A Fidesz évekig nem tudta bedarálni, a saját pártja azonnal
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
29 évi párttagság (az MSZP alapító tagja vagyok Hatvanban), 16 év egyéni országgyűlési képviselőség és 8 év hatvani polgármesterség után az a fő problémátok velem, hogy MSZP színekben akartam indulni abban a városban, ahol a Fidesz-KDNP-vel szemben két civil szervezet méretteti meg magát, az egyiket, az Együtt Hatvanért Egyesületet az ellenzéki pártok támogatják a liberálisoktól a szkinhedekig.
Érsek Zsolt, az MSZP egykori hatvani polgármesterének búcsúlevelében áll ez, amelyben a párt Heves megyei elnöke arról tájékoztatta Tóth Bertalant, az MSZP országos elnökét, hogy végleg megválik párttagságától. Érsek hosszan részletezi döntése okait, amelyek lényege, hogy az MSZP vezetése szembement a párt helyi alapszervezetének korábban meghozott, a különindulásról szóló döntésével, és mégis beszállt az összefogásba Hatvanban úgy, hogy ezzel szerinte gyakorlatilag feladta a helyi szervezetet.
A politikus kitért a személyét 2010, azaz hatvani polgármesteri munkáját követő vádakra is. Mint ismert, a Fidesz hatvani szervezete több feljelentést is tett a 2006-2010-es ciklus végén, a többi között hűtlen kezeléssel gyanúsítva Érseket. A volt polgármester most azt írta, öt éven át vegzálták az eljárásokkal, és még nem is volt alkalma elmondani, hogy "a rendőrség 5 év nyomozás után mind a 16 ügyben tett feljelentést bűncselekmény hiányában utasította el."
Végül úgy fogalmazott:
Amit a Fidesz az 5 éves vegzálás után nem tudott elérni, hogy megtörjön, az MSZP jelenlegi vezetésének két nap alatt sikerült. Épp ezért alapos megfontolás után arra a következtetésre jutottam, hogy ilyen megalázások után nincs helyem köztetek, nem tudok közösséget vállalni az MSZP országos elnökségének többségével, ezért azt a döntést hoztam, hogy 2019. augusztus 26-tal lemondok minden MSZP-ben viselt, választott tisztségemről, és egyúttal bejelentem, hogy kilépek a pártból.
Továbbra is maradok a baloldali értékek mellett! ÉN MARADOK A BALOLDALI ÉRTÉKEK MELLETT!
Érsek Zsolt az Indexnek meg is erősítette a levelében foglaltakat, és bővebben is kifejtette aggályait, amely az MSZP Hatvant, a hatvani összefogás támogatását, az ezzel kapcsolatos helyi döntés országos elnökségi döntését érintik. Szerinte az országos elnökség alapszabály-ellenesen döntött arról, hogy a párt is vegyen részt a hatvani DK-Jobbik-Momentum-összefogásban, holott az alapszabály a döntést csak a megyei jogú városokban és a fővárosban utalja azt az elnökség hatáskörébe.
Azt is mondta, ő köztudottan összefogásellenes Hatvanban, mert "egy volt szkinhed, a Roy néven elhíresült Sneider Tamás" irányítása alatt nem kívánt részese lenni, a szerinte ráadásul jelentős, ha nem teljes önfeladással járó ellenzéki együttműködésnek. Ezzel nem tud azonosulni. Úgy véli, a városban a baloldali karakter erősítésére és egy valóban baloldali jelöltre lenne szükség, főként mert a most a polgármesteri székért versengők erre nem képesek.
Kérdésünkre, hogy az MSZP-vezetés mivel indokolta a helyi alapszervezetétől eltérő döntést, Érsek azt mondta, azzal, hogy nem szeretnének olyan helyzetet előállítani, amelyben úgy tűnhet, a szocialisták a Fidesz kezére játsszák Hatvant. Érsek szerint azonban megmosolyogtató ez az indoklás, hiszen aligha lenne a városban bárki, aki őt a fideszes Szabó Zsolt iránti elfogultsággal vádolná.
Érsek felidézte, jelenleg a Fidesz-KDNP jelöltje a ma is országgyűlési képviselőként e választókerületben tevékenykedő Szabó Zsolthoz kötődik.
Gál Erzsébet most a kormánypártok színeiben indul el a volt kormánypárti, korábban a KDNP-hez is kötődő, de a választáson függetlenként egy civil szervezet támogatásával induló városvezetővel, Horváth Richárddal szemben.
A regnáló exfideszes polgármester idén a Hatvani Városvédő Egyesület színeiben indul el, tehát kvázi ellenzéki jelölt. Eközben az ellenzéki pártok végül az MSZP országos döntésével beálltak Palik Józsefné polgármester-jelöltsége mögé, méghozzá az Együtt Hatvanért Egyesület színeiben.
Nagy kérdés persze, mire lenne képes egy kevésbé megosztott ellenzék, hiszen az európai parlamenti választások eredményeinek fényében a Fidesz-KDNP jelentősen vezet a városban. A Fidesz-KDNP 51%, a második DK 17,76%, a Momentum 9,03%, a Jobbik 7,7%, míg az MSZP 5,35%-os eredményt könyvelhetett el.
Ráadásul Hatvanban sokkal inkább az exfideszes polgármester és fideszes kihívója, mintsem az ellenzéki jelöltjének csatája várható. Mindennek ellenére Érsek Zsolt elindulna függetlenként, csak éppen pesszimista azzal kapcsolatban, hogy a jelölt állítási határidőket megelőzően be lehetne jegyeztetni egy új, civil szervezetet, amely jelölőszervezetként őt támogatná.
Hatvan az egyik káoszközpont
Hatvan tipikus kisvárosi karriert futott be a Fidesz 2010-es cunamiszerű választási győzelmei után. Az addigi szocialista polgármester, Érsek Zsolt helyére a fideszes Szabó Zsolt került. Szabó korábban a helyi konzervgyár vezetője volt, és addig csak helyi szinten politizált. 2010-től azonban ő lett a körzet fideszes erős embere.
Szabó 2014-ig töltötte be a polgármesteri posztot a városban, ám az akkor bevezetett összeférhetetlenségi szabályok miatt országgyűlési képviselőként nem tölthette be mindkét tisztséget, ezért átadta a polgármesteri széket Horváth Richárdnak. Az általa választott utódjával azonban egy év alatt végletesen megromlott a viszonya, olyannyira, hogy előbb Szabót rúgták ki a Fidesz hatvani párszervezetéből, egy később a pártközpont által szabálytalannak ítélt eljárásban, majd pár évre rá Szabó záratta ki Horváthot – polgármesterként! – a helyi Fideszből.
2015-ben ugyanis Horváth egészen egyszerűen megunta, hogy a polgármesteri szobát lefoglaló országgyűlési képviselő és a nyakára ültetett kabinetfőnök sok esetben egyszerűen a feje fölött dönt, ezután nem cáfolt hírek szerint Tóthot rendőrökkel vezettette ki az épületből. Horváth lecserélte a városban Szabó embereit, a hivatal új biztonsági céget kapott, megváltozott az önkormányzati média vezetése, és számos helyen történtek még személyi változások, amit Szabó nem nézett tétlenül, és amikor megindult a roham a helyi Fidesz szervezet vezetéséért, nyilvánossá vált kettejük vérre menő harca.
Ezen túlmenően Szabó az államtitkársága idején elég nyilvánvalóan akadályozta Hatvan uniós pályázatait, esetenként utólag módosítva a város által elnyert pályázatok kiírásait, miközben a környék települései láthatóan bőségesen részesültek az uniós pénzekből.