között tavaly tavasszal alakult ki nézeteltérés, miután áprilisban és májusban a bírói tanács 28 választott tagja és póttagja közül 17-en lemondtak, az OBH elnöke pedig az őt felügyelő OBT működését a testület létszámára hivatkozva törvénysértőnek nyilvánította.
Az OBT tagjai szerint viszont a testület határozatképessége továbbra is biztosított, ezért működésének nincs akadálya. Handó novemberben fordult az ombudsmanhoz a probléma megoldása érdekében, ám azóta sem hívott össze tagválasztó küldöttgyűlést, amellyel megoldódna a létszámkérdés alkotmánybírósági vizsgálat nélkül is.
Miután pedig az ombudsman az Alkotmánybíróság jogértelmezését kérte, az eljárás automatikusan meg is indult, erre hivatkozva pedig Handó Tünde OBH-elnök többször is illegitimnek nevezte az őt felügyelő szervezet működését. Ezt teszi legújabb nyilatkozataiban a kormányoldal több képviselője is, noha sem az Alkotmánybíróság, sem pedig az ombudsman nem hozott ilyen határozatot.