Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Bejelentkezett Schmuck Andor egyik volt munkatársa Eger polgármesterének

2019.08.26. 12:17 Módosítva: 2019.08.26. 12:18

A fideszes Habis László és a jobbikos ellenzéki polgármesterjelölt, Mirkóczki Ádám mellé Egerben bejelentkezett egy harmadik polgármesterjelölt is, Bódás Bianka.

Bódásról az Egriügyek.hu azt írja, hogy a Schmuck Andor-féle Magyar Szociáldemokrata Párt korábbi szóvivőjeként dolgozott, illetve az Együtt 2014 pártként is bejegyzett kamugyanús párt alelnöke volt. Ők voltak, akik miatt a Bajnai Gordon-féle Együtt Pártot a 2014-es választás előtt nem tudta bejegyezni a Fővárosi Törvényszék.

Bódás Schmuck Andornak jelentette be az indulását Schmuck show-műsorában a múlt héten.

Bódást idézve az egri lap azt írja, a nő Istenmezején nőtt fel (ez egy település Egertől 40 kilométerre), és „a szíve csücske Eger”. Látja, hogy milyen szépen fejlődik Eger, és sokat gondolkodott azon, hogy a fiataloknak mit lehetne még „odavinni”, és kedvet kapott az aktívabb közéleti élethez, mondta a műsorban. 

Bódás Bianka nemrég Izraelben volt, és ott világosodott meg a kultúrák találkozása láttán, hogy ő a szélsőségek ellen szeretne tenni, írja a lap.

Bódás Bianka  korábban a CEMP Zrt. értékesítője volt.