Az állam nagyjából 3,5 milliárd forinttal szállt be a projektbe.
Nem úgy sikerült az első találkozás, ahogy azt a férfi remélte.
Kovács Ottónak és Wladár Sándornak hálás a segítségért.
A köztársasági elnök tudja, mekkora a felelősség.
Két csoportban 28 gyermek ellátását, nevelését biztosítja.
Szegeden és Debrecenben már elindult a harc.
Egy 18. életévét be nem töltött fiatalnak is adtak el a kábítószerből.
Egy 54 éves férfi halt meg, aki vétlen volt a balesetben.
Csőtörés miatt szünetelnek a város több lakótelepén a szolgáltatások.
Áttekintették, hogyan tud segíteni az állam a településeknek.
Még nagyon sokat kell dolgoznia.
Kisebb robbanások is voltak.
A rendszerváltás utáni első szabadon választott városvezető 76 éves volt.
2022.11.23. 20:15 Módosítva: 2022-11-24 16:05:54
A kaposvári Kométa húsüzemet vezető Giacomo Pedranzini egy olyan jövőt épít, amelyben tovább élünk, és kevesebbet dolgozunk.
2022. november 21., 12:37
A tudomány és a technológia segítségével a szó szoros értelmében valósághű képet sikerült alkotni az egykori mocsári várról.
Paneltechnológiai üzemet adott át a Vatner.
Baranyi Krisztina szerint az orosz elnök elérte, hogy a magyar kormány eljátssza az ország becsületét.
2022. szeptember 30., 12:08
Ultramodern kezeléseket támogatnak a gépek.
2022. szeptember 27., 17:49
Annál rövidebb ideig él valaki, minél többet stresszel.
2022. augusztus 22., 17:16
Tovább módosítják a Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalat.
2022. augusztus 19., 14:23
A levegőből látszik a közlekedők összes kihágása.
2022. augusztus 12., 16:24
Kiemelkedő magyar és világhírű külföldi művészekkel találkozhatunk a 13. Kaposfesten.
2022. augusztus 10., 10:16
Filmbe illő jelenetek zajlottak le egy kaposvári húsboltban.
2022. augusztus 2., 14:58
Kaposvár polgármestere többször parkolt mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen jogtalanul.
Tűrhetetlen körülmények között találtak rájuk.
Útjában állt a jármű, ezért rontott a bent ülőkre.
Csak a barátjának köszönhetően úszta meg, aki az utolsó pillanatban vissza tudta rántani.
A tanuló-nyugdíjas havi bérlet 3600-ról 4000 forintra emelkedik.
A hírt közeli barátja osztotta meg.
Az esetről a pályaudvar biztonsági kamerája felvételt készített.
Egy idős utas beverte a fejét, eszméletlenül feküdt.
A Magyar Tűzoltó Szövetség hétszáz füstjelzőt tesztel egy évig a Füstmentes.hu és a Magyar Biztosítók Szövetségének együttműködésével.
A városvezető polgári védelmi készültséget rendelt el a város területére.
2022.05.27. 15:29 Módosítva: 2022-05-28 11:34:03
Szita Károly polgármester: Pénzügyi akadálya nem lehet, hogy átmeneti segítséget adjunk.
A baleset a város belterületén történt.
Az egyik rendőr megsérült életmentés közben.
A harcjárműből a magyar honvédség korábban már tízet is vásárolt.
Varga Mihály: Kiemelkedően fontos, hogy stabil legyen a gazdasága az országnak.
Két járművel bővül a somogyi megyeszékhely közlekedési járműflottája.
A rendőrségi jelzésre sem állt meg, autósüldözés lett belőle.
Már nem maradt idő eljutni a kórházba.
Egy hatvanas férfi és öt társa ellen emeltek vádat.
Megjutalmazzák a legalább tíz éve szociális munkát végző dolgozókat.
A 300 négyzetméteres épületben autók vannak.
Az elsőfokú határozatot a vádlott távollétében hozta meg a bíróság.
A piros lámpa, a sebességhatár és a záróvonal sem zavarja a magyar sofőrök nagy részét.
2021. december 20., 11:50
Százezer forintot követelt egy 55 éves férfitől, akit telefonon és levelében is fenyegetett.
2021. december 19., 06:32
Két személygépkocsi ütközött össze a 610-es számú út 11. kilométerszelvényénél.
2021. december 14., 18:37
Ezúttal sem sikerült átmennie, de ennél most van nagyobb problémája is.
A Regőczi Alapítvány adományokat gyűjt a koronavírus miatt árván maradt gyerekeknek.
Béremelésre és közétkeztetésre szeretnének többlettámogatást az önkormányzatok.
2021. november 20., 20:10
Dühítette a kisbaba sírása, ököllel ütötte.
2021. november 19., 21:27
A gyereknek betört a koponyája.
Hódmezővásárhely is sikertelenül próbált földgázt vásárolni.
A féltékenységből elkövetett bűntett még 2018 októberében történt.
A baleset körülményeit még vizsgálják.
Az érmék összértéke meghaladja a 600 ezer forintot.
Hárman jelentek meg a fémvázás esernyővel tartott átmozgató edzésen – derül ki az ügyészségi közleményből.
Magyarország leggazdagabb emberének az érdekeltsége 10 évre szerzett üzemeltetési jogot.
Kiugrott a negyedik emeletről. A tragédia idején a nagyapja a lakásban aludt.