Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Közösen szerelte a vonatot a kalauz és a vezető, hogy ne kelljen szerelőre várni

2019.07.18. 20:03

Egy vonat vezetője és kalauza közösen szerelte a meghibásodott szerelvényt Fonyód és Kaposvár között az egyik júliusi vasárnap estén a Sonline.hu csütörtöki cikke szerint.

A vidéki hírportálnak egy nyugdíjas olvasó írta meg az elhúzódó vonatút során szerzett élményeit: miután néhány napot a balatoni víkendházában töltött, a Fonyódról 21 óra 40 perckor induló vonattal szeretett volna hazajutni Kaposvárra, ám az utazás elhúzódott, a vonat 1 óra és 40 perc alatt tette meg a 80 kilométeres távot.

Mint írja, kb. harmincan utaztak a köznyelvben Piroskának becézett motorvonaton, amikor égett szagra és különös zörejekre figyeltek fel a jármű motorja felől. Mindez a vonat személyzete is észlelhette, mert hamarosan megálltak, a kényszerpihenő alatt pedig a vezető és a kalauz a szerelvény alá mászva próbálta orvosolni a problémát.

Az utasok csodálkozó kérdéseire azt felelték: csak nekik akarnak jót, hiszen ha kihívnák a műszakiakat, legalább másfél óra lenne, amíg odaérnek, és addig a járatnak vesztegelnie kellene. Ehelyett a vezető és a kalauz közösen hárította el a problémát, menet közben azonban még kétszer meg kellett állni.

A portál érdeklődésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága megerősítette, hogy az említett járatnak valóban műszaki gondjai akadtak. "2019. július 7-én az Öreglakhoz tartozó Tatárvár megállóhelynél a 8831-es számú vonat hátsó motorkocsija szolgálatképtelenné vált, mert elfogyott a hűtővize. A továbbhaladás érdekében a hátsó motorkocsi motorját le kellett állítani, és az út további részén csak az első motorkocsi szolgáltatta a vonóerőt" – írták.