Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Most először az ellentüntetőket zárják kordonok közé

IMG 20180707 155231
2019.07.06. 08:05
Idén már nem zárják kordonok mögé a Budapest Pride-on résztvevőket, noha a rendőrség eredetileg ezt szerette volna. Ennek ellenére élő erővel védeni kell őket, mert számítani lehet ellentüntetőkre, igaz, őket viszont kordonnal karanténozzák. Így a menethez szinte bárhol lehet csatlakozni. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a hétvége legjelentősebb budapesti eseményéről.

Óriási dolog, hogy idén először nem kordonozzák el a felvonulást

- mondta az Indexnek a Budapest Pride sajtómunkatársa, Peksa Kama. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg a korábbi években a felvonulás útvonalát kordonokkal kerítették körbe, így védve a felvonulókat, ezúttal nem lesznek kordonok, a rendőrség élő erővel biztosítja a rendet. Az, hogy ez így alakult, egy bírósági ítéletnek köszönhető, valamint annak, hogy a szervezők és a rendőrség folyamatosan egyeztetett. A szervezőknek régi álmuk vált valóra, ugyanis ők évek óta azért küzdöttek, hogy eltűnjenek a kordonok. Legalábbis őket ne zárják karanténba, merthogy lesznek kordonok, csakhogy azokkal a Pride ellen tüntetőket teszi a rendőrség "karanténba".

Merthogy szórványosan ugyan, de számítani lehet majd ellentüntetőkre.

A Pride weboldalán közzé is tettek egy térképet, ahol pontosan jelölik, mely pontokon ajánlott és hol nem ajánlott csatlakozni. Ebből is jól látszik, hogy szinte bárhol lehet majd csatlakozni a menethez, csak egy-két olyan helyszín van (például az Erzsébet tér, Bazilika, Vértanúk tere), ahol az ellentüntetők és a rájuk szabott kordonok miatt nem ajánlott a csatlakozás. A Bazilikánál például imával készülnek az ellentüntetők. Az elmúlt hetekben egyébként több alkalommal is megzavarták a Pride hónap eseményeit, ezeket az akciókat jellemzően a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető figurák hajtották végre. De azért akad bőven ellenpont: már 33 ország magyarországi nagykövetsége csatlakozott a Pride-hoz. 

A rendőri élő erő mellett a Pride szervezői 300 emberrel biztosítják majd a rendet.

Ennek a 300 embernek egyebek mellett az lesz a feladata, hogy kiszúrják, ha esetleg valahol a biztonság szempontjából kockázatos dolog történik. Ezen kívül abban is segítenek, hogy gördülékenyen tudjanak csatlakozni a menethez azok, akik szeretnének, illetve biztonságosan el is tudják hagyni a menetet, ha azt szeretnék. Peksa Kama az Indexnek azt mondta: bíznak a rendőri élő erőben és a saját biztosítóembereikben, így ők mindent meg fognak tenni azért, hogy a felvonulók rendben, balhé nélkül vonulhassanak. "Mindenkit várunk július 6-án, aki egyetért a céljainkkal, aki hisz abban, hogy a szolidaritás, a kiállás másokért és önmagunkért olyan cél, amiért érdemes küzdeni. Mi ezt tettük eddig, és ezt tesszük a továbbiakban is" - hangsúlyozták a szervezők.  Hozzátették azt is: nem hagyják, hogy "agresszív radikálisok megfélemlítsenek bennünket, büszkék vagyunk arra, hogy hosszú évek küzdelmeinek köszönhetően mára egyértelművé vált: nem a békés felvonulókat, hanem az agresszív radikális zavargókat kell elszeparálni."

Kamerás jogi megfigyelők is lesznek, ez viszont nem újdonság, az elmúlt években már alkalmazták a szervezők ezt a technikát. Nem is eredmény nélkül: 2017-ben jogerősen elítélték a 2013-as felvonulás után embereket bántalmazó férfiakat, sőt a bíróság azt is hangsúlyozta, hogy nem csak a bántalmazás, hanem a nagyobb csoport tagjaként homofób rigmusok skandálása sem jogszerű, mivel riadalomkeltő. 

A felvonulás résztvevői 15 órakor kezdenek el gyülekezni a Kossuth téren, ahol tíz magyarországi civil szervezet sátra lesz kiállítva. A Kossuth téren lesznek majd beszédek és "Csókflashmob" is. A műsorvezető Karafiáth Orsolya lesz, de beszédet mond Máté Dezső szociológus, társadalomkutató, meleg-roma aktivista és a Peksa Kama a Budapest Pride sajtószóvivője is. A menet 16:00 órakor indul, miután kibontottak egy óriás szivárványzászlót.

A felvonuláshoz csatlakozhat bárki, aki egyetért a Budapest Pride céljával és eszmeiségével és minden helyzetben erőszakmentesen és békésen viselkedik

- közölték a szervezők.

A menet a Falk Miksa utca felé indul el az alábbi útvonalon:

Kossuth Lajos tér - Falk Miksa utca - Markó utca - Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca - Széchenyi István tér - Apáczai Csere János utca - Március 15. tér.

A szervezők a házirendben arra figyelmeztetnek, hogy a menetkísérők és a rendezők kéréseit mindenkinek be kell tartania. "A szervezők és menetkísérők a rendezvényen való részvételt belépéskor, vagy a rendezvény folyamán bármikor megtagadhatják, ha úgy látják, hogy az adott személy részvétele nem támogatja a rendezvény célját vagy békés lebonyolítását" - írják. Például ha valaki megtagadja, hogy bemutassa, mi van a táskájában, vagy gyűlöletkeltő, uszító feliratot hord vagy ilyen zászlót tart fent, vagy ellenségesen lép fel a résztvevőkkel szemben, vagy tiltott tárgyat akar bevinni, ne számítson arra, hogy beengedik. "A belépésről, valamint a részvételről való döntést kizárólag a szervezők és a menetkísérők hozzák meg, és azt sem a helyszínen, sem később nem kell indokolniuk" - áll a házirendben.

Biciklivel lehet menni, de csak akkor, ha tolják. Gördeszkával, görkorcsolyával pedig csak úgy lehet vonulni, ha az a többiek testi épségét nem veszélyezteti. 

A közlekedést is érinti a Pride, délután több fővárosi fő közlekedési útvonal forgalmát is korlátozzák.

Lezárják a Szalay utca–Falk Miksa utca–Markó utca útvonat 14-től 17 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Stollár Béla utca és a Deák Ferenc tér között 15:30-tól 17:30-ig, az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között, a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Lánchíd között, a Széchenyi István teret, az Eötvös teret és Lánchidat 16-tól 18 óráig, az Apáczai Csere János utcát az Eötvös tér és a Petőfi tér között, továbbá a Petőfi teret és a Március 15. teret 16:30-tól 20 óráig.

Várhatóan 15:30 és 18 óra között az M1-es metró a Bajcsy-Zsilinszky út megállóhelyen megállás nélkül áthalad. Amennyiben biztonsági okokból szükséges, 14 és 17 óra között lezárhatják az M2-es metró Kossuth Lajos tér állomását a forgalom elől; ez esetben a metró megállás nélkül áthalad ezen a megállóhelyen - közölte a BKK. 

Az M3-as metrópótló busz és a 9-es autóbusz várhatóan 15:30 és 17:30 között a Bajcsy-Zsilinszky út helyett az Andrássy úton közlekedik, ezért nem érinti a Szent István Bazilika, az Arany János utca M és a Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky út megállóhelyet, továbbá Kőbánya felé a Nyugati pályaudvar megállót sem. A buszokra Kőbánya felé a Nyugati pályaudvarnál a 923-as busz megállójában, az Oktogonnál és az Operánál pedig a 105-ös busz megállójában lehet felszállni.

Az ezen a hétvégén Zugló vasútállomás és Fővám tér között közlekedő 72-es trolibusz várhatóan 15:30 és 17:30 között a Bajcsy-Zsilinszky út helyett az Andrássy úton át közlekedik, ezért nem érinti a Szent István Bazilika, az Arany János utca M és a Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky út megállóhelyet. A 72-es trolira az Andrássy úton a 105-ös busz Oktogon M megállójában lehet felszállni. A 73-as trolibusz várhatóan 15:30 és 17:30 között nem közlekedik. Ha a további korlátozásokra kíváncsi, itt, a BKK oldalán megtalálja

(Borítókép: Ellentűntetők kordonok mögött a 2018-as Budapest Pride-on. Fotó: Német Tamás/Index)