Ma is ölhet a Heves megyei passzív Csernobil

Ennyi. Nincs mit mondanom. Nincs, nálam nincs már új azbesztes beteg, forduljanak a zagyvaszántói háziorvos kollégához, úgy tudom, neki van. Ennyi.

A határozott nem alkalmas kifejezés a lőrinci háziorvos asszony heves reakciójának jellemzésére. Adatokat akartunk tőle kérni, beszámolót a helyiek egészségi állapotáról, illetve arról, hány azbesztes betegről, hány halálesetről, hány esetleges újabb megbetegedésről tud a a település alapellátását végző orvosként.

A hűs váróteremben vártuk a rendelés végét, az asszisztens betessékelt, illedelmesen mutatkoztunk be. Ám még nem értünk a nevünk és jövetelünk célját ismertető mondatunk végére, mire a doktornő gyakorlatilag elzavart minket. Először csak kitört, hogy nem, hallani sem akar erről az egészről, elege van a véget nem érő, reménytelen, sokakat eladósított kártérítési perekből, a belerángatott betegekből, és abból, hogy „itt egyetlen embert kárpótoltak, még a szocializmusban”. Aztán már-már komikumba hajlón, kérlelhetetlenül ismételgette:

Itt minden az állam felelőssége, nincs más válasz, tőlem nem kapnak, kérjenek tőlük válaszokat. Ennyi. Ennyi.

Ráadásul nem ő volt az első, és nem is az utolsó, aki a Heves megyei Lőrinciben az állam felelősségét emlegette, ezzel kerülve ki minden kérdésünket.

A polgármester, Víg Zoltán nem is fogadott minket, asszisztensével csak annyit üzent ki a vaskos irodaajtaja mögül, hogy azbesztügyben neki semmiféle mondanivalója nincs, az egykori eternitgyár területéért az állam a felelős, ahogyan a rekultivációt is a kormányhivatalok felügyelték. A polgármesteri hivatal munkatársa kérlelhetetlenül irányított a kormányhivatalhoz minket, arra pedig csak elbizonytalanodó fejrázással reagált, amikor felvetettük: mégiscsak ők laknak itt, ők szívják be a levegőt.

De Lőrinciben senki sem akar beszélni a levegőről, az azzal együtt beszívott, halálos azbesztről, netán annak lehetőségéről, hogy belehalnak. Mintha már mindenkit megmérgezett volna a közöny.

Itt már régen feladta mindenki. De most mondja meg: mitől gondolnák azt, hogy történhet itt bármi, ha mióta az eszüket tudják, semmi sem történt?

Az okfejtés jogosnak tűnik. Biró József hatvani önkormányzati képviselő, Heves megyei lokálpatrióta kezd lidérces mesébe arról, hogyan nem történt itt semmi, hiába az országos botrány, hiába a sajtóhírek, hiába a túlbuzgó politikus, aki mindenféle iratokat perelt ki, vagy a másik, aki idehívja a médiát.

A Heves megyei Selypi-medencében, Lőrinci és Zagyvaszántó települések határában, az ott évtizedeken át zakatoló eternitgyár kihalt, mégis nagyon is élő területén bóklászunk. Ez nem egy letarolt, karbantartott, üres telek, egy egykor természetet mérgező grund mementója. Hanem egy hatalmas, be sohasem burkolt kis magyar Csernobil. Úgy másfél méteres magasságban elbontott épületek, feltörő olajfoltok, furcsa, mérgezőnek tűnő anyagokkal megtelt, szenny- és esővizes medenceként funkcionáló, elhagyatott épületterek. Mintha a bontást derékmagasságban tényleg meggondolták és abbahagyták volna.

Szemmel, laikusként is egyértelműnek tűnik:

Az itt élők és az Indexnek nyilatkozók szerint néhány teherautónyi építési törmeléket ugyan elszállítottak, de a nagyját szétterítették a területen, amelyen semmilyen más munka nem zajlott 2015 óta. Így nyáridőre tényleg mindent, még az épülettörmelékkel dúsított, ám láthatóan néhány éve letarolt részeket is benőtte a gaz. Biró József sokadszor tett panaszt a parlagfű miatt is, senki sem intézkedett, senki sem intézkedik. A föld az önkormányzat szerint az államé, az állam pedig válaszra sem méltat senkit az ügyben.

A Pest Megyei Kormányhivatal, amely környezetvédelmi hatóságként illetékesként felügyelte a terület kitakarítását, éppen úgy hallgat, ahogyan az ÁNTSZ, a közegészségügyi hatóság, amely hetek alatt sem válaszolt a lőrinci közegészségügyi veszélyhelyzetet érintő kérdéseinkre. Senki sem vállalja a felelősséget. És ez nemcsak az Index kérdéseire, hanem mindenre igaz, ami ott, ezzel a telekkel történik harminc éve.

Olthatatlanul viszi a szél

Az azbeszt elnevezése a görög aszbesztosz – elpusztíthatatlan, olthatatlan – szóból származik. Kémiailag magnézium-szilikát, ásványtanilag szálas szerkezetű rétegszilikát. Ipari felhasználása jelentős volt az 1970-es évekig, sőt Magyarországon jóval tovább, mert noha 1975-ben már jogszabály mondta ki, hogy az azbeszt rákkeltő, 1993-ig engedték használni. Számos ország után nálunk is betiltották már, a felderített felhasználási területekről pedig papíron, fokozatosan, főként akkor, amikor botrányt, riadalmat okozott, veszélyes anyagként ártalmatlanítják. Évtizedekkel ezelőtt kiderült:

Mindkettő lappangási ideje húsz-negyven év, és mindkettő gyógyíthatatlan. Az azbesztózist az okozza, hogy a belélegzett mikroszkopikus méretű magnézium-szilikát szálak belefúródnak a tüdőszövetbe. A kialakult gyulladás állandósul, emiatt elindul a tüdő visszafordíthatatlan hegesedése, meszesedése, más néven a fibrosis. A szálak a sejtek falát felsértve elhatolnak a tüdőhólyagocskákig, miután pedig ott is megindul a hegesedés, egyre csökken a tüdő oxigénfelvevő képessége, ez fulladásos tünetekben jelentkezik.

És az azbeszt nem „csak” köhögéssel öl: mezoteliómának azt a rosszindulatú daganatfajtát nevezik, amely a belső szervek felszínét borító hártyát támadja meg. Az esetek 70-90 százalékában a mellhártyát, de előfordul, hogy a szívburkot vagy a hashártyát. A tüdőhöz hasonlóan a mellhártya rákos elváltozását is a szövetbe fúródó szilikátszálak okozzák. A szálak körül folyadékot termelő csomók keletkeznek, amelyek egyre inkább gátolják a tüdő működését. Fulladásos, keserves, fájdalmas iszonyat ez. Gyógyíthatatlan. Az azbesztszálak eltávolítása a szövetekből lehetetlen, maguktól pedig nem szívódnak fel. Korai műtét elmaradása esetén nincs esély a túlélésre. Tudományos cikkekben az áll:

Mindent tudnak a halálos kórról

Vissza a selypi gyártelepre. Selyp a Zagyva mellett fekvő Lőrinci város északi része, amely Zagyvaszántó községgel határos. Szó szerint családi és társasházak között, egymás mellett működött egykor négy nagy üzem: a cukorgyár, a malom, a cementgyár és a csőgyár. Ez utóbbi egyebek mellett azbesztcement víz- és szennyvízcsöveket állított elő 1971 és 1993 között.

Az itt élők, még ha el is zárkóznak a nyilatkozattól, egy rövidke telefonbeszélgetés során is világossá teszik: kívülről tudják a betegségek összes tünetét, ismerik az azbeszt jellemzőit, ahogyan az azbesztózis és mezotelióma lefolyását és következményét is. Azaz ismerik a halált. Lőrinciben és Zagyvaszántón a kék azbeszttartalmú port bárki belélegezhette évtizedeken át – és a teljes körű mentesítés hiányában valószínűleg belélegezheti ma is.

Az egész életünket itt éltük le, nem megyünk már innen sehova, nem is tudnánk.

Ez a magyarázat még telefonon is hárító, elzárkózó, és csak alátámasztja, amit kísérőink mesélnek: a helyiek megelégelték a kártérítési perek kudarcait, az elértéktelenedett ingatlanjaikat, a messzire költözés reményvesztettségét. Nemcsak az utcán elfordított fejek, hanem a hivatalos próbálkozásaink is egyértelművé teszik: azbesztügyben ne keressük a válaszokat itt.

Pedig a településre rendszeresen ellátogató, az aszbesztsztorit évek óta nyomon követő, politikai témaként napirenden tartó Korózs Lajos még az elmúlt hetekben is találkozott olyannal, aki biztosan állította: száraz időben innen még mindig azbesztet visz a szél,

Az MSZP országgyűlési képviselője nemrégiben büntetőfeljelentést tett, méghozzá gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint környezetkárosítás gyanújával. Korózs megelégelte ugyanis, hogy minden állami szereplő, minden kormányzati illetékes lepattintja, miközben évek óta fotókkal, videókkal bizonyítja az illetékes, ám a helyszínen vélhetően sosem járt hivatalnokoknak: Lőrinciben tovább érik a tragédia.

Levegőt venni nekik is kell

A gyár évtizedekig állami tulajdonban volt, és amíg csak lehetett, fehér, valamint a legveszélyesebb kék azbeszt felhasználásával készítettek eternitcsöveket, lemezeket. A melósoknak védőruha se, a helyieknek pedig semmiféle felkészítés nem jutott. Ám az ott dolgozókat vagy a közelben élőket kártérítésben sem részesítette a magyar állam évekkel, évtizedekkel azután, hogy bebizonyosodott: mezotelióma és azbesztózis viszi el a lőrincieket és a zagyvaszántóiakat.

Az Index is írt az előtörténetről, 2014-ben is jártunk a helyszínen, miközben a selypi és nyergesújfalui azbesztfeldolgozó Eternit Vállalat működésével összefüggésben bekövetkezett több száz haláleset és gyógyíthatatlan daganatos megbetegedés miatt ismeretlen tettes(ek) ellen tett feljelentéseket egymás után utasították el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség nyomozás nélkül kimondta, hogy nem bűncselekmény, ami ott történt, hogy senki sem tehet arról, hogy emberek haltak meg.

Pedig akkor már-már közismert volt: a gyár működése során az ablakokon, szellőzőnyílásokon, kürtőkön, ajtókon keresztül, a gyárudvarról, a keletkezett hulladékkal, valamint a szennyvízzel együtt a mérgező azbesztpor a lakókörnyezetbe került, halálos betegséget okozva a helyiek körében.

Hatóságok: Az állam nem felelős

Ennek ellenére a bíróság kétszer is arra a megállapításra jutott, hogy az azbesztfeldolgozást a kor technikai tudásának és előírásainak megfelelően végezték, ezért az állam felelőssége a lakók halálában nem róható fel – így kártérítés sem jár a betegeknek, illetve a már elhunytak hozzátartozóinak. Ugyanerre hivatkozva utasította el a nyomozás megindítását mindannyiszor a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

Talán későn ismerték fel, talán csak nem törődtek vele eléggé a helyiek, hiszen legalább volt hol dolgozniuk, ráadásul a napi 20 órában azbesztet pöfékelő kémények okozta por mellett Lőrinci és Zagyvaszántó is úgy épült ki, hogy a melléktermékként keletkező palaforgácsot el lehetett vinni családi házak födémének hőszigetelésére, vagy másra, kinek mi kellett éppen a saját háza táján, meséli Korózs Lajos. A gyár százötven dolgozója közül azóta már sokan meghaltak tüdőrákban, és tekintettel a húsz-harminc éves lappangási időre, számuk várhatóan nőni fog.

Először nyolcan alakítottak pertársaságot Lőrinciben. 2014-ben, a tulajdonos állammal szembeni kártérítési per indulásakor talán még ők sem hitték, hogy a bírósági eljárás végét a pertársaság tagjai közül senki sem éri meg. Ráadásul hiába a hosszas bizonyítás, szakvélemények, az árván maradt gyermekek és özvegyek azóta is folytatódó küzdelme: a mai napig valóban senki sem kapott kártérítést.

Egy felemás jogerős ítélet született már, miszerint az üzem tevékenysége és a megbetegedések közötti összefüggés bizonyított, ám aszerint a tulajdonos állam mégsem tartozik felelősséggel a cég tevékenységéért. A Kúria aztán felülvizsgálta ezt, és idén február 11-én hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítva.

A kártérítési felelősség alanya lehet a tulajdonostól elkülönülő személy (az ingatlan használója), ez azonban nem zárja ki a tulajdonos helytállási kötelezettségét. A felperes ezért alappal érvényesített kárigényt közvetlenül az ingatlantulajdonos alperessel szemben is

– ez a kulcsmondat Igyártó Gyöngyi szerint. A pertársaságot és a károsultak jó részét képviselő ügyvéd a Kúria ítéletét magyarázva elmondta, február óta több újabb lépést is tettek, az új eljárásban pedig szeptemberben lesznek tárgyalások. Itthon már gyakorlatilag mindent megtettek, nemzetközi jogorvoslatig is vihetik a dolgot, mert az ügyvéd ígéretet tett erre a pertársaság első tagjának. György Zsolt 2014-ben, 38 évesen az azbeszt miatt kialakult mellhártya-daganatos megbetegedésben halt meg. Az ő özvegye vitte tovább a pert, amit elsőként férje indított 100 millió forint kártérítést követelve.

Megígértem Zsoltnak, hogy végigviszem. Nem fogjuk feladni

– fogalmaz az ügyvéd. Igyártó Gyöngyi szerint messze a károsultak kálváriájának vége, holott az államnak nemcsak konkrét, a Kúria döntéséből és egy idevágó ombudsmani jelentésből következő jogalkotási feladatai, de számos egyéb teendője is lenne „ezzel a passzív Csernobillal”, ahogyan Igyártó fogalmaz. 

Az ügyvéd maga is úgy tudja, folyamatosan vannak újabb megbetegedések a településeken, bár hivatalos adatokhoz kizárólag a peres eljárásban lehetett hozzájutni, és azóta sem tud újabbakat beszerezni. Pedig ez igencsak fontos lenne a megalapozott vélemény megfogalmazásához, na meg a lőrinci és zagyvaszántói emberek számára, hiszen

levegőt venni nekik is kell.

És éppen emiatt tett többévnyi próbálkozás után büntetőfeljelentést Korózs Lajos is, aki szerint 7 év szabadságvesztést lehet kiszabni, ha legalább egy ember esetén is bizonyítható, hogy az azbeszt miatt betegedtek vagy haltak meg, ez ugyanis gondatlanságból elkövetett emberölés úgy, hogy a közegészségügyi veszélyhelyzettel tisztában volt és van minden felelős szerv.

De az ellenzéki képviselő feljelentést tett környezetkárosítás miatt is, hogy – mint mondta – végre jöjjön már egy állami hatóság, egy illetékes, amely érdemben, a helyszínen vizsgálja meg, igaz-e a feltevés: a területen használt azbeszt, illetve annak nem szakszerű eltávolítása, avagy otthagyása a mai napig egészségügyi kockázatot jelent a környéken élők számára, számukra az továbbra is olyan megbetegedések forrása, amely halálhoz vezet.

Mennyire és kinek drága a magyar föld?

2014 decemberében, miután az Index és más lapok cikkei nyomán szinte tarthatatlanná vált a helyzet, a kormány arról határozott, hogy jelentős mennyiségű közpénzt, összesen több mint 1,3 milliárd forintot ad „a Lőrinci-Zagyvaszántó térségben található azbeszt tartalmú hulladékok jelentős környezeti, valamint egészségre gyakorolt kockázatának végleges felszámolására”. Ekkorra már nemcsak a megbetegedések és az azok, valamint a halálesetek és az azbeszt közötti közvetlen összefüggés volt ismert, hanem az is, hogy a korábban állami, majd privatizált gyárat bezáratása után nem csak évekig rohadni hagyták.

A terület ekkor már a Selyp Invest Kft. tulajdonában volt.

semmi nem gátolta a veszélyes anyag kiporzását. Videófelvételek tanúsága szerint a bontást úgy végezték, hogy azzal újból nagy mennyiségű azbesztes cementpor került a levegőbe, a környező lakóépületek kertjeibe. A közegészségügyi hatóságok és így a kormányhivatalok azt is megállapították, a területen található pakura (a kőolaj lepárlásából visszamaradt anyag) tartalmú hulladékokat sem az előírások szerint kezelték.

A Selyp Invest Kft. vezetője ellen büntetőeljárás indult, az ügyészség a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat. A cégvezető állította, amikor 2011-ben megvásárolta a területet, nem tudott arról, hogy ott mérgező hulladék található. A cég felelősségét azonban tovább firtatta a kormány, és a témában annak idején még roppant bőbeszédűnek tűnt Heves, valamint a Pest megyei kormányhivatal is.

Tarnai Richárd, a környezetvédelmi hatóság jogutódjaként a terület megtisztításáért felelős Pest Megyei Kormányhivatal vezetője maga ismertette a helyszínen, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2014-es hivatalos jelentése megállapította: a cementgyár területén azbeszttartalmú veszélyes hulladék keveredett az építési-bontási törmelékkel. Tarnai arról beszélt, hogy a kormány döntése értelmében a kormányhivatal felügyeli a közbeszerzési eljárást, amely a terület megtisztítását célozza.

De Szabó Zsolt, az akkori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője is a helyszínre sietett Tarnaival, és arról beszélt:

Mintegy 20 ezer köbméternyi veszélyes törmeléket, illetve 7-8 ezer köbméternyi szennyezett földet kell ártalmatlanítani. Kijelentette: a magyar föld túl drága ahhoz, hogy pusztán pénzcentrikus okokból bármilyen befektető szennyezhesse.

Ezután a kormányhivatal környezetvédelmi szakhatósága írta ki a közbeszerzési eljárást, sőt, 2015 márciusában szerződést kötött a Partner-Depónia Hulladékhasznosítási Kft.-vel, amelyben utóbbi vállalta, hogy nettó 998 millió forintért, azaz több mint egymilliárdos bruttó megbízási díjért cserében az érintett ingatlanokon „a szakszerűtlen bontás következtében a területen található azbeszt tartalmú építési-bontási hulladékok, valamint az azokkal keveredett föld kitermelését, mozgatását, rakodását, elszállítását és ártalmatlanítását” teljeskörűen elvégzi.

A közbeszerzési kiírás tartalmazta az ÁNTSZ idevágó szakvéleményét, amely pontos utasításokat adott arra, hogy pontosan milyen módon kell mentesíteni a környezetet, így például hogy nemcsak maradéktalanul el kell bontani az épületeket, amelyek azbesztcementtel szennyeződhettek, hanem

A közbeszerzési dokumentációban foglalt ütemterv is előírta: az utolsó, 5. részfeladatként (amelynek esedékessége 2015. október 31. volt) a cég vállalta a hulladékok elszállítását követően a tárgyi terület azbeszttől való teljes mentesítését a szilárd burkolattal ellátott felületek mosásával, porszívózásával. Korábbi részfeladatként pedig vállalta az összes törmelék elszállítását, valamint a szennyezett talaj kicserélését is.

Mindez azonban, aligha történt meg Lőrinci és Zagyvaszántó határán, amit a helyszínen készült felvételek bizonyíthatnak. A kormányhivatal ennek ellenére átvette a munkát, kifizette a vállalkozót. Így a Pest Megyei Kormányhivatalhoz fordultunk kérdéseinkkel, amelyek az eljárásra, a munka felügyeletére, az ellenőrzésre, az érintett terület jelenlegi tulajdonjogi helyzetére, az idevágó környezetvédelmi előírások betartására és betartatására vonatkoztak, továbbá Lőrinci és Zagyvaszántó levegő-, vízminőségét, továbbá a helyiek egészségi állapotát érintő adatokat is firtatták.

Választ tíz nap alatt egyáltalán nem kaptunk.