Grezsa István lesz Márki-Zay ellenfele Hódmezővásárhelyen

2019.07.08. 16:25

Önálló jelöltként harcba száll Grezsa István Hódmezővásárhely polgármesterségéért. Az önkormányzati képviselő, miniszteri biztos ezt hétfő délután jelentette be a vásárhelyi kórháznál.

Az Orbán Viktor által tavaly kinevezett miniszteri biztos a helyszínen adott interjút a promenád.hu-nak. Ebben elmondta, hogy azért döntött az indulás mellett, mert 

egyrészt megszólított a szülőföld, másrészt úgy látom, a város rossz irányba halad.

Grezsa közölte továbbá: úgy érzi, az októberi választás fő kérdése, lesz-e olyan polgármesterjelölt, aki képes a sebeket begyógyítani, és képes békét teremteni, mely minden város fejlesztésének, fejlődésének alapja.

D  YT20190613008
Fotó: Illyés Tibor / MTI

A miniszteri biztos jelöltségének bejelentése előtt néhány nappal a jelöltséget visszautasító Lázár János indoklásában hasonlóan fogalmazott: olyan polgármesterre (van szükség), aki be tudja fejezni a mai polgárháborút, ezt a végtelenített kampányt, amely minden vásárhelyinek oly sokba került és kerülne még a következő években.

Grezsa Istvánról korábban akkor írtunk, amikor Ukrajna kijelentette: nem engedi be a Kárpátalja fejlesztéséért felelős magyar miniszteri biztos Grezsa Istvánt, ha Magyarország nem ad megfelelő magyarázatot arra, hogy miért hozta létre a tisztséget. Aztán pedig akkor, amikor a magyar kormány Grezsa István titulusát Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos elnevezésre változtatta.

Grezsa sajtótájékoztatója itt tekinthető meg: