István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Izzadva értettek nagyon egyet Budapest visszavételében

Péntek este a nyolcadik kerületi Vasas Szakszervezeti szövetségben vitázott három főpolgármester-jelölt  a Partizán szervezésében: Kálmán Olga, a DK jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje, Karácsony Gergely, aki eredetileg az összefogott ellenzék jelöltje volt.

Elképesztő, izzasztó meleg volt a teremben, az elején szóba is került, mi lesz, ha valamelyikük elájulna.

Az egész estét úgy a legkönnyebb összefoglalni, hogy nagyon nagy volt az egyetértés, és a koncepciók is nagyjából fedik egymást. Nagyjából mindenben egyetértettek, még vicceltek is azzal, hogy mekkora az egyetértés, és külön kiemelték, ha valamiben véletlenül nem értettek egyet. 

Ígéretekből nem volt hiány

Mindhárman tét nélkül ígértek, amit csak tudtak, nem nagyon hangzott el olyan ígéret, amire épeszű ember nemet mondana. Szabadságot, parkosítást, kisebb forgalmat, többeknek elérhető, zöldebb tömegközlekedést, több szociális bérlakást, több nyilvános illemhelyet ígértek mindhárman. És persze Budapest visszavételét.

Ha valaki nem tudta a vita elején, hogy kit támogatna, ki a szimpatikusabb, akkor nagyjából az alábbi benyomásai keletkezhettek:

  • Karácsony Gergely a legtöbb kérdésre rutinos politikusként, polgármesterként tudott válaszolni, sok ügyben könnyen válaszolhatta azt, hogy a kerületében, Zuglóban már ezt és azt megtette.
  • Kálmán Olga rutinos újságíróként és szereplőként válaszolt mindenre. Amikor a moderátor Gulyás Márton szorongatta - a konkrét programjára volt kíváncsi -, kicsit megakadt, de lényegében mindenre volt gyors és közérthető, időnként kissé demagóg válasza.
  • Kerpel-Fronius Gábor tűnt a legóvatosabb, legracionálisabb ígérgetőnek, amikor a sok pénzt igénylő tervekről volt szó. Több válaszában is jelezte - ellentétben a két másik jelölttel -, hogy a fővárosnak rossz az anyagi helyzete, ezért csak ésszel lehetne költséges beruházásokba fogni.

A programokról az előválasztási folyamatban és a kampányban még rengeteg szó lesz, akit érdekel a vita, itt nézheti meg:   

Egy kis háttér

Az egész ellenzéki helyzet elég bonyolult, mert eredetileg a Karácsony Gergely az MSZP, a P, a DK és a Szolidaritás által támogatott ellenzéki jelölt volt, aki mellett eredetileg Puzsér Róbert indult volna: őt az LMP és a Jobbik támogatta. Csakhogy Puzsér többedszer is kiszállt az előválasztásból, aminek hatására az LMP meg is szakította vele a kapcsolatot és így a Jobbikkal is megszűnt a megállapodása. Mondjuk a két párt katasztrofálisan szerepelt az európai parlamenti (EP) választáson, így Puzsér mögül a támogatottság is fogyni látszik.

Eközben pedig átrendeződött az ellenzéki színtér is, hiszen az EP-választás során megerősödött a Momentum, amely rögtön be is jelentette a saját főpolgármester-jelöltjét, fenntartva, hogy az előválasztáson indulnak, és annak győztesét támogatni fogják. Így úgy tűnhetett, hogy Karácsony és Kerpel-Fronius szállnak ringbe, csakhogy néhány nap elteltével a DK kihátrált Karácsony mögül, és bejelentették, hogy ők most már inkább Kálmán Olgát tennék főpolgármesterré.

Hogy pontosan mi a tétje az előválasztásnak?

Bővebben már írtunk arról, hogy az ellenzéki pártok lényegében a tavalyi országgyűlési választás óta elkötelezettnek mondják magukat amellett, hogy a szétaprózódott fővárosi szavazóbázisukat összehozzák. Abban reménykednek, hogy ha közös jelölteket vetnek be az önkormányzati választáson, októberben (azon belül is várhatóan 27-én, vasárnap), akkor a rájuk leadott szavazatok is összeadódnak.

Ezzel a módszerrel márpedig elméletileg valóban veszélybe kerülhet Tarlós István újabb főpolgármesteri ciklusa Budapesten, ahogyan a fővárosi kerületekben és egyébként néhány vidéki városban is képes lehet a fordításra az ellenzék.

De a helyzet ezután sem lesz teljesen egyértelmű, mert ha a három fenti szereplő közül egyikük meg is nyeri az előválasztást, attól még mások ugyanúgy elindulhatnak a főpolgármesteri címért – akár komolyan, akár trollkodásból. A pénteki vitán amúgy mindhárman megígérték, hogy ha nem nyernek, segíteni fognak a győztes jelöltnek Tarlós István legyőzésében.